Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott a magyar tulajdonú COOP két vezetője

Áder János köztársasági elnök megbízásából Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter augusztus 20-a, az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adott át Béni Mihálynak, a Szabolcs-COOP Zrt. elnök-vezérigazgatójának és Mersich Mátyásnak, a Hétforrás Zrt. vezérigazgatója a hazai szövetkezeti kereskedelem átalakításában, a privatizációs koncepció kidolgozásában, valamint a tulajdonossá váló szövetkezeti kis- és nagykereskedelem egymáshoz kapcsolódásában vállalt munkájával érdemelte ki az elismerést.

 

Béni Mihály Szabolcs-COOP Zrt. elnök-vezérigazgató
Béni Mihály elnök-vezérigazgató, Szabolcs-COOP Zrt.

Béni Mihály 1971-től dolgozik a fogyasztási szövetkezeti rendszerben. A Nyíregyháza és Vidéke ÁFÉSZ-hez a 70-es évek végén került pénzügy-és számviteli osztályvezetői beosztásba, ahol 1990-től a szövetkezet elnöke. 1999-ben két gazdasági társaságot alapított a Nyír-Tasak Csomagoló és Csomagolástechnikai Kft.-t, majd a Balkány és Vidéke Áfész-szel együtt a Szabolcs-COOP Kereskedelmi és Szolgáltató Részvénytársaságot, amelynek elnök-vezérigazgatója 2000. január 1-től.
Vezetése alatt a Nyíregyháza és Vidéke Áfész, valamint a szövetkezet által alapított gazdasági társaságok folyamatosan fejlődnek, árbevételük és nyereségük folyamatosan növekvő tendenciát mutat. Irányításával a szövetkezet kereskedelmi egységei permanens módon kerülnek korszerűsítésre, s az elmúlt években több új kereskedelmi egység megnyitására is sor került. A Szabolcs-Coop Zrt. közel 5 milliárd éves forgalmával több száz embernek biztosít munkalehetőséget, megélhetést.

Béni Mihálynak kimagasló érdemei vannak a szövetkezetek árubeszerzését szolgáló megyei nagykereskedelmi részvénytársaság, az Észak-Kelet PRO-COOP Részvénytársaság létrehozásában is.
Az elnök-vezérigazgató a COOP üzletlánc érdekképviseleti szervezetének, az ÁFEOSZ-COOP Szövetség Elnökségének is megbecsült tagja.

 

Mersich Mátyás Hétforrás Zrt. vezérigazgató
Mersich Mátyás vezérigazgató,  Hétforrás Zrt.

Mersich Mátyás szakmai pályafutása Vas megye kereskedelméhez kötődik, első munkahelye – 1973. szeptember 11. napjától – a Kisalföld FÜSZÉRT Vállalat szombathelyi raktára volt, ahol áru összeállítóként, később raktárosként, főraktárosként, raktárház igazgató helyettesként majd raktárház igazgatóként dolgozott.
A Hétforrás Részvénytársaság 1992. január 1-én alakult meg a győri székhelyű Kisalföld FÜSZÉRT Vállalat szombathelyi raktárházának privatizációja során, s vált önálló gazdasági társasággá. Mersich Mátyás a Hétforrás Zrt. megalakulásától a mai napig a vállalkozás vezérigazgatója.
Mersich Mátyás a folyamatos piacépítés elkötelezett híve, amely hozzájárult ahhoz, hogy a részvénytársaságot határozott és dinamikusnak mondható piaci magatartás jellemzi, ami a befektetésekben és a fejlesztésekben is megnyilvánul.
A vezérigazgató a kezdetektől fogva kezdeményező szerepet vállalt az országos COOP üzletlánc építésében és fejlesztésében is. Jelentős szerepe van abban, hogy a COOP ma már az egyik legnagyobb hazai tőkével működő kereskedelmi társulás, amely helytáll a multinacionális cégekkel vívott versenyben.

BPC közleménye

magyarno.com

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás