Liberális gondolkodás – a minőségbiztosítás betör a párkapcsolatokba

 

 

 

 

 

 

Négyhavonta értékelést kell írni a pároknak házasságukról, és akkor kevésbé romlik a kapcsolat – így találták amerikai kutatók 120 pár kapcsolata tanulmányázásának eredményeként.

Az illinois-i Northwestern Egyetem tudósai két éven át írattak a párok felével négyhavonta értékelő fogalmazást, a kontrollcsoportnak nem kellett ilyesmivel bíbelődni. A kutatók nem regényeket kértek, csupán pár perc alatt megírható jelentéseket. A fogalmazásokban ki kellett térni az elégedettségre, a szeretetre, a szerelemre, a meghittségre, a bizalomra, a szenvedélyre, az elkötelezettségre, mindegyiket értékelve. Ezek mellett tényszerűen le kellett írni az időszak legjelentősebb nézeteltérését egy semleges kívülálló szemszögéből, olyanéból, aki mindkét félnek a legjobbat akarja.
Az eredmény: az első esztendő végére mindkét csoport házasságromlásról számolt be, ám a második “évzárón” a jelentésírók esetében megállt a “hanyatlás”, egyáltalán nem értékelték romlónak kapcsolatukat. Emellett a civakodások – bár számuk és komolyságuk hasonló volt a két csoportban – kevésbé viselték meg a négyhavonta számot vetőket.

ertekeles
Eli Finkel, a tanulmány vezető szerzője hangsúlyozza, hogy az eredmény igen fontos lehet egészségi szempontból.
A házasság jót tesz az emberek egészségének, ám sokkal fontosabb a minősége, mint puszta léte – idézte Finkelt a The Daily Telegraph című brit lap.
Finkel egzakt példaként megemlítette, hogy szívkoszorúér-műtétjüket háromszor nagyobb eséllyel élik túl 15 évvel azok, akik a műtét után jónak érzik házasságukat, mint azok, akik elégedetlenek vele.

 

MTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás