Most itt vagy
Magyar Nő Magazin > címlap > Lőrinc nap után már nem jó a dinnye

Lőrinc nap után már nem jó a dinnye

Valószínűnek tartják, hogy Szent Lőrinc II. Szixtusz pápa diakónusa volt. Amikor a pápát 258. augusztus 6-án elfogták, rá bízta az egyház kincseit azzal, hogy ossza szét az egészet a szegények között – egyúttal megjósolta, hogy három nappal utána Lőrinc is mártíromságra jut. Valóban a pápa után három nappal, 258. augusztus 10-én halt vértanúhalált, de már kivégzésének módja sem bizonyos. Egyesek szerint lefejezték, Szent Ambrus mára elveszett források alapján írt beszámolója szerint viszont roston sütötték meg. Vértanúságának vélt helyén, a Via Tiburtina mellett már Nagy Konstantin bazilikát építtetett, és ez hamarosan keresett zarándokhellyé vált.

Legendája szerint különösen a szegényekkel és a betegekkel törődött: maga is mosta a szegények lábát, és rendszeresen osztott nekik alamizsnát. Sok beteget gyógyított meg csodálatos módon, és vakok szeme világát is visszaadta.

Lőrinc napja a népi hiedelem szerint az utolsó fürdőnap, mert már hideg a víz. A kígyó is már elbújik. Ha nem bújik el, akkor el akar pusztulni, a kerékvágásba fekszik, hogy ott lelje halálát, hiszik a muravidéki Göntérházán. Ezek a hiedelmek azonban a szeptember ötödikei Lőrinc-naphoz fűződő hiedelmek, naptári félreértés eredményei. Mint rámutatónap a félreértés következményeképpen mutatja meg az őszi időjárást.

dinnye 1Ünnepét a magyar földművesek körében határnapnak tartják: a szólás szerint: „belepisilt Lőrinc a dinnyébe”, azaz a Lőrinc-nap után szedett dinnye már ízetlen és a húsa levet enged, “megvizesedik”.

(Wikipedia)

magyarno.com

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Minden vélemény számít!

Top