Felvidék – Soha nem látott érdeklődés kísérte az 5. jubileumi Hajnalok Völgyét

2012. november 15., 20:43

 

 

 

 

 

 

 

A Csábi Szeder Fábián Dalegylet által életre hívott, évente megrendezésre kerülő fesztivált azért találta ki a fiatalokból álló együttes, hogy hidat verjen a ma zeneszerzői és az amatőr kórusok, valamint a közönség közé.

Bár a fesztivál eddigi összes évada osztatlan sikert aratott a laikus hallgatók, a szakértők és a résztvevők körében is, az idei rendezvény alighanem rekordokat döntött: hét ősbemutató hangzott el a csábi római katolikus templomban, azaz hét olyan mű került bemutatásra, amelyet azelőtt még soha, senki nem hallhatott. A színvonal is minden eddiginél magasabb volt, hiszen a Dalegylet a szlovákiai magyar viszonylatban legjobbak között jegyzett komáromi Concordia Vegyeskar mellett a híres budapesti Discantus Énekegyüttest is vendégül látta. A november 10-i hangverseny sztárja azonban vitathatatlanul a majd’ 70 fővel felálló MR Gyermekkórus (Magyar Rádió) volt, mely Tóth Péter: Buborékok című öt tételes gyerekkari ciklusával készült a fesztiválra. Munkájuk nem volt hiábavaló, hisz a rendezvényhez társuló szakmai értékelés kapcsán ez a mű nyerte a zsűri nagydíját, míg a közönségszavazáson a szintén Tóth Péter által népi szövegekre komponált Pénteki ima győzött, melynek előadója a komáromi kórus volt.


A Hajnalok Völgye ötödik éve bizonyítja, hogy értékteremtésre, kultúrált, magas színvonalú művelődésre óriási az érdeklődés bárhol, bármikor: az 1000 fős falu templomában mintegy 300 fős közönség, a szlovák és magyar rádiókon keresztül több százezer hallgató, míg a magyarországi közszolgálati televíziók esti híradójában több millió néző lehetett tanúja annak, hogy egy apró szlovákiai magyar falu fiataljai mertek nagyot álmodni és véghez is vitték álmaikat. Ez az álom pedig nem más, mint a Hajnalok Völgye, egy országossá terebélyesedett kortárszenei mozgalom a Felvidéken.

Csábi Szeder Fábián Dalegylet

További információkért keresse a fesztivál honlapját: WWW.FESZTIVAL.DALEGYLET.COM

Zatko Ervin, Felvidék.ma/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Szóljon hozzá a cikkhez:

e-mail (Kötelező, de nem publikus!) A *-al jelölt mezőket kötelező kitölteni!

*

Scroll To Top