Keleti kényelem luxus áron az ősi földre

Először indult luxusvonat Budapestről Teheránba, a Golden Eagle Danube Express a Nyugati pályaudvarról 70 utassal vágott neki szerdán délelőtt a mintegy 7000 kilométeres, 13 napig tartó útnak Iránig. A több mint 2 millió forintos jegyár ellenére minden jegy elkelt az első útra.

A luxusvonat indulása előtt a pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón Zaránd György, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója, a MÁV Nosztalgia Kft. ügyvezetője elmondta: hármas együttműködéssel jött létre a rendkívüli vonatút: a Golden Eagle angol utazási iroda, az angol Danube Expressz és a MÁV Nosztalgia Kft. dolgoztak együtt, hogy megvalósulhasson. Az utazásszervezést és a jegyértékesítést a brit utazási iroda végezte, a jegyek 10-15 ezer dollárba – nagyjából 2,4 millió forintba – kerültek, az első útra minden jegy elkelt.

perzsa 8

A 13 veterán kocsiból álló szerelvény Románián, Bulgárián át érkezik meg Törökországba, ahol teherkompra teszik, majd a rakodással együtt 6-8 órás komputat követően az ázsiai oldalon Izmit városból indul tovább Teheránba.

A 30 fős magyar személyzet – köztük 4 szakács, 6 pincér, 11 utaskísérő – gondoskodik a többségében ausztrál, angol, amerikai és német vendég kényelméről, és a magyar vasúttársaság biztosítja a muzeális értékű járműveket is – ismertette Zaránd György. A luxusszerelvények közül kiemelte az Albert Flóriánról elnevezett étkezőkocsit, amelyet idén újítottak és szereltek fel a legmodernebb konyhatechnikai eszközökkel.

perzsa 7

Tim Littler, ötletgazda, a Golden Eagle utazási iroda alapító-tulajdonosa arról beszélt, hogy a projekt szervezése évekkel ezelőtt kezdődött, a társaság 25 éve üzemeltet luxusvonatokat egyebek között a transzszibériai vasútvonalon.

Ali Shirzadian Yazd, a budapesti Iráni Nagykövetség első titkára szerint a vonattal utazó turistacsoportnak különleges élményben lesz része, ők lesznek az elsők, akik vonattal juthatnak el Iránba. A közel kéthetes úton a vonat olyan országokon halad keresztül, amelyek egyenként is csodálatos látnivalókkal rendelkeznek – tette hozzá.

Szendrey András, vonatmenedzser ismertette: a vonatnak extrém körülmények között kell megtennie az utat, nagy magaslatokon át, éjszaka mínuszokban, nappal pedig 40 fokos melegben, a világutazás ezért számos műszaki kihívást jelent, különösen, hogy egyes eszközök között előfordul a 60 év korkülönbség. “Műszaki csoda” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az iráni kollégáik értetlenül álltak a több mázsa tüzelő előtt, amit a régi szén és fatüzelésű kocsikhoz kellett.

perzsa 3

Beke Marcella, vonatmenedzser elmondta, hogy a vendégekkel a helyi ételkülönlegességeket is megismertetik, mivel a szakácsok az oda-visszaútra szóló menüsort úgy állították össze, hogy az ételekhez helyben beszerzett alapanyagokat is felhasználnak majd.

A sajtótájékoztatón kiosztott program szerint a luxusvonatot Budapesttől Lajosmizséig gőzmozdony húzza, Lajosmizsén csikósok állítják meg.  Az utasok nem töltik valamennyi éjszakát a vonaton, Isztambulban például egy patinás szállodában, Izmitben pedig barlanghotelban szállnak meg.

Az odaút végén, az iráni oldalon, ahová az éjszakai órákban érkezik a vonat, alkoholt már nem szolgálnak fel. A vendégek számos különleges programon vehetnek részt, megismerkednek Irán kulturális, építészeti, és vallási nevezetességeivel.

A vonat maximális sebessége óránként 120 kilométer. A visszaút több mint 2000 kilométerrel hosszabb, 9500 kilométer; 5800 kilométert Iránban, 12 órát a sivatagon keresztül tesz meg a szerelvény. A vonat november 9-én érkezik vissza Budapestre – írta az MTI.

A keleti mesés világ felfedezése – őstörténetünk gyakorlatilag a mai napig tisztázatlan állapota miatt – különös jelentőségű. Bár tárgyi emlékek és írásos feljegyzések sokat elárulnak keleti gyökereinkről, a világ mégsem hajlandó a történelmet a maga objektív valóságában feltárni.

 

Sokat beszéltünk például a szkítákat körülvevő népekről, de alig magukról a szkítákról és a perzsa eredetről. A Magyar Történelem oldalán és legfeljebb egy-két alig fellelhető forrás szerint a következőket olvashatjuk:

Először is a szkíták nevéről: végső soron nincsen a név eredete megnyugtatóan tisztázva, jóllehet az iráni származtatás feltételezhető. De az is elképzelhető, hogy valamilyen más környező nép nevezte így a dél-oroszországi nomádokat. Ugyanis a szkíta népnév már a kezdet kezdetén bizonyos többértelműséggel bírt. Bár Hérodotosz szétválasztja a szkítákat a nem szkítáktól, de már nála is a szkíta összefoglaló terminus a nomádok bizonyos politikai és kulturális egységének a kifejezésére. Hérodotosz után viszont egyértelműen a keleti világ ismeretlen nomádjait kezdték a szkíta névvel jelölni. Akárhogyan van is, valószínű, hogy a tulajdonképpeni szkíták, tehát akik a Kr. e. 8. században a délorosz steppén megjelentek, különböző iráni (perzsa) nyelvű törzsek lehettek.

A perzsa föld elérése a mai kíváncsi magyar átlagember számára szinte elérhetetlen, még egy teheráni közvetlen repülőút is komoly anyagi megterheléssel jár. Azok a szerencsés turisták, akik BUDAPEST – KECSKEMET – SIGHISOARA – BRASOV – VELIKO TARNOVO – KAZANLAK – ISTANBUL – CAPPADOCIA – VAN – VAN LAKE – AKDAMAR ISLAND – ZANJAN – YAZD – ISFAHAN – SHIRAZ – PERSEPOLIS – TEHRAN városok történelmi emlékeit megtekinthetik, feltehetően nem is sejtik, mekkora értékek közelébe kerülnek.

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

2 thoughts on “Keleti kényelem luxus áron az ősi földre

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás