Kiterjesztenék a diákhitelt

 

 

 

 

 

A napokban eljuttatja a kormánynak legújabb javaslatcsomagját a Magyar Rektori Konferencia. A dokumentumban az intézményvezetők többek közt azt kérik: ne csak a gólyák, hanem a felsőbb évesek is igényelhessék a Diákhitel 2-t. Továbbá kezdeményezik azt is, hogy az önköltséges hallgatók is részesülhessenek tanulmányi ösztöndíjban – közölte a Magyar Nemzettel Mezey Barna, a testület elnöke.

Összeállította a felsőoktatás finanszírozására és minőségi javítására vonatkozó javaslatcsomagját a Magyar Rektori Konferencia (MRK). A dokumentumot – a miniszterelnöki egyeztetésen tett ígéretnek megfelelően – várhatóan még a héten elküldik a kormánynak – mondta a Magyar Nemzetnek Mezey Barna, az MRK elnöke, egyben az ELTE rektora.

A testület konkrét jogszabály-módosító javaslatokat is tesz. Ajánlásaik egy része a finanszírozásra vonatkozik, elsősorban arra, hogy milyen ellenpólusokat lehetne felépíteni, amelyek a csökkenő állami támogatást helyettesítik, ellensúlyozzák, pótolják.

A minőség javítását szolgálnák

„Szeretnénk elérni például, hogy a piac szereplői is átvállalhassák utólagosan a hallgatóktól a diákhitel visszafizetését – mint ahogy az állam teszi majd ezt a közszolgálatban elhelyezkedők esetében –, s a cégek mindehhez adókedvezményt kapjanak. Ugyancsak adókedvezménnyel ösztönöznénk azokat a vállalatokat, alapítványokat, amelyek ösztöndíjak felkínálásával szállnak be az ágazat, a hallgatók támogatásába. Javasoljuk továbbá, hogy a Diákhitel 2 igénylésének lehetőségét nyissák meg a már felsőoktatásban tanuló önköltséges hallgatók előtt is, s ne csak felmenő rendszerben vezessék be az új, kötött felhasználású konstrukciót” – sorolta a testület ötleteit Mezey Barna. Hozzátette: a minőség javítását szolgálná, ha a döntéshozók változtatnának a tanulmányi ösztöndíj szabályain is.

„A jelenlegi előírás, miszerint csak az államilag támogatott hallgatók kaphatnak tanulmányi ösztöndíjat, szerintünk rombolja a minőséget. Komoly húzóerőt jelentene, ha ezt a lehetőséget kiterjesztenék az önköltséget fizető hallgatók körére is. Magát a költség mértékét nem érintené a változtatás, viszont valóban a legkiválóbbak juthatnának hozzá” – fogalmazott az elnök. Kitért arra is, hogy ha megvalósul az Orbán Viktor kormányfő által bejelentett önfenntartó felsőoktatás, akkor ahhoz elengedhetetlen, hogy az intézmények a jelenleginél nagyobb mozgásteret, gazdasági önállóságot kaphassanak.

A rektorok javaslatai:

• Piaci szereplők is vállalhassák át a Diákhitel 2 visszafizetését

• A Diákhitel 2-t ne csak új belépők, de a felsőbb évesek is felvehessék

• Járjon adókedvezmény az ösztöndíjakat kínáló cégeknek, alapítványoknak

• Folytathassanak vállalkozási tevékenységet az egyetemek és főiskolák

• A fizetős hallgatók is kapjanak tanulmányi ösztöndíjat

Lehetőséget kell, hogy kapjanak

A miniszterelnök a Policy.hu-nak adott, augusztus 13-án megjelent interjújában beszélt arról, hogy négy év múlva olyan felsőoktatási rendszert látna szívesen, amelyben nem az állam támogatja a diákokat, hanem minden hallgató maga képes állni tanulmányai költségeit. Mezey Barna szerint a hallgatói befizetések képtelenek lennének eltartani a felsőoktatást, ahhoz viszont, hogy az intézmények a piacról finanszírozni tudják magukat, lehetőséget kell adni nekik arra – megfelelő ellenőrzés mellett –, hogy vállalkozási tevékenységet folytassanak s saját bevételeket szerezhessenek.

Már több mint ötezer hallgató 1,163 milliárd forint értékben igényelte az augusztus 15. óta elérhető Diákhitel2-t, a Diákhitel 1-et igénylők száma pedig meghaladta a 4 ezret szeptember 6-ig. A Diákhitel Központ (DK) Zrt.  arra számít, hogy az idén költségtérítéses képzésre felvettek mintegy harmada, körülbelül 8 ezer hallgató veszi igénybe a diákhitelt. A legfrissebb adatok szerint az igényelt hitel a Diákhitel 2 esetében jellemzően 233 ezer forint, a Diákhitel 1-nél pedig 220 ezer forint szemeszterenként. A szabad felhasználású Diákhitel 1-nél a felvehető legmagasabb összeg 500 ezer forint, míg a kizárólag képzési költségre biztosított Diákhitel 2-nél nincs felső korlát.

 

mno/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás