Most itt vagy
Magyar Nő Magazin > címlap > Fiatal, frissen végzett magyar divattervezők a kifutón

Fiatal, frissen végzett magyar divattervezők a kifutón

Rangos eseményben volt részük a Modart Művészeti és Divatiskola  utolsó éves hallgatóinak. Budapesten, a Music Centerben, reprezentatív környezetben, fiatal magyar divattervezők mutatták be kollekcióikat. Kreativitás, szakmai tudás és hosszú, lelkes alkotómunka bemutatására került sor csütörtökön. Az egyik végzős művész hallgatót, Farkas Melindát kérdeztük a tanulmányairól és a divatbemutató jelentőségéről.
Farkas-Melinda– Kezdjük a mai estével. Miért olyan jelentős ez az esemény?

– Amit ma a közönség láthatott, az három éves kemény tanulás gyümölcse. Nagyon sok munkánk van benne. Ez az első alkalom, hogy a fiatal tervezők közönség előtt bemutatták alkotásaikat. Ma mindenki láthatta, mit tudunk.

– A fiatal tehetségek három évig tanulták a divatszakma fortélyait. A master képzés Párizsban végezhető. Itt áll mellettem egy csinos, bájos, fiatal lány, telve ambíciókkal. 22 évesen. Nagyon szereti a szép ruhákat, szenvedélyesen alkot, kifinomult ízléssel készíti kompozícióit. Hogyan kerültél a divatszakmába?  Mi vonzott a szép külső, a ruhatervezés felé?

– Gyermekkorom óta a divat és a ruhák kötik le leginkább érdeklődésem, emellett 5 éves koromtól húgommal verseny szinten táncolunk. A művészetet kisgyermek korom óta tisztelem és nagyon szeretem. Mióta ceruzát adtak kezembe, rajzolok és imádok minden kreatív feladatot, kézműves munkát. Ezek kötik le ma is a figyelmem.

– Beszéljünk egy kicsit a családról. Édesanyád vietnámi származású. Itt, Magyarországon kezdted el tanulmányaidat?

– Budapesten születtem, értelemszerűen azt is itt tanították, hogyan kell a ceruzát használni. Szüleim nagyon sok szakkörre, külön órákra járattak, korán felfigyeltek arra, hogy szívesen rajzolgatok, tervezgetek. Csak a táncot kellett feladnom azért, hogy a tervezésben elmélyedhessek. Figyelmem egyre inkább az igényes öltözködés felé irányult.
Farkas-Melinda3– Úgy tudom, Rákospalotán, a László Gyula Gimnáziumban a rajz volt az egyik szabadon választható érettségi tárgyad. Hol folytattad tanulmányaid?

– Így van, rajzból kiváló eredménnyel végeztem. Utána a Modart Művészeti és Divatiskolában kezdtem meg tanulmányaimat.

– Sok tapasztalatot szereztél a gyakorlaton. Művészek mellett dolgoztál.

– Igen, 2012-ben Anh Tuan, vietnámi származású tervező mellett voltam gyakorlaton. Ő ma Magyarországon a legismertebbek közé tartozik. Fő tevékenysége a táskakészítés. Baráti viszony alakult ki vele és az ott dolgozókkal, sokat tanultam tőle, segítségére bármikor számíthatok. Aztán 2013-ban Hommonay Gábor jelmezkivitelező kreatív Emmy-díjának nyertese mellett segédkeztem, az Argo 2. film forgatása alatt. Tapasztalatszerzésre tehát bőven volt alkalmam.

– A Modart-ban az utolsó évet, a master képzést a hallgatók az anyaiskolában, Párizsban töltik.  Mik a terveid?

– Szeretném tanulmányaimat Párizsban folytatni, a többit meglátjuk. Egyelőre várom a lehetőségeket.

Vannak konkrét távlati terveid?

– Szeretnék sikeres lenni a divattervező szakmában, álmom egy saját jól menő cég, márka alapítás. Igyekszem ennek érdekében minden tőlem telhetőt megtenni.

– Őszintén kívánom, hogy álmaid valóra váljanak! Sok sikert, erőt és kitartást munkádhoz.

– Köszönöm.

Farkas-Melinda4magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Minden vélemény számít!

Top