Most itt vagy
Magyar Nő Magazin > címlap > „Jaj annak a népnek, amelynek történelmét az ellenségei írják!”/Seneca/

„Jaj annak a népnek, amelynek történelmét az ellenségei írják!”/Seneca/

Azt, hogy az étkezés mennyire befolyásolja az egészséghez fűződő viszonyunkat, azt már teljességgel agyontárgyalt téma. (Részben és elkerülhetetlenül) az vagy, amit megeszel, és kész.

Antal Vali szerint

Meg lehet közelíteni éghajlati szempontból, (pl. mediterrán konyha), ideológiai szempontból (pl. vegetariánizmus), vagy a tudomány szempontjából (beltartalom). Utóbbit körvonalazták talán a legjobban. Az étel elfogyasztásakor ránk törő érzések megint egy külön kategóriát képviselnek („a jóízűen elfogyasztott étel”) de feszegessük tovább a hagyományőrző, avagy szakrális kérdéseket.

LovasAz indiai konyha kapcsán eszembe jutott, hogy ha a hitélet és a gasztronómia viszonyáról beszélünk, akkor itthon is meg kéne keresnünk ennek a nyomait. Sok ismeretterjesztő irodalmat találunk arról, hogy testünk jelzésein kívül milyen szempontokat kövessünk, számít-e az éghajlat, nemzeti hovatartozás; elvégre egy fűszer az mindenhol fűszer, a gyümölcs az botanikailag mindenütt gyümölcs és így tovább. Isten őrizz, hogy belebonyolódjak az éghajlat szerinti étkezésbe, inkább kutakodom egy kicsit, mit ehettek a mi őseink? Nyilván azt, ami volt és megtermett, ezért inkább miért és hogyan? Az új történelemkutatások nyomán szeretnék helyre tenni, de legalábbis felvetni pár dolgot a magyar(os) konyha nevű útvesztőben.

Mivel egy nemzeti konyhát úgy sokkal könnyebb keretek között tartani, ha történelmi folytonosság jellemzi, egy hagyománytisztelő indiainak van ezzel talán a legkevesebb gondja, mert egyszerre több fronton is védelem alatt állt az ételkultúrája. Gondolok itt a földrajzi adottságokra, vagy az ideológiailag megalapozott és tökélyre fejlesztett vegetariánizmusra. Hódítóik, a britek sem arról voltak híresek, hogy olyan elsöprő erejű ízeket produkáltak volna, ami megrengeti az alapokat.

De hátha ráakadunk egy ösvényre a Kárpát-medence labirintusában is. Mondhatjuk, hogy átjáróházban lakunk, ha pedig két nép történelme találkozik, előbb-utóbb találkozik a gasztronómiai kultúrájuk is. Gondoljunk csak arra, milyen karriert futott be a csokoládé, a kávé, vagy a pizza. Ha valaki megpróbálta már hadrendbe állítani a magyar ételeket eredetük és kialakulásuk szerint, az tudja, hogy annyira összegabalyodott szálakat próbál kibogozni, amibe hamar bele lehet fáradni.

Körülbelül így történhetett, hogy a szakmai oktatás a magyar konyhát ma már ilyen, és ehhez hasonló állításokkal illeti:

„Ételeinket az egészséges, korszerű táplálkozás szerint is értékelnünk kell. A magyaros ételek változatosak, jó ízűek, a külföldiek számára érdekesek, de a korszerű táplálkozás követelményeinek sokszor nem felelnek meg. Ez főleg a magas sertészsír, szénhidráttartalom és erős fűszerezés miatt van. A méregerős, zsírban úszó étel úgy gasztronómiai, mind táplálkozástani szempontból helytelen.”

Gulyás

Nyers Csaba véleménye szerint

„Manapság egyre ritkábban találkozni olyan fogásokkal, amelyek valóban az évezredes, évszázados hagyományos ízeket mutatják meg. E helyett a pirospaprikás, fekete borsos gulyást, csikós, paprikás imázst próbálják ránk erőltetni olyannyira, hogy már háziasszonyaink konyhájából is hiányoznak az ősi fűszereink, még pontosabban fűszerszámaink, hiszen a fűszerezés minden esetben a harmónia, az egyensúly visszaállítását, a gyógyítást is szolgálja, ha máshol nem is, akkor az emésztőrendszerben. Minden ősi fűszerünk egyben gyógynövény is, ízük harmóniája egyidejűleg szolgál testi, érzelmi, gondolati egyensúlyunk megtalálásához.”

Ha logikusan végiggondolunk pár dolgot, és cikázunk kicsit történelmünkben, akkor sok dologra magunk is rájövünk. Az talán mindenkinek leesett, hogy a rántott hús csak a jéghegy csúcsa, mivel becsületes neve Wiener Schnitzel, nagyanyáink valószínűleg a „boldog békeidőkben” szoktak rá. Ugyanígy elszámolhatunk 1492-ig, és a paprikás menyecske sztorinak vagy a krumplinak – mint egyeduralkodónak sincs folytatása. Ott van még a virsli, amit szintén nem lóbáltak még párban a honfoglalók, hogy a 60-as évek konzervipari és húsipari borzadványait ne is említsem.

Török témában Thökölyék itták meg először a fekete levest, a töltött káposztában pedig a szőlő- vagy káposztalevélbe töltött és rizzsel kevert húsos török étel köszön vissza. A bécsi/pesti kávéházakból nem hiányozhatott a sütemény, noha a magyar cukrászok (szegények, ha tudnák) aztán nagyot alkottak.

Folytathatnám még sokáig, de inkább induljunk el azon a nyomon, amit ígértem, és régészkedjünk, olvasgassunk. Merthogy a föld szépen betakar és megőriz, világcsavargók meg régen is szép számmal voltak, akik nem bírtak a grafomániájukkal és mindent lejegyeztek.

„Ha egy nép ételkultúráját kutatjuk, akkor a történetét kutatjuk. Az ételkultúra éppúgy hozzánk tartozik, mint néprajzunk, zenevilágunk, hitvilágunk, nyelvünk vagy éghajlatunk.” (Kiszely István)

Kövi Pál írta

“A népi muzsikához és a népdalkultúrához hasonló érték és páratlan művelődési kincs rejlik a gasztronómiában. Ezt a kincsesbányát fel kell tárnunk, alá kell szállnunk a mélyére, mert minél mélyebbre hatolunk benne, annál magasabbra jutunk a tudás és a szellem dolgában”.

Ha a történelemkutatásnál tartunk, akkor most joggal gondolhatjátok, hogy oda akarok kilyukadni, hogy halásztunk, vadásztunk és gyűjtögettünk, aztán készen is vagyunk, pedig nem így van. A múlt rendszer arisztokrácia fóbiájával és diktatúrájával nagyon kényelmes álláspont volt egy szerény kis uráli nép utódjának lenni, akiket végigkergettek Európán, hogy itt levetkezze csúnya pogány szokásait. Így kicsit muszáj belebonyolódni a fent említett régészeti kutatásokba, hogy a végére járjunk őseink mennyire, vagy puhították-e a húst a nyereg alatt.

Mivel az oldalnak nem célja és nem profilja a történelmi állásfoglalás, ezért a most következő sorokat a teljesség igénye nélkül, fogadjátok kellő nyitottsággal, gondolatébresztőnek, azzal a felkiáltással, hogy a történelmet emberek írják, ezért bármit meg lehet kérdőjelezni!

Kiszely István

A következőkben folyamatosan hivatkozni fogok, több szerzőt segítségül hívva, leginkább pedig Kiszely István: A magyar nép eredete és ősi kultúrája című nagy lélegzetű művére támaszkodva.

Történelemírásunk ellentmondásosságai, avagy „Jaj annak a népnek, amelynek történelmét az ellenségei írják!”/Seneca/

„Minden külföldi forrásnál összehasonlíthatatlanul gazdagabbak azok a középkori krónikáink, amiket a népünk múltjáról írtak; valamennyi egy 11. században szerkesztett, de sajnos elveszett őskrónikán alapul. Ebből meríthetett Anonymus, Kézai Simon, Heltai Gáspár”

Mindezek ellenére – a régészetben máig mérvadó – László Gyula a továbbiakban arról a meglepetésről ír, ami az olvasót akkor érheti, amikor azt látja, hogy krónikáink egészen mást mondanak a magyar nép eredetéről, mint nyelvtudományunk. Sőt, a kutatóink elvetik, tudálékosnak, kitalálásnak minősítik azt, amit krónikáink írnak, ehelyett egyszerűen a nyelvtudományra (hozzáteszem az új nyelvészeti álláspontokat áltudományosnak minősítve -emő) bízzák magukat.

Miért érdekes ez?

„Krónikáink a hun-török hagyományt őrzik, azt állítják, hogy Szkítiából jöttünk s a bibliai Nimródnak, közelebbről pedig Attila hun királynak és népének vagyunk az utódai. A nyelvtudományunk ezzel szemben a finnugor származást hirdeti. Ez az ellentét máig kibékíthetetlen. Sajnos a hivatalos álláspont nem akar abba az irányba mozdulni, hogy tisztán láthassunk saját múltunkban. Pedig szinte bombaként robbant 2001-ben az Élet és Tudományban közzétett vizsgálati eredmény, melyben Dr. Béres Judit humánpopuláció-genetikus leírta, hogy a korábbi felvetésektől eltérően nem állunk genetikai rokonságban a finnekkel. (Hozzáteszem, hogy ezek kormányközi megállapodáson nyugvó vizsgálatok voltak, amelyek lezárása után átírták! a finn tankönyveket…)

Mi lehet a hivatalos álláspont máig tartó mozdulatlanságának hátterében? Egyáltalán hogy alakulhatott ki az, hogy az MTA által hirdetett származáselméletünk ellentétes a mondáinkkal, a krónikáinkkal, régi könyvek leírásaival és a néphagyományokkal?

Ehhez vissza kell mennünk a Habsburgok magyarországi térnyerése kezdetéig. Az 1526-os esztendő nekünk Mohácsot hozta el, nekik pedig a nagy lehetőséget, hogy megszakítás nélkül uralkodhassanak… Uralkodásukat pedig nem csak Sissy bájai, de nemzetünk szabadságharcai is kísérték.

„…A harc aztán áttevődött a szellemi életre is…Abban a királyi udvarban, ahol Mária Terézia azt hirdette, hogy a történelemírás mindig is politika volt és az is marad…

…majd II. József rendelkezése folytán megszüntették a magyar oknyomozó történelem tanítását is.

Nem tudjuk teljes bizonyossággal, hogy Napóleon külügyminiszterének, Talleyrandnak a szájából hangzott-e el a következő mondat 1805-ben: „A magyarok becsülik nagyjaikat és büszkék a múltjukra. Vedd el a múltjukat, és azt teszel velük, amit csak akarsz!” Kiszely István szerint 1821-ben Bécsben utasítást adott ki az osztrák kormány, hogy a „rebellis magyaroknak az osztrák történészek írjanak egy olyan őstörténetet, amelyre ez a rebellis nép nem lehet büszke”.

Mi történt ezután:

MTA„Az 1840-es évektől nem magyar anyanyelvű, német származású szakembereket helyezett Bécs arra a magyar Akadémiára, amit a magyar nyelv ápolására, a tudományok és művészetek magyar nyelven való művelésére hoztak létre 1825-ben, gróf Széchenyi István kezdeményezésére. Így lett tagja az a Joseph Budenze, aki miután megkapta a magyar akadémiai kinevezését, tanult meg némileg magyarul, vagy éppen Karl Franz Joseph Schedel, aki magyarországi iskoláztatása alatt tanult meg magyarul és később Toldy Ferencként végezte munkásságát. Hunfalvy Pál, született Paul Hunsdorfer már 1851-ben az Akadémia főkönyvtárosa lett, s legfőbb kitalálója a finnugor elméletnek.”

Hogy milyen módszerekkel dolgoztak, azt elolvashatjátok többek között e könyv oldalain, összefoglalva annyit, hogy a fokozatosság módszerével. 1773-ban még egyértelműen hunokról, avarokról és magyarokról írnak, az 1845-ös már azonosítja a hunokat a később betelepülő kunokkal, az avarokat vár-kunoknak, a szkítákat pedig szittyáknak nevezik.

„A politikai akarat a kiegyezés után is tisztán látható. Harynétól tudjuk, hogy 1876-ban Trefort Ágoston kultuszminiszter összehívta a magyar nyelvészeket a konferencia végén – a jegyzőkönyv tanúsága szerint – kijelentette, hogy „nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk”, s ezt követően állami ösztöndíjat, kollégiumi elhelyezést, külföldi tanulmányútra támogatást csak az kaphatott, aki a finn-magyar rokonság igazolására folytatott kutatásokat. Ilyen nyílt politkai nyomás hatására nem csoda, ha a nyelvészeink olyan munkát végeztek, aminek eredményét Padányi ekként foglalta össze: „mindaz, amit nyelvtudományunk múltunkról megállapított, merev ellentétben van mindennel, ami az összes külföldi és hazai kútfőkben található múltunk felől”.

1976-ban Háryné a következőket írta

„A hazai nyelvtudományok fellegvárában a helyzet azóta sem változott, nyelvészeink mind ingerlékenyebben utasítják vissza a szélesebb kutatás iránti igényt”.

Mi a helyzet ma?

A magyarok krónikájában Glatz Ferenc akadémikus (1996-tól az MTA elnöke) ezzel a mondattal indította az őstörténeti részt: „ A magyarok őseiről Kr.u. 600-ig csak feltételezésekkel beszélhetük a nyelvtörténeti, régészeti, növényföldrajzi kutatások alapján.” Ami biztos – írja – hogy a magyar nép több, genetikailag különböző eredetű népcsoportból alakult ki. E népcsoportok közös nyelve, a magyar nyelv a finnugor nyelvcsaládba tartozik.”

Az MTA

Az MTA mindenkori elnökének vezetésével felálló konzultatív szerkesztőbizottság vezetésével adták ki a Magyar Nagylexikon sorozatot. Ebben a finnugor népek címszó alatt így írnak: „Évezredek során sokféle hatásnak kitéve alakultak ki, csak nyelvükben található közös szókincs és azonos nyelvtani rendszer utal közös eredetre.” A finnugor nyelvcsalád címszó alatt pedig ellentmondásra lelünk: „a nyelvrokonság nem jelenti feltétlenül a népek rokonságát is”

A ma használt általános iskolai Történelematlasz „ A magyar nép vándorlása és a honfoglalás” oldalán bemutatott térképen az Ural melletti részt feltételezett magyar őshazának (Magna Hungaria) írja le. A hozzátartozó történelemkönyv erről a területről kijelenti: „ A rokon nyelvet beszélő finnugor(uráli) népek és őseink valaha egymáshoz közeli területeken éltek az Ural hegység környékén, annak keleti oldalán.” A gyerekeknek azt tanítják, hogy a vesztes hunok annyira féltek ellenségeik bosszújától, hogy ki sem merték ejteni a hun nevet, hanem székelyeknek nevezték magukat. A magyarok a szomszéd népek nyelvét nem értették, ezért úgy gondolták, hogy ők nem is képesek az értelmes beszédre, azaz némák, s ezt a hitet őrzi a „német” szavunk.

A honfoglalás kérdése. Egy honfoglalás- kettős honfoglalás? Honfoglalás vagy hazatérés?

Avagy kiket találtak itt elődeink?

HonfoglalásAz új kutatási eredmények szerint leginkább saját magukat.

Radics ezt írja

„A Kárpát-medencében az ősi nyelvet az évezredek viharai azért nem tudták elseperni, mert a mindenkor magas népsűrűség ezt kizárta”. A nagyszámú őslakosság és a hódítók arányaira enged következtetni Béresék azon megállapítása is, miszerint az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy a magyarok bejövetelével alig változott a térség génállománya. Bakay állítása szerint az itt lakó népek nagyobb része testvérnép kellett legyen s amint a Tarih-i Üngürüsz (Magyarország története) és az itáliai krónikások (Bonfini és Ransanus) írják, ugyanazt a nyelvet kellett beszélje. Erre mutatnak a Kárpát– medence földrajzi nevei: a nevek döntő többsége színmagyar eredetű, még a régi forrásokban szereplő Duna, Tisza, Maros, Olt, Ompoly sem kivétel, mert ezek szkítakori vagy még régebbi elnevezések. 1400-ig például Erdély területén 2056 helynév jött létre s ebből csak 102 szláv eredetű.”

László Gyula idézi azt a történészi tanítást, miszerint ha a késő avarok egyáltalán fennmaradtak volna Árpádék bejövetele idejére, akkor nyelvükben elszlávosodtak volna. Ezzel szemben ő azt állítja, hogy a „késő avarok” nemhogy szlávul beszéltek volna, hanem bizonyosan magyar anyanyelvűek voltak, hiszen ők a terület névadói. László professzor a „késő avarokat” korai magyaroknak tartja.

A szláv alaplakosság tényét több forrásból is cáfolják:

Egy nagyon kedves tanáromat idézem, mondhatom hogy a biodiverzitás atyját és kutatóját, Surányi Dezsőt:

„Ma már bizonyos, hogy a morva- szláv szókincshez képest túlzó volt a szláv földművelés meghatározó szerepének feltételezése, különösen a szőlő- és gyümölcstermesztésünkben, valamint az ekés földművelés kizárólagosan európai gyökerekből eredeztetése, hiszen a kertészeti anyagi kultúránk számos, egyéb forrásból is gazdagodott.”

Tatárlaka táblák

Beszédes nyelvünk:

A világ ma ismert legrégibb írásos emlékét az erdélyi Tatárlakán 1961-ben találták. Ezek a helyi agyagból kiégetett írásos agyagtáblácskák 26 agyagszobrocska társaságában kerültek elő, és régi magyar írás jeleit tartalmazzák. Csakhogy a rádióizotópos vizsgálatok szerint ezek 7 ezer éves leletek. A hivatalos tudomány elhallgatja továbbá, hogy a korong és a mellette lévő két másik téglalap alakú agyagtáblácska 1000-1500 évvel idősebb, mint a hasonló képjeleket tartalmazó sumér agyagtáblák, valamint hogy rokonság áll fenn a Kárpát- medencei és a sumér írásbeliség között… Oppert, Lenormant, Sayce, német, francia, angol nyelvészek állapították meg az 1800-as évek második felében, hogy a sumir nyelv egyenesági leszármazottja a mai magyar nyelv. Sir Leonard Wolley szerint, a sumir nyelv 56 nyelvtani sajátosságából a magyar nyelvben 53 szerepel.

Fel tudjuk-e fogni egyáltalán, hogy mit jelent ez?

A leleteken lévő írásjelek egy részét ma is ismerjük, rovásbetűknek mondjuk őket. A Föld legrégebbi írásának tárgyi emlékei ezek…Ugyan ezer éve nincsenek általános használatban, de a nép megőrizte… legtovább a Székelyföldön.

A Sorbonne egyetem kutatói számítógépek segítségével megvizsgálták a világ összes kis és nagy, élő és holt nyelvét abból a szempontból, hogy melyik őrzött meg legtöbbet az ősműveltség nyelvelemeiből, vagyis az ősi etimonokból. (etimon=valamelyik szó alapformája, amelyből a szó származik). Ezek alapján megállapították, hogy a magyar nyelv 68%-ot, az angol 4%, latin 5%, héber 5%, csendes- óceáni nyelvek 7%, az indiai munda-khol 9%, tibeti szanszkrit 12%, az őstörök, türkmén 26% etimont tartalmaz.

Forrás:
Szondi Miklós – Történelmünkhöz magyarul
szakma.hu Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény és Kollégium Kossuth Lajos Középiskolája és Szakiskolája
Kiszely István: A magyar nép eredete és ősi kultúrája (I. II. kötet)

Címlap fotó: Dunaharaszti Ma

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

One thought on “„Jaj annak a népnek, amelynek történelmét az ellenségei írják!”/Seneca/

  1. Az lehet, hogy kitaláltak néhány elméletet, de egyértelmű a valóságos őstörténet. Magna Hungaria területén volt az őshaza, akik nem jöttek el a népvándorláskor, a tatárjárás idejéig éltek ott. Julianus barát beszámolt a tapasztalatairól, az biztos pont, elfogadják a történészek.
    Fiinnugor, vagy szkíta népcsoport, nem csak elnevezésbeli vita? A sztyeppén élt népekhez tartozunk, hasonlítunk.

    Inkább a zsidó nép őstörténetéhez kapcsolódik a sumér. Van egy-két megmaradt régi sumér szobor, amire írtak. Egyáltalán nem hasonlít a rovásírásra, de mint népcsoport is egészen más etnikum. A magyar emberek nem fekete hajúak, mint a déli népek.

Minden vélemény számít!

Top