Lebontják a torontói Magyar Házat

2012. szeptember 1., 23:53

 

 



 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                  A következő két-három hét során lebontják a torontói Magyar Házat – közölte a hétvégén internetes kiadásában a Toronto Star.

A lap tudomása szerint a St. Claire Avenue nyugati felén található, sárgatéglás Magyar Ház volt a legnagyobb Magyarországon kívül található magyar kulturális központ, amely csaknem négy évtizeden keresztül állt a torontói magyarság rendelkezésére.
Mivel a tagdíjat is fizető magyar közösség létszáma 450-re csökkent és a fenntartási költségek folyamatosan emelkedtek, a Kanadai Magyar Kulturális Központ tavaly úgy döntött, hogy eladja az épületet. A 2011 januárban 5,7 millió kanadai dollárért meghirdetett ingatlant decemberben vásárolta meg az Urbancorp társasházépítő vállalat.
Miközben a torontói magyarok keresik az új központ befogadására alkalmas ingatlant, az Urbancorp bejelentette, hogy következő két-három hét folyamán lebontják a Magyar Házat. A helyén a cég egy üzleteknek és lakásoknak otthont adó épületet kíván felhúzni.
A lap úgy értesült, hogy noha többen azt szerették volna, hogy az épületet emlékművé nyilvánítsák, ilyen kérvényt nem nyújtottak be. A Toronto Star szerint a Magyar Ház egykor hétszáznál több tagot tömörített. A központ ügyeit önkéntesek intézték és az ott megtartott nyelvtanfolyamokat, bálokat és vacsorákat látogatók jó része hajdanán csak magyarul beszélt. Ez mára megváltozott, a központnak az új tagok toborzásakor új kulturális kihívásokkal kellett szembenéznie.


“Nehéz kielégíteni a fiatalabb nemzedék igényeit, mert az idősebbek közül sokan még mindig bajlódnak az angol nyelvvel, a fiatalabbaknak pedig más az érdeklődési köre”  – nyilatkozott a lapnak Koszó Mihály, a központ alelnöke, aki annak felelőse, hogy új otthont találjanak a Magyar Háznak.
Toronto magyar lakossága abban az időben duzzadt fel, amikor ezrek érkeztek a kanadai nagyvárosba az 1956-os forradalom szovjet elfojtása után. A közösségi találkozóhely a bevándorlási hullám miatt, a 70-es években költözött egy kisebből a St. Claire Avenue-n található épületbe. Ebben korábban zsinagóga működött, amelyben a város volt polgármestere, Mel Lastman 1953-ban egybekelt a feleségével, Marilynnel.


“Kellett egy hely a betelepülő magyarok számára, ahol össze tudnak jönni, egy olyan hely, ahol barátságokat lehetett kötni” – jelentette ki Endes Erika, akinek néhai férje az épület megvásárlásakor a központ elnöke volt.
A lap kitért a Magyar Ház történetének néhány kellemetlen epizódjára is. 2007-ben például, amikor egy külső társaság vette bérbe az épületet egy táncverseny megrendezéséhez, a 18 éves Keegan Allent halálos lövés érte a táncparketten. 1988-ban vitát robbantott ki egy, a magyar rendőrség történetéről szóló kiállítás is, amely nem tett említést arról, hogy a testület “a nácik parancsára a második világháború idején részt vett a zsidók haláltáborokba történő deportálásában”.
Ez kiváltotta a magyar közösségen belüli zsidók haragját. Endes Erika elmondta, hogy a férje senkit sem akart megbántani és hogy soha életében nem szerette volna azt a benyomást kelteni, hogy antiszemita lenne. Érzése szerint néhai hitvese néhány olyan magyart akart megvédeni, akik maguk is a nácik célpontjai voltak.


Szőcs Klára, a központ jelenlegi elnöke kijelentette: mindig az volt az érzése, hogy az épületet le fogják bontani, bárki is vásárolja azt meg, ám a kanadai magyar történelemben fontos szerepet betöltő épület elvesztése mégis sokként érintette.
“Nagyon jó helyen voltunk a St. Claire-en, és nem vagyok benne biztos, hogy egy hasonlót tudunk találni” – nyilatkozott  az elnök.

MTI/Pogár Demeter/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Comments are closed.

Scroll To Top