Könyvbe rejtve

Iskolába bizony könyvek valók, szeptembertől minden a tanulásról szól. Az egyéb felszereléseknek, írószereknek, telefonnak, kamaszlányok pipere készletének stílszerűen, készíthetünk könyvből tartót, amely szépen elfér az iskolatáskában, a tankönyvek között.

A készítéshez mindössze egy kemény fedeles, elég vastag könyvre van szükség, ízlés szerint választott textilre a borításhoz, ragasztóra, ollóra, sniccerre és a kevés varráshoz tűre és cérnára. Ezen kívül, bizonyára akad otthon, a fiók mélyén használaton kívüli táska, amelynek csatja a tartó zárásához felhasználható.

konyv 04

A könyvet kívül, hagyományos módszerrel borítsuk be a kiválasztott textíliával, a textilt ragasszuk le. A ragasztás ezzel nincs befejezve, a könyv is alaposan át kell kenni, ügyelve a lapok széleinek tökéletes átkenésére. A száradáshoz tegyünk a könyv feléhez műanyag fóliát.

Száradás után finoman nyissuk ki a könyvet és sniccerrel vágjuk ki a könyv közepét (kb.3 cm széles keretet hagyjunk).

A kemény fedél belső borításához választhatunk a külsőtől eltérő mintás textilt. Méretre vágva, ragasszuk a könyv belső fedelére.

konyv 05

Semmi nem potyoghat ki a tartóból, ezért a nyitáshoz fontos a méret kiválasztása. Helyezzük egy kettéhajtott papírra a kívánt méretre kinyitott könyvet és rajzoljuk körbe. A kapott sablont a textilre helyezve vágjuk ki a nyitó részt.

konyv 06

A nyitó rész keskenyebb felét a visszáján varrjuk le finom öltésekkel, majd fordítsuk ki.

konyv 07

Vasalóval vasaljuk át a kettéhajtott részt, majd keskenyebb végével lefelé, ragasszuk a könyv belső pereméhez.

konyv 08

Legkényesebb feladat a záró rész elkészítése. Ha a könyvlapok ragasztását körültekintően végeztük, a zár felerősítése nem jelent komoly kihívást.

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Méltatlanul elfelejtett őshaza- és Kelet-kutatónk

vas aug 31 , 2014
1765-ben, ezen a napon, a felvidéki Ógyallán született Besse János, a magyarság egyik szállásterületének elkötelezett kutatója. Nevét és munkásságát homály fedi, pedig többek közt ő volt, aki hosszú kaukázusi utazásai során számos ősi magyarokhoz köthető emléket tárt fel. Besse János ázsiai érdeklődését Beregszászi Pál 1796-ban Lipcsében megtartott előadása keltette fel, az előadásról […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás