Genfben debütál, Esztergomban készül a vadonatúj SX4

2013. február 7., 20:43

 

 

 

 

 

 

Elődjénél nagyobb lesz az S-Cross tanulmányautón alapuló, emelt hasú családi jármű.

Miközben a világ keleti felén azon tűnődnek, hogy a Kínában frissiben felröppent kémfotókon látható, a Nissan Tiidára emlékeztető lámpaszerkezettel elcsúfított SX4 eljut-e valaha a Nagy Falon túli piacokra, a Suzuki Európában közzétette az új generációs SX4 első, hivatalos fényképeit

Az előzetes fotókról jó néhány fontos információ leolvasható.

sx4
A tavaly ősszel, Párizsban bemutatott S-Cross tanulmány kissé jellegtelen, mandula-vágású szemei helyett a jelenlegihez hasonló fényszórókat ígér a felvétel, a hűtőmaszk ellenben azt a tavalyi modellfrissítést idézi, amelyben az indiai Suzuki (Maruti) lépcsőshátú SX4 modellje részesült. Megmaradt a koncepcióautó erőteljes válla, finoman rajzolt karaktervonala, annak lemezkilincseit azonban az eredeti SX4-hez hasonló (baleseti mentés szempontjából amúgy szerencsésebb), megmarkolható fogantyúkra cserélik.

Kifejezetten erőteljesnek ígérkezik az orr alsó része, széles légbeömlő, vaskos ködfényház és kartervédő lemez gondoskodik a kvázi-terepjáróhoz méltó megjelenésről.

Ahogy annak idején megírtuk, az Esztergomban gyártandó, új SX4 számottevően nagyobb lesz elődjénél. Az S-Cross 4310 mm hosszú, 1840 mm széles, 1600 mm magas volt, tengelytávja 2600 mm-re rúgott, míg a kifutó SX4 paraméterei 4150 x 1755 x 1585 mm, pontosan 2,5 méteres tengelytáv mellett. Ha ezek a számok stimmelnek, és miért ne stimmelnének, az új SX4 már nem a kisautók legnagyobbika, hanem az alsó-középkategória átlagos méretű tagja lesz, kialakításából adódóan tágas csomagtartóval és családi autóként tökéletesen elegendő férőhellyel.

Az utastérről nincsenek információink, de ha más nem, a vetítőlencsés fényszórók megjelenése arra enged következtetni, hogy a méretugrással párhuzamosan minőségében is feljebb lép az SX4, jobb kivitelre és gazdagabb felszereltségre számítunk.

Az új modell várható hajtásláncaival kapcsolatban fontos változás, hogy a jelenlegi Peugeot-Citroën eredetű dízelmotort egy Fiat Multijet darab váltja fel. Továbbra is lesz összkerékhajtású verzió, az alsó-középkategóriában pedig annak ellenére is van helye az automata sebességváltónak, hogy a Suzuki a napokban bejelentette, hogy kivonul az észak-amerikai piacról.

Az SX4 az utóbbi időkben a Suzuki legkeresettebb modellje volt Európában, így az új, felnőttebb modell bevezetése kihúzhatja a márkát abból a keresleti hiányból, amely miatt évek óta kénytelen fél gőzön járatni esztergomi gyártóüzemét.

 

vezess.hu/magyarno.com

 

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Szóljon hozzá a cikkhez:

e-mail (Kötelező, de nem publikus!) A *-al jelölt mezőket kötelező kitölteni!

*


CAPTCHA Image
Reload Image
Scroll To Top