Most itt vagy
Magyar Nő Magazin > címlap > Gyógyszerek helyett, a természet gyógyító ereje

Gyógyszerek helyett, a természet gyógyító ereje

Egyre többen saját kertjükben termelik meg, vagy a természetből – kellemes kirándulással összekapcsolva – szerzik be a családjuk számára szükséges gyógynövényeket, melyekben hazánk földjei igen gazdagok. Mások mindenféle baj megelőzésére, leküzdésére azonnal a szintetikus gyógyszer után nyúlnak, pedig a gyógynövényeknek csodás hatása van, mindenféle káros mellékhatás nélkül.

A következő célokra alkalmazhatjuk a természet ajándékait:

1./ Védelemként a legyek, rovarok ellen

Nyáron nagy csokor sárga gilisztaűző varádicsot szedek, melyet megszárítva száraz virágként a konyha díszítésére, s egyben a legyek, molyok távol tartására használok.
A nagy virágcserepekben nevelt levendula virágaiból pedig szekrényillatosító lesz.

2./ A konyhában, a mindennapi étkezéshez rendszeresen fogyaszthatjuk

Hagyományos, egész évben fogyasztható gyümölcsünk az alma és a körte
Hagyományos, egész évben fogyasztható gyümölcsünk az alma és a körte

– Az almát: „naponta egy alma az orvost távol tartja” – a közmondás szerint. Ez a gyümölcs azon túl, hogy elősegíti az emésztést, szabályozza a vese és a máj működését, s az agyra is jótékony hatással van.
– A körte sűrűvérűség ellen jó. Idős korban különösen ajánlott a fogyasztása.
– A citrom is nélkülözhetetlen, mert C-vitamin tartalmánál fogva véd a meghűléses betegségek ellen, ezen kívül megújító, fiatalító hatású. A citrom – és általában a citrusok védik a bőrt az öregedés ellen, biztosítják az izmok rugalmasságát, jobb működésre ösztönzik a belső-elválasztású mirigyeket, fokozzák az erek rugalmasságát, növelik a szervezet ellenálló képességét.
– A cékla az egyik legértékesebb salátánk. A kutatások szerint rákmegelőző növény.
– A káposzta nyersen, főzve és savanyítva egyaránt felhasználható. Fő előnye, hogy a gyomrot tisztítja. A normális testsúly megőrzése érdekében is gyakran tanácsos szerepelnie az étrendben.
– A paradicsom vértisztító hatása miatt elsősorban nyersen, salátaként kerül az asztalra.
– A petrezselyem és a sárgarépa a levesek fontos alkotórésze. Ezek a zöldségfélék vizelethajtó tulajdonságukról ismertek.
– A nyersen lereszelt burgonya leve savtúltengés elleni szer. Nagyon egészséges a sütőben, héjában megsütött burgonya, véd a gyomorfekélytől.
– A vöröshagyma sok magyaros étel alapját képezi. Étvágygerjesztő, baktériumölő.
– A zeller élénkítően hat a szervezetre.
– A sóska vértisztító hatású.
– A tormát virslihez, húsokhoz rendszeresen tanácsos adni, tisztítja a légzőszerveket.
– A medvehagyma levelét apróra vágva vajas kenyérre hintve, vagy salátaként fogyaszthatjuk. Ez a növény pogácsába sütve is különleges. Készülhet belőle krémleves, de a sztrapacskának, tócsninak is jó ízt ad. Nagyon fontos gyógynövényünk, mert védi az ereket a meszesedéstől, tisztítja az egész szervezetet. Hatása hasonló a fokhagymáéhoz, de jóval több benne a hatóanyag, ugyanakkor nincs olyan átható szaga.
– Salátaként kerülhet fogyasztásra április, május hónapban a virágzó pitypang /gyermekláncfű/ szára és levele is, melynek kúraszerű, 4-6 hétig tartó alkalmazásával az emberi szervezet megszabadul a káros, pangó anyagoktól. Főleg a gyomrot tisztítja, de szabályozza az epe és máj működését is. A pitypang szárának nyersen való rágcsálása gyógyítja a fogínysorvadást, rendszeres fogyasztása megszünteti a bőrviszketést, sömört. Kúraszerű használatával enyhülnek az anyagcsere betegségek okozta panaszok, a köszvényes, reumás fájdalmak. A pitypang virágjából házilag méz is készíthető.
– A friss csalán levesként kerülhet asztalra, a tavaszi tisztító kúrák részeként. A családban előforduló allergiás betegségek kellemetlen tünetei enyhültek a csalánfogyasztás

Csalánleves
Csalánleves

hatására. Ez a növény vastartalmánál és C-vitamin tartalmánál fogva méltó helyet érdemel a konyhában.
– A fekete retek főleg meghűléses betegségek előfordulása esetén kerül alkalmazásra. A nagyobb retek belsejét kivájva, cukorral megtöltve állni hagyjuk, majd a képződött léből 1-1 teáskanálnyit fogyaszt a beteg. A reteklé bizonyos összetételű epeköveket is old.
– Zabpelyhet rákmegelőző, depressziót szüntető tulajdonsága miatt rendszeresen tanácsos fogyasztani, főleg kefirbe keverve.
– Szilvalekvárt házilag készíthetünk, gáztűzhelyen is. Jó, ha van a háznál, az emésztést segíti.

3./ Az ételek ízesítésére tudatosan alkalmazzunk gyógynövénynek minősülő fűszereket

Ezek, a teljesség igénye nélkül:
– A fokhagyma: ez az évszázadok óta kedvelt növény csökkenti a magas vérnyomást, az érelmeszesedés kialakulásának veszélyét, és tisztítja a vért.
– A babérlevél szemes főzelékek, burgonyás ételek ízesítője, főzete pirított cukorral köhögés ellen jó.
– Köménymag az emésztésre van kiváló hatással.
– A kurkumát más fűszerekkel, pl. borssal, korianderrel, őrölt köménnyel, gyömbérrel együtt asztali fűszerkeverék részeként használhatjuk, abban a reményben, hogy segít megelőzni az epekövek kialakulását, és elősegíti az emésztést, élénkíti a vérkeringést.
– A fekete bors véd hurutos betegségek ellen, de nagy mennyiségben nem tanácsos fogyasztani.
– A majoránna jó hatással van a gyomorra.
– A kapor szintén gyomorerősítő.
– A természetben szedett kakukkfűvel húsételeket ízesíthetünk.
– A sáfrány virága szép színt ad a húslevesnek.
– Szezámmagot sült tészták tetejére szórhatunk. A fizikai és szellemi teljesítő képességet növeli.
– Nem árt, ha van otthon gyömbérgyökér. Rágcsálása hányingert szüntet.

4./ A gyógynövények közül nagyon sok teaként alkalmazható, részben betegségek megelőzésére, kezelésére, vagy csupán élvezeti cikként

Az otthon tartott teák megválasztásánál elsődleges szempont annak figyelembe vétele, hogy a családtagok milyen betegségekre hajlamosak, illetve melyek azok a bajok, amelyek kezdeti stádiumban gyógyteával kezelve visszaszoríthatók. Fontos szempont a prevenció, – a betegségek megelőzése, – és az e célt szolgáló teák fogyasztása.

Háztartásunkban a következő teákat célszerű tartani:

Hársfa tea
Hársfa tea

– Hűléses tüneteket enyhítő gyógynövények közül a hársfavirág, fekete bodzavirág, citromfű, fodormenta, kakukkfű, csipkebogyó, kamilla. Érdemes kiemelni a csipkebogyót. Az ebben lévő P vitamin a hajszálereket erősíti, a magnézium tartalma pedig fokozza a szervezet védekező erejét, növeli a stressz tűrő képességet és a szellemi teljesítményt. Egyes szakkönyvek szerint rákmegelőző hatása is van.
– Komolyabb légúti megbetegedések esetén az útifű és martilapu a hatékonyak.
– Prevenciós céllal alkalmazható minden 40 év feletti embernél a csalán, cickafark, és mezei zsurló keveréke, melyek sokféle bajt megelőznek.
– Az immunrendszer erősítése a piros kasvirággal érhető el, mely magról is vethető, szép kerti virág.
– Jó, ha van otthon kálmosgyökér, mely súlyosabb gyomorpanaszokat, bélpanaszokat gyógyít, óvatosan alkalmazva. Napi 6 korty fogyasztható ebből az áztatással készítendő teából, étkezések előtt és után 1-1 korty.
– Az enyhébb gyomorpanaszokra a borsmenta tea is elegendő.
– Szükség lehet még nyugtató – alvást segítő – teára, melyet keverékként készíthetünk levendula, zsálya, macskagyökér, orbáncfű, citromfű, komló hozzáadásával.
– Rákos betegségek megelőzésére, – és ilyen bajon átesett embereknek – nem árt körömvirág, cickafark és csalán tea keverékét rendszeresen fogyasztani.
– A férfiaknál gyakori prosztata panaszok jól kezelhetők a kisvirágú füzike teával, melyet hosszú időn át, folyamatosan kell inni, naponta 2-3 csészével.
– A női bajokra – melyet megfázás okoz – a cickafark tea hoz gyógyulást.
– Vesevédőként tartsunk otthon galaj, árvacsalán és aranyvessző hozzáadásával készült teakeveréket.
– Szíverősítőnek a galagonya virágos hajtásvég, vagy galagonya bogyó teája a legjobb.
– Az emlékezőképesség veronika és rozmaring teák fogyasztásával javítható.
– Ha a szájban seb keletkezik, jó, ha van kéznél galaj tea, öblögetésre.
– Foghúzás után legjobb palástfűvel öblögetni, egy nap alatt begyógyítja a sebet.
– Fejfájás ellen rozmaring vagy cickafark teát kell fogyasztani.
– Az allergiások tünetei enyhülnek csalántea fogyasztásával.
– A megnövekedett vérnyomást helyreállítja az áztatással készített fehér fagyöngy.
– Kamilla gyulladásos megbetegedéseket gyógyít.
– A citromfű tea önállóan, friss növényből főzve stressz ellen hatásos.

5./ Gyógynövényekből készített házi szerek

Prevenciós, gyógyászati, higiéniai és kozmetikai célra rendszeresen készíthetünk gyógynövénykészítményeket házilag.

A. /Friss levek. / Gyümölcscentrifugán kipréselhető/

– Körömvirág. Kis üvegben, hűtőszekrényben tartva háztartási égési baleseteknél azonnali fájdalomcsillapítást nyújt, s az olajjal forrázott testrész nem hólyagosodik fel. Egyéb sebek kezelésére is alkalmas.

– Galaj. A kinyert nedvet jégkocka tartóban lefagyaszthatjuk, majd a kockákat nylon tasakban tárolhatjuk a fagyasztóban. Gyógyszertárban vásárolt vitaminos krémekhez

Házi készítésű gyógynövény krémek
Házi készítésű gyógynövény krémek

keverve, vagy mosdóvízben oldva az arcbőr frissen tartásáról gondoskodik.

– Fecskefű. A friss lé többszöri alkalmazása eltávolítja a szemölcsöt.

– Búzafű. Regeneráló hatása miatt kúraszerűen érdemes fogyasztani.

B./ Szirupok, szörpök.

Hűléses megbetegedések kezelésére a következő gyógynövényekből állítható elő házilag szirup:

– Martilapu

– Útifű

– Kakukkfű

A felaprított növényt cukorral rétegezve meleg, napos helyen érleljük kb. 2 hónapig, majd leszűrve, kinyomkodva a növénymaradványt, a keletkezett szirupot felforraljuk, és hűvös kamrában tároljuk.

Nyári fogyasztásra egyszerűen készíthetünk bodzaszörpöt.

C./ Tinktúrák

A tinktúrák olyan módon készülnek, hogy a megmosott, felaprított friss növényre annyi szeszt /vodkát / öntünk, hogy ellepje. 2-6 hét az érlelés ideje, meleg helyen. Ezt követően leszűrjük, és hűvös helyen tároljuk, majd teás, vagy legfeljebb evőkanálnyi mennyiségekben fogyasztjuk.

A következő növényekből az alábbi célokra készíthetünk tinktúrákat:

Név Hatás Alkalmazás
Pénzlevelű lizinka természetes antibiotikum belsőleg alkalmazandó
Pénzlevelű lizinka lábfájásra, visszérre külsőleg alkalmazandó
Pásztortáska izomsorvadás ellen külsőleg alkalmazandó
Körömvirág reumás fájdalmakra külsőleg alkalmazandó
Kakukkfű ízületi fájdalmakra, idegekre külsőleg alkalmazandó
Csalán gyökér hajhullás ellen külsőleg alkalmazandó
Vérehulló fecskefű epe és májpanaszokra belsőleg (néhány csepp vízzel hígítva)
Orbáncfű altatónak belsőleg alkalmazandó
Galaj arctisztító külsőleg alkalmazandó
Fekete nadálytő reuma, ízületi duzzanat külsőleg alkalmazandó
Zsurló lábizzadás ellen külsőleg alkalmazandó
Útifű szúnyogcsípés ellen külsőleg alkalmazandó
Medvehagyma érelmeszesedés ellen belsőleg (napi két kávéskanál)
Galagonya szívpanaszokra belsőleg alkalmazandó

D./ Olajok

A gyógyolajok úgy készülnek, hogy az aprított növényt olíva olajban áztatjuk, s meleg helyen tartjuk legalább 2 hétig, majd leszűrjük.

– orbáncfű sebolaj, fájdalomcsillapító külsőleg alkalmazandó

– kakukkfű olaj reumás fájdalmakra külsőleg alkalmazandó

– levendula fürdővízbe külsőleg alkalmazandó

– rozmaring fürdővízbe külsőleg alkalmazandó

– kamilla végtag szaggatás ellen külsőleg alkalmazandó

A gyógynövény olajok fürdővízbe való adagolásával frissítik a szervezetet.

E./ Kenőcsök

– Körömvirág visszérre külsőleg alkalmazandó

A kenőcs alapanyagaként gyógyszertári vazelint érdemes vásárolni, melyet felolvasztva felhevítjük benne néhány percig az aprított növényt, majd másnapig állni hagyjuk.

Felmelegítve egy nylon harisnyán átpréselve kerülhet tégelyekbe.

F./ Fürdők

– A gyógynövény olajok fürdővízbe való adagolásával frissíthetjük szervezetünket.

– A cickafark ülőfürdők elmulasztják a női bajokat.

– A zsurlófürdő kétszeri, háromszori megismétlése a gerincbántalmakban szenvedőknek javulást hoz.

– A kakukkfű és fenyő hajtásvég fürdők idegnyugtató hatásúak.

– A csalánfőzettel való lemosás a vérkeringést serkenti. Szívpanasszal küzdőknek és érszűkületben szenvedőknek is nagyon ajánlható. A friss csalán főzetével minden héten érdemes hajmosás után leöblíteni a hajat, mert dúsabb, fényesebb lesz tőle.

G./Gyógypárnák

Gyógynövény párna
Gyógynövény párna

15×20 cm-es színes pamut anyagból varrjunk zippzáras párnahuzatokat, melyekbe beletöltjük a szárított gyógynövényt, legalább 150-200 gr.-ot.

– a kakukkfű párnán való alvás nyugtat.

– a korpafű párna éjszakára a vesetájra helyezve csökkenti a magas vérnyomást, csillapítja a hát,- és derékfájást. Lábgörcs esetén a görcsölő testrészre téve azonnal hat.

Vizelési nehézség esetén a hólyagtájra borítva segíti a vizelet távozását.

H./ Egyéb szerek

– A porított zsálya fogporral keverve, fogtisztításra rendszeresen használva eltávolítja a fogkövet.

– A csalánból készült ecetes lével való bedörzsölés megállítja a hajhullást.

– A gyógynövények még a házi kedvenceknek is segítenek. A diófa levelét az állatok fekhelyére szórva elriasztják a parazitákat. A diófa levél egyébként nagy hatékonysággal gyógyít – kissé megtörve – érzékeny sebeket is.

szaritott gyogynovenyek(Tollal)

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Minden vélemény számít!

Top