Most itt vagy
Magyar Nő Magazin > címlap > Kik is valójában a pogányok?

Kik is valójában a pogányok?

Halljuk ebben a kérdésben is mindenek előtt klerikusainkat, hiszen Isten szolgáinak bizonyos vélekedések szerint igazat kell mondaniuk, isteni törvények tiltják a kétszínű hazudozást, rágalmazást.

„Magyarok barbár nemzete
A hitetlenségben már régóta tévelygett,
S a pogányok szokása szerint
Hiú és szentségtörő babonákat követett.”

(Árpádkori legendák, 17.)

Aki őseit szidja, önmagát gyalázza meg. De hát mi is az a pogány?

Miért pogány a pogány? A Magyar Nyelvtörténeti Etimológia Szótár szerint: a „pogány” = durva, műveletlen, istentelen, bálványimádó, stb. Szerintük tehát ilyenek voltak a régi magyarok. . . De vajon ilyenek voltak-e? Igazat mondanak-e a kegyes szerzők?

Mert még elképzelni is szörnyű, hogy a kegyes szerzők hazugságot, hazugságra, rágalmat rágalomra halmoznak. – Külön filozófiai rejtély miként követhettek szentségtörő szokásokat, hiszen a szentségtörés előfeltétele a szentség: lennie kellett előzőleg szentségnek ahhoz, hogy össze tudják törni. Grandpierre Endre a pogány szót a latin paganus szóból származtatja, mely falusi embert jelent. Fontos megemlékeznünk arról, hogy ősműveltségünk egésze valóban a falusi emberek hagyományőrzése segítségével maradt reánk. (Tomory Zsuzsa)

„Vallási türelem és tolerancia.” Főbenjáró bűncselekménnyé vált az évezredes hagyományok szentesítette magyar ősvallás gyakorlása. Szent István király nagy legendája szerint; – „Géza. . . „akiket rajta kaptak azon, hogy más utat követnek (nem a zsidókereszténységet), fenyegetéssel és rémítgetéssel törte igába.” (Árpádkori legendák és intelmek. 27.old.)

Rajtakapott, tetten ért bűnözővé vált tehát, aki Magyarországon, magyar felségterületen az ősidőkbe visszanyúló magyar ősvallást – az emberiség egyetemes, szent ősvallását – követte. A megtorló büntetés, fizikailag végbevitt megtorlás mind közönségesen: halál; akit rajta kaptak, hogy ősei hitét követi és őseinek áldoz, s rajtakapás és válogatás nélkül mindenkit, aki vonakodott kereszténnyé lenni – mert a puszta húzódozás is bőségesen elég volt a megtorlásra – könyörtelenül kardélre hányták, nem csupán egyénileg, de tömegesen is . . .

Nem lehet örökké hazugságban élni. . . Nem lehet úgy élni, hogy ne tudjuk, mi történik velünk, hogy ne tudjuk, mi történt a múltban velünk, milyen kataklizmákat éltünk át, s ne tudjuk, milyen bűnöket követtek el ellenünk . . . Ősi hagyományaink bizonysága szerint régi eleink a fény, a világosság, s szabadság fiai és szerelmesei voltak, a Nap Fiai, a Napisten Gyermekei. Árpád-kori legendáink szerzői és korai keresztény papságunk azt hirdeti: Őseink homályban tévelyegtek s a kárhozat fiai voltak. . . De vajon világosságban élünk-e azóta? . . . Élhet-e világosságban az, aki nem ismeri a maga múltját, s nem tudja, ki volt, mi volt, mit követett el, és mit követtek el ellene, . . . . és honnan származott, kik voltak az elei . . . mindezt nem tudja, mégpedig azért nem, mert minden őseire vonatkozó anyagot konok eltökéltséggel és szívóssággal kiirtottak azok, akik a világosság hozóiként állnak elébe? Miként hozhatják a világosságot azok, akik kioltották a fényeket? . . . Aki világosságot akar, miért támaszt sötétséget? . . . Akinek igaza van, miért némítja el ellenfelét?

Régi igazság: ha elvész az igazság, elvész a világ. „Minden ország támasza, talp köve a tiszta erkölcs.” (Berzsenyi) Lássuk hát, miként érvényesült a „kereszténységre kényszerítésnél” az igazság törvénye?  A magyarok a legendák szerint „a kárhozat fiai” (i.m. 24), „szentségtörő szokások” megszállottai. (i.m. 25) „Az irigységgel és gonoszsággal teljes ördög sugalmazottjai.” (i.m. 25) „A pogány nép”, „az ördög csalatás követője.” (i.m. 17.) stb.

Vagyis a magyar: bűnös nép: kegyes legendák, egyházi szövegek, prédikációk évszázadok óta sulykolják a hazai és nemzetközi közhiedelembe a magyar nép bűnös voltát. Egyenes szál vezet innen a területrablók propaganda kórusáig és a Rákosi-Aczél féle bolsevista rendszerek magyar ostorozásáig, bűnös néppé, fasiszta néppé bélyegzéséig. Félelmetes rágalomhadjárat ez, mert aki bűnös és bűnösségét ki is mondják, az olyan, mint az üldözött vad.

Még félelmetesebbek a következmények: a bűnösség vádja, mintegy eleve igazolja az ártatlanul bűnösséggel vádolt elleni atrocitásokat, rémtetteket, örökös fenyítéseket, csonkításokat, szülőföldjéről való elűzetését, megöletését, hiszen mindaz, amit ellene rágalmazói elkövetnek, nem bűn, hanem igazságtevés, ráfogott bűn megtorlása az erkölcsi világrend helyreállítása.

„Veszett dühű ellenség” – ként állítják elénk azt a magyarságot, amely felkelt az országban titkon, a kereszténységre térítés ürügyével betódult, s az ország népét irtó, törvényeit semmibe vevő idegen hadseregek ellen, számunkra azonban van valami vigasztaló is ebben a szövegben. Az, hogy ez a veszett düh akaratlanul is képet ad eleink emberfeletti erőfeszítéseiről, halált megvető hősiességéről a hazánkba betolakodott túlerővel szemben. Szent István kis legendája szerint a régi magyarok a kényszerítés ellen azért ragadtak fegyvert, mert „kényszerből el kellett hagyniuk a megszokottat.” (i.m. 17) Mert a gyűlölt, számukra idegen hitre erőltették rá őket, vagyis ősi hitük védelmében.

FELELJEN TÖRTÉNELMI TÉNYEK ÉS KÚTFORRÁSOK!
ACSÁDI IGNÁC MEGÁLLAPÍTÁSA SZERINT: TÖRTÉNELMÜNKET ELLENSÉGEINK ÍRJÁK. KORONATANÚINK KÖZÜL ELSŐÜL NÉVTELEN JEGYZŐNKET, ANYONYMUST SZÓLÍTJUK. HITELES TUDÓSÍTÁSÁT BETŰHÍVEN KÖZÖLJÜK.

1. (A magyarok) „ősrégi népek” (antiquiores gens)
2. Valaha igen bölcsek voltak.
3. Jó szerivel semmilyen bűn nem fordult elő köztük.
4. Arany, ezüst, (igaz) gyöngy annyi volt nekik, mint a földjük folyamaiban található kavics. 5. Nem kívánták a másét, mindnyájan a jólétben éltek.
6. „Nem paráználkodtak, egynejűségben éltek.”
7. Anonymus leírásából kibontakozik az igazságos, szkíták és ókori szerzők által megcsodált világa.
8. A szkíta népét – „Dentumogeroknak” nevezik a mai napig és soha semmiféle hatalomnak az igáját nem viselték.”
9. „A szkíta nemzetet bizony semmiféle uralkodó nem hajtotta igája alá.”
10. „A szkíták Cyrust, szintén a perzsák királyát háromszor 30.000 emberével együtt megölték.”
11. „Nagy Sándort Fülöp királynak és Olimpiadísz királynénak a fiát, aki sok országot harcban leigázott, szintén szégyenletesen
megfutamították.”
12. Az igazságos szkíták – magyarok – ókori édeni állapota és vele szelíd jámborsága is levedlett a rájuk törő ádáz ellenség háborúi során.
13. Ugyanis a szkíták keményen bírtak minden fáradalmat meg testileg is nagyok, a harcban pedig vitézek voltak.
14. Semmijük nem lehetett a világon, amit ne tettek volna kockára, ha sérelem esett rajtuk.
15. S amikor a győzelem az övék lett, éppenséggel nem törték magukat a zsákmány után, mint utódaik közül a mostaniak, hanem csak
dicsőséget kerestek maguknak ezen az úton.
16. A fent nevezett szkíta nemzet pedig kemény volt a harcban és gyors a lovon: a fején sisakot hordott, az íjjal, nyíllal különbül bánt, mint a világ összes nemzetei között bármelyik, s hogy csakugyan ilyen volt, azt az utódaikról is megismerhetitek. Az igazságosság kitüntető minősítésével az ókoriak nem dobálóztak, s hogy az ókori világ egyetlen népe, amelyet ezzel a jelzővel megtiszteltek, egyedül a szkítaság, továbbá az, hogy ezek a tudósítások, híradások csaknem kivétel nélkül olyan kútforrásokból erednek, amelyek a szkítákkal szembeni ellentáborhoz tartoztak. Vegyük figyelembe azt is, hogy a szkíta-magyar azonosságot csupán a hiperkritikus történelemhamisítás tagadja.

Foglaljuk össze ezután a régi magyarság (szkítaság) lényegi jellemzőit

A magyarok sohasem támadnak meg egy idegen népet, azért, hogy leigázzák, és országát a maguk birodalmához csatolják. Az ő céljuk a hadviseléssel kizárólag zsákmányszerzés, védekezés vagy honalapítás. Magyar ember képtelen az állatkínzásra is, annál kevésbé volna kedve embertársait rabigában tartani, felettük zsarnokoskodni és őket gyötörni, amikor „zsákmányért” kalandozott valamerre, a fegyvertelen lakosságot sohasem bántotta; ezt elismeri Sámuel könyvének már idézett részén kívül Schőfl és Almagis is, mely utóbbi
csodálkozik azon, hogy a magyarok nem ölik le a foglyaikat, hanem a sebesülteket meggyógyítják és ápolják is. A magyarok fő elve mind támadó, mind védekező háborúban az élet lehető kímélése. (Pálffy Károly: A magyar nemzet ősvallása. 64)

1. Vitézek, harcközpontúság, bajtársi összetartás.
2. Hivatás tudat és hivatásért élés: a legfőbb életcél és erény, a hazaszeretet, és a haza szolgálata.
3. Közszabadság, népfelség jogon alapuló fejlett népuralom.
4. Társadalmi igazságosság és egyenlőség.
5. Korlátlan vélemény, „gondolat- és szólásszabadság”.
6. Közügyekben való kötelező részvétel.7. A Napisten-hit ősi magasztos elveinek vallása.
8. Szexuális tisztaság, egynejűség.
9. Vallási- felekezeti türelem és szabadság.
10. Társadalmi össznemzeti egység és összetartás.

Mind az a szenny és magyarellenesség, amit a korabeli szerzetesek, lelki atyáink, írásban ránk hagytak nem tagadható le. Ez tény, mint ez olvasható az Árpádkori legendákban, melyeket Grandpierre K. Endre után idézünk:
Árpád nevét kimondani, leírni Isten ellen való vétek volt, s ha valamiképpen elkerülhetetlenül szükségessé válik a megemlítése, nevén nevezni, akkor sem szabad.

Botos László

Kép: Fényszív

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Minden vélemény számít!

Top