Isten éltesse születésnapján vitéz Petrás Jánost!

A Kárpátia magyar Nemzeti Rock zenekar alapító tagja, vezetője, Petrás János, ma ünnepli 47. születésnapját. Az együttest Csiszér Leventével és Bankó Attilával 2003-ban alapította.

A Kárpátia saját szerzeményei mellett közismert, hagyományos magyar dalokat dolgoz fel. A hiánypótló és rendkívül népszerű előadások magyar hagyományokról, történelemről, de legfőképpen hazaszeretetről szólnak.

A Kádár-korszakban élő fiatalok sok furcsaságon mentek keresztül. Mesélj a gyermekkorodról!

Budapesten nőttem fel, a konszolidált Kádár – korszakban. Tagadhatatlan, hogy ebben az időben kitüntetett helyen szerepelt az oktatás, akkoriban a tudás valódi kincs volt. A közoktatás és felsőoktatás rendszerében tanulók világviszonylatban is valódi, mérhető eredményeket értek el. Sokan értek el előkelő helyezést reál tantárgyakból, gondolok itt a kémiára, fizikára, vagy matematikára, a humán tantárgyak közül a történelem viszont mostohagyermeknek számított.

A velem egykorúak talán még emlékeznek arra, hogy nekünk a kevés magyar történelemmel szemben, milyen nagy mennyiségű világtörténelmet kellett tanulnunk. Valószínűnek tartom, hogy más országokban, más nemzeteknél ez nem így volt. A világtörténelmet is nagyon fontos ismernünk, hiszen ennek birtokában tudjuk elhelyezni magunkat térben és időben, de mintha a történelem „megfeledkezett” volna rólunk. Márpedig minden eseménynél nagyon is ott voltunk. A történelemtanárok önkényes cenzúrájánál pedig nincs veszélyesebb. Trianon kérdése még ma is tabu téma, a magyarsághoz méltatlanul, a mai napig elmaradt az igazságszolgáltatás.

A Kárpátia zenekar legújabb lemeze - Patrióta
A Kárpátia zenekar legújabb lemeze – Patrióta

Abban az időben a március 15-e ünneplése egy fajta ellenállás volt. A történelemkönyvekből, a témával kapcsolatban pedig oldalak hiányoztak. A szabadság iránti vágyat mintha összemosták volna a szovjet „felszabadító” hadsereg által meghozott szabadsággal.

Érdekes volt, amikor tanultuk az 1848-as 12 pontot, a hatodikat nem úgy tanultuk, hogy UNIO Erdéllyel, hanem csak egyszerűen így: „UNIO”. Elfelejtették megmagyarázni, miért is jött létre az UNIO. A másik fehér folt a „sajtószabadság” volt. Önmagában, ezzel a kifejezéssel egyáltalán nem tudtunk mit kezdeni. Felnőtt fejjel aztán sokan megértettük mit is jelent a rejtélyes kifejezés, amit ma sajtószabadságnak nevezünk, az persze egészen másról szól. Itt ma már nem hiteles információ áramlásról, hanem pénzről és különböző érdekcsoportok kiszolgálásáról kell beszélni.

Abban a korban, amikor születtem, sok volt a hiányzó láncszem. Valahogy nem akart összeállni a teljes kép. Kortársaim bizonyára ugyanazt tették, amit én a barátaimmal: poros padlások tetejéről, dohos pincékből előkerült, „érdekes” könyveket olvastunk. Szinte faltuk a sorokat. Lassan, az iskolában elénk tárt, életszerűtlen kép ellentmondást nem tűrően, összeomlott. A családban személyesen átélt tapasztalatok egyértelműen alátámasztották a könyvekben leírtakat. Nagyszüleim, édesapám és édesanyám meséltek először a II. világháború szovjet „felszabadító” hadseregről. Ők átélték a megszállás borzalmait. Éppen az iskolában tanultak ellenkezője volt igaz.

A magyar nemzet katasztrófája a trianoni szerződés. Nagyon sok dalotok szól erről a máig lezáratlan ügyről.

Van egy hihetetlenül furcsa gyermekkori élményem, amely egy csehszlovákiai osztálykiránduláshoz kapcsolódik. Szinte sokkolt bennünket az, hogy az emberek anyanyelvünkön szólalnak meg. „Miért beszélnek ezek magyarul?” – néztünk egymásra értetlenül. Aztán persze a családban tisztáztuk ezt a kérdéskört is.

Trianon kérdése, az igazságtalanul elcsatolt területek, az ott élő honfitársaink keserves életével, a mai napig rettenetesen fáj. Sok mindennek utánanéztem, olvastam jogszabályokat, történészek, politikusok írásait. Sok az ellentmondás, de még több a hiteltelen szakember, aki egyszerűen „kényes kérdésnek” titulálva az ügyet, elegánsan az íróasztal sarkára pakolja a dossziét. Én már nem járok iskolába, de feltehetően még a mai diákok sem azt a történelmet tanulják, amelyről szüleim, nagyszüleim meséltek.

A magyar történelem többi mostohán kezelt területe 1956, október 23, na és az előbb említett március 15. A 70-es, 80-as években mukkanni sem lehetett ezekről az eseményekről. Hogyan jutott az akkori ifjúság hiteles információkhoz?

Tinédzserként, mint minden fiatal, sokat időztünk a környékbeli kocsmákban. Márpedig köztudott, hogy a kocsma egy-egy település információ cseréjének legjobb helye. Poharazgatás közben pedig az öregeknek csak megindult a szája, olyan történeteket hallottunk a II. világháborúról, hogy csak ámultunk. Így volt ez 1956-tal kapcsolatban is. „Az én apám” című dal egy abszolút személyes élmény. Ebben a dalban az édesapám ’56-os szerepét írtam meg zanzásítva, csak a sarokpontokat kiemelve. Persze édesapám ennél sokkal többet beszélt ’56-ról, de a dalba foglalt történetet így is kereknek érzem.

A mi időnkben minden október 23-a és március 15-e feszülten telt. Szüleim szeretettel, tárgyilagosan álltak hozzá a történelmi eseményekhez. Mindig éppen annyit meséltek a történelemről, amennyit fel tudtam fogni és tudtam értelmezni.

Mit ajánlasz azoknak, akik most szeretnének megismerkedni a zenétekkel?

A Kárpátia zenekar megismerését az aktuális, legújabb lemez megismerésével érdemes kezdeni, ugyanis a lemezek, tartalmukat tekintve, évről-évre egymásra épülnek, így nem kell mindig az alapoknál kezdeni. Egyébként minden évben adódik olyan téma, amely aktuálissá válik, ezeket rendre felelevenítjük.

Úgy is mondhatjuk, hogy divat zenekar vagyunk. Köszönjük szépen. Csakhogy a divatot nem mi csináljuk, hanem az emberek. Mindig a közönség az, aki fogadókészséget mutat a zenénk iránt. Mi magunk, az emberek nélkül nem tudunk divatot csinálni.

„Vagyok a folyton lázadó” – hallhatjuk lemezeteken. Meddig lázadtok?

Ha már a  dalunkból idéztél, én is ugyanebből a dalból idézek: „Míg csak egy rab magyar marad”

Mikor és hol lesz a legközelebbi fellépésetek?

2015. február 6-án, pénteken, Berettyóújfaluban. Másnap Komáromban lesz koncertünk, de ebben a hónapban többek között még koncertet adunk még Dunaújvárosban és Zalaegerszegen is.

Isten áldjon, sok erőt, egészséget és kitartást munkátokhoz. Születésnapod alkalmából pedig sok örömöt, boldogságot!
Isten éltessen sokáig, János!

koccintas 2Köszönöm, nektek is minden jót!

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Úgy vagyok magyar, ahogy a fű zöld, az ég kék, a Nap keleten kél

hét febr 2 , 2015
Miért vagyok magyar? Ez egy kérdés. Most. Üljünk le! Először azért, mert az anyám, az apám, a nagyszüleim, minden ősöm és rokonom, ameddig az emlékezet elér, magyar anyanyelvű, magyar nemzetiségű, magyar állampolgár volt. Másodszor azért, mert Magyarországon, magyar családban, magyar állampolgárnak születtem. Harmadszor azért, mert a szüleim, a rokonaim, a […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás