Most itt vagy
Magyar Nő Magazin > címlap > Ha elég a semmittevés – A magyar múlt hű tükre

Ha elég a semmittevés – A magyar múlt hű tükre

A Balaton a napozásról és a pancsolás önfeledt élvezetéről szól. Ám a semmittevés csak egy ideig pihentet és ilyenkor jön el az ideje valami tartalmasabb program után nézni.

somogyvar 3

Aki tartalommal telt, aktív pihenésre vágyik, azoknak ajánljuk, látogasson el a Balatontól pár kilométerre lévő Somogyvár- Kupavár Nemzeti emlékhelyre. Itt az érdeklődők július 25-től augusztus 15-ig, szombatonként részt vehetnek a Szent László Király Lovagrend ingyenes tárlatvezetésén. Legendás Árpádházi-királyunk, Szent László első nyughelyénél a vendégek délelőtt 10 és 12 óra között, valamint délután 15 és 17 óra között díszőrséget láthatnak.

somogyvar 6

A Szent László Király Lovagrend 2000-ben alakult informális csoportként, Szent László Szabadlovagjai Lovagkör néven. Közhasznú egyesületté csak 2005-ben vált. Olyan fiatalok voltak az alapítói, akik a megszokott hétköznapi szürkeség helyett, valami újat, valami mást, de ugyanakkor mégis a társadalom számára hasznosat kívántak teremteni. A lovagrend székhelye a Kelet- Zalai Dombság és a Belső- Somogy homokvidékének földrajzi határán fekvő Somogy megyei kistelepülésen, Iharosban van.

A király által építtetett és egykori első nyughelyéül szolgáló somogyvári Szent Egyed Bencés Apátság falai között, 2009- óta folyamatosan a király sír mellett középkori, katonai viseletben díszőrséget, a bazilika, valamint a monostor romjai között pedig, XI. századi katonai és női  öltözékes tárlatvezetést tartanak a lovagrend tagjai.

2011. november 7-én a parlament a kulturális örökség védelméről szóló törvény módosításával megalkotta a történelmi, illetve a nemzeti emlékhelyek fogalmát, melynek értelmében tizenegy helyszín vált nemzeti emlékhellyé, köztük Somogyvár- Kupavár.

somogyvar 9

Somogyvár- Kupavár Nemzeti Emlékhely. A Balaton déli partjának vizei, nagy kiterjedésű mocsarai a középkorban egészen a somogyi Kupavárhegynek nevezett magaslatig terjedtek. A X. században élt Koppány herceg, a Turul-nemzetségbeli szent dinasztia, az Álmos-Árpád uralkodóház tagja volt, aki a somogyvári Kupavárhegyen egy jelentős erődítményt építtetett. A legenda szerint az Apátságtól nem messze található Szentesica- forrás kútjánál pihent meg Szent István és mosta le véres kezét a Koppány felett aratott győzelme után.

somogyvar 5

Tragikus bukása után közvetlen (vagy közvetett) leszármazottja, a magyar királyoknak – mind a Kárpát Hazában, mind Európában – egyik legnépszerűbb és leghatalmasabb uralkodója, az 1192-ben szentté avatott Szent László király (1077 – 1095) Koppány várában építtette fel azt a templomot, majd az északi oldalában a monostort, ahol – akarata szerint – holta után testét örök nyugodalomra kellett helyezzék. A templom és a monostor a kor egyik legnagyobb és legelegánsabb létesítménye volt, tiszta lombardiai román stílusban. A templom és a monostor együttes területe 2,5 hektár impozáns létesítményt sejtet.

A 13. századig csak francia szerzetesek éltek falai között, fénykorában mintegy 15-20 barát mondhatta itt az imákat, rajzolhatta a díszes kódexeket és dolgozhatott nagy területet magába foglaló kertjében. Az alapítás után alig négy esztendő elteltével ide temették el az alapító uralkodót, s a sír csodák színhelyévé, Európa nevezetes helyévé vált. A Szent Egyed monostor 1091 és 1400 között fénykorát élte. Épületei ragyogó eleganciájukkal jól illeszkedtek a dél-balatoni tájba, birtokai és jövedelmei lehetővé tették a tudomány és a művészet európai szintű művelését. Nem véletlen, hogy a magyarul írt Halotti beszédet és könyörgést tartalmazó Pray kódex zenei anyagát a somogyvári scriptoriumban alkották meg. (Keletkezése 1192-1195-re tehető, jelenleg az Országos Széchenyi Könyvtár féltett kincse.)

A régészeti feltárások szerint a földvár nyomvonalát követve alapozták meg azt a vastag külső téglafalat, aminek oltalmában évszázadokig háborítatlanul élhetett az egyházi közösség. A 13. század végén a Kőszegiek foglalták el fegyverrel, majd 1316-ban sikeresen ostromolták meg és vették birtokukba Károly Róbert csapatai. A békésebb évtizedekben ismét egyházi jellege került előtérbe. Több olyan magánoklevél is előkerült az idők folyamán, amely azt bizonyítja, hogy Somogyvár a korabeli jogrendben fontos szerepet játszó hiteles helyként is működött.

somogyvar 1

1410-ben Zsigmond király a Marczali családnak adományozta mind a kolostort, mind a virágzó mezővárost, ezzel a nagyhírű bencés épületegyüttes magánföldesúri függésbe került. A szerzetesi közösség létszáma is egyre fogyatkozott, majd végső romlását az 1543 körül megjelenő török csapatok okozták, akik ellenállás nélkül szállták meg épületeit, melyeket erődítményül használtak.
1686 őszén a Budát felszabadító Habsburg csapatok bevonultak Somogyba is, ám a katonai jelentőségét vesztett erősség téglafalait – az omladozó apátság épületeivel együtt – a betelepülő lakosság nagy részben lebontotta, építőanyagul használva lakóházaihoz. A Szent László királyunk alapította bencés kolostor maradékát csak az 1970-es években megkezdődő régészeti feltárás hozta a napvilágra, a legépebb állapotban a déli szentély és a déli főfal maradt meg, helyenként közel 4 méter magasságban. A kolostor udvarán létesített ciszterna csaknem teljesen ép állapotban maradt fenn.

somogyvar 8
A hajdan pompásan faragott kövekből épített remekek sok ezer darabra zúzva süllyedtek a föld alá, így a törökdúlás után, 450 év múltával megindult régészeti kutatás már csak legfeljebb az épületek körvonalait tudta felszínre hozni, százezernyi szétszórt tárgy maradványait összegyűjtve. A szakszerű feltárást 1972 és 1990 között Bakay Kornél végezte. Ma az általa tisztázott és megóvott alapfalak láthatók az apátság helyén, valamint az egykori kolostorudvar kerengőjének egy rekonstruált részlete, az Észak-keleti sarokban. Az emlékhely területén kis múzeum várja a látogatókat, melyben a feltételezett épületegyüttes makettjét, királyi családfákat és egyéb emlékeket tekinthetnek meg. A valaha-volt apátság eredeti töredékei, faragott díszei a Kaposvári Múzeumban, és a budapesti Magyar Nemzeti Galéria kőtárában vannak. Az emlékhely 2003-ban egy újabb elemmel, a háromemeletes kilátóval bővült.

somogyvar 4
A magyar múlt hű tükre ez az európai léptékű szakrális hely, amelyet minden áron meg kell mentenünk, méltóképpen be kell mutatnunk, mert jőni kell egy jobb kornak, amely legalább szellemiségében visszaadja nekünk mindazt, ami a miénk!

Források:
Bakay Kornél- Szent László Apátsága Somogyváron

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Minden vélemény számít!

Top