Látófa, cserény – állattenyésztésünk ősi kellékei

2013. március 25., 15:01

 

 

 

 

 

A Duna-Tisza közének buckás és a Tiszántúl rétes, nádas pusztai legelőin a pásztortanya, a  cserény mellett (cserény: a magyar népi építészetben vessző- vagy nádlapokból, esetleg deszkatáblákból összeállított, fedetlen, mozgatható pásztorépítmény, amely a pásztor szállására és a kényesebb jószágok elhelyezésére egyaránt alkalmas volt), vagy a gulyaállás közepén földbe ásott, 3–4 m magas, lecsonkolt ágú fa, amelyre a pásztor fellépve a legelő távolabbi részére is ellátott.

latofa csereny

A látófa ágai közé holmit lehetett rakni, hozzákötötték a szopósborjút és az állásra hazatérő jószág → dörgölődzőfának is használta. – 2. Az uradalmakban 1945 előtt a nagy kiterjedésű kukoricatáblák és szőlőültetvények alkalmas helyén földbe ásott, keresztbe rászegezett fokokkal ellátott 5–6 m magas faoszlop vagy fordított V alakú állvány, amelyre a kerülő felhágott, hogy az őrzésére bízott területet áttekinthesse. – Az elnevezések a rendeltetés (állófa, őrfa, messzelátó, címerfa) vagy a hasonlóság (gólya) révén alakultak ki.

Madarassy László: Kiskunsági pásztorenyhelyek (Népr. Ért., 1907); Herman Ottó: A magyarok nagy ősfoglalkozása (Bp., 1909); Ujváry Zoltán: A látófa emlékei a konyári legelőn (Ethn., 1959).

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Szóljon hozzá a cikkhez:

e-mail (Kötelező, de nem publikus!) A *-al jelölt mezőket kötelező kitölteni!

*


CAPTCHA Image
Reload Image
Scroll To Top