Füredi Péter: Regionális alapon

Pár szót írok egy kellemes, kedves régióról, Dél-Borsodról. Sokat nem tudok írni, ami országosan ismert lenne, hiszen a túlpart már Tiszacsege, másik megye, a halászlé egyik hazája az országban, óriási élmény volt gyerekként, amikor kerékpárral mentünk oda a termálstrandra a családdal a szomszédos, szegényes borsodi településről….
Sosem Mezőcsát felé vettük az irányt, ritkán Tiszaújvárosba, Leninváros egykoron.
Falunapok a régióban, 1-2 sztár már “lemerészkedett” a 90-es években.
Tiszadorogma, a kis falu, Tiszabábolna, akkoriban még lehetett ott találkozni a fiatal Bartók Eszterrel, mára ismert énekesnővel, mi is jártunk a saját társasággal szórakozni oda.
Szép vidék, jellegzetes ártéri falvak, mi bográcsban főztünk sokat, tradicionális portánkon, paraszti felmenőink után szabadon.
Megjöttek az NSZK-ból páran, már 89-ben is, nálunk ették a legfinomabb ételeket, ezt ők állították, az összes csárdát bejárták Füredtől a Hortobágyig, néha jó a kis falusi koszt is, párszor vissza is tértek, aztán elmaradtak.
Házat béreltek, parasztházat, és onnan csavarogtak a vidéken, évenként más autóval, a magyar paraszt meg bámulta, hol kezdődik az európai életszínvonal.

Miért, ma hol kezdődik itthon?
2015-ben, a rendszerváltás óta……..

Füredi Péter

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás