Évszázados cserkésztalálkozó készül Ócsán

 

 

 

 

 

 

 

 

Grandiózus rendezvénnyel ünnepli 100 éves fennállását a Magyar Cserkészszövetség: augusztus 11-19. között négyezer fiatal ver sátrat Ócsán. A Nemzeti nagytáborba 5 kontinensről érkeznek résztvevők, s minden külhoni szövetség is képviselteti magát. A tábor célja, hogy cserkészhez méltóan tudjanak ünnepelni, valamit erősítsék a határon túli magyarsággal való együttműködést – mondták el a Rádió Orient műsorában Solymosi Balázs és Pótor József cserkésztisztek.

A Rádió Orient műsorában Solymosi Balázs cserkésztiszt, a Magyar Cserkészszövetség országos vezetőtisztje és Pótor József, vezetőképzési igazgató nyújtott betekintést a közelgő Nemzeti Nagytábor szervezési munkálataiba. A táborral száz év magyar cserkészete előtt tisztelegnek a lehető legtermészetesebb módon: cserkészéletet élnek.

cserkesz 1
Miért munkálkodnak a cserkészek?

A Magyar Cserkészszövetség célja, hogy talpraesett, elkötelezett, önmaguk felé felelősséggel tartozó, Isten felé növekedő, hazafias, jó állampolgárokat neveljen – mondta el a Rádió Orientnek Solymosi. A szervezet kisközösségi rendszerben működik, melynek alapja a 5-10 tagú őrs. A közösségeket hosszú távon kívánják működtetni, hogy a fiataloknak lehetősége legyen együtt dolgozni, egymásra számítani, egymást megsegíteni.

Jelenleg a cserkészszövetség 9000 taggal működik és tagszámuk folyamatos növekedésben van. 2012-2022 közti időtávra tíz éves stratégiai tervet dolgoztak ki, mely előirányozza, hogy mindenhol megerősödjön a cserkészet, tudatosabb nevelő munka folyjon és kialakítsanak egy vonzó cserkészet. Határon túl olyan szorosan kívánnak együttműködni a társszervezetekkel, mely szinte feledteti az államhatárokat. A külhoni szövetségekkel együtt működtetik a Magyar Cserkészszövetségek Fórumát, ahol a romániai, szlovákiai, vajdasági, kárpátaljai és horvátországi szövetségek, valamint a Külföldi Magyar Cserkészszövetség közösen dolgoznak.

Öt kontinensről érkeznek magyar cserkészek

A Nemzeti Nagytáborba minden magyar cserkészt meghívtak, valamint nemzeti jellegét erősíti az is, hogy minden határon túli csapatból is várnak legalább egy őrsöt. A táborozókat korosztályok szerint altáborokba osztják, minden altáborban körülbelül 400 résztvevő lesz. Külön figyelmet fordítanak arra, hogy anyaországi és külhoni cserkészcsapatok őrsei együtt táborozzanak.

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségből száz, a Romániai Magyar Cserkészszövetségből kétszázötven, Vajdaságból harminc, Kárpátaljáról negyvenöt cserkész érkezik, a nyugati szórványból pedig kétszázan látogatnak a táborba. Utóbbi cserkészeket a Külföldi Magyar Cserkészszövetség fogja össze (ami 4 kontinensen működik a magyar cserkészet fenntartásáért). Mindezen felül külföldiek is jelezték részvételi szándékukat, többek közt egyiptomi és japán őrsök is Ócsára látogatnak. Négyezer résztvevőre számítanak.

A Nemzeti Nagytábor szervezését két éve kezdték meg, az egyes szervezési területekért munkacsoportok felelnek. A Rádió Orient stúdiójába látogató cserkésztisztek elmondták, a rendszerváltás óta felnőtt egy generáció, akik cserkészként nőttek fel és váltak szakemberekké, így ők végzik a munkacsoportok vezetését.

Játék és önkéntes munka, fegyelem és szórakozás egyszerre

A tábor korosztályi programokkal várja a fiatalokat, így életkoruknak megfelelő, változatos feladatokat kapnak. Bár emiatt más-más élményeket szereznek, mégis mindnyájan egy közös nagytábor alkotórészei lesznek.

A kiscserkész (6-11 éves) korosztályt mesékkel és sok játékkal várják, a cserkész (12-15), a kósza (16-19) korosztályok a legkülönfélébb testet-lelket erősítő programblokkokon vesznek majd részt, főként a cselekedve tanulás szellemében. A vándor korosztálytól (20-23) a szervezők azt várják, találják meg, hogy a tábor ideje alatt mi az a közösségi munka, amivel a tábort szolgálni tudják, hol tudják a közösség életét leginkább segíteni.

A cserkésztáborokban megszokott programok is várják a fiatalokat (méta, portyázás, kézműves foglalkozások, táborépítés, rohampálya, stb.), de olyan programokat is kínál, amire egy átlagos táborban nincs lehetőség, mert bonyolult megszervezni. A szórakozás mellett minden résztvevő önkéntes munkát is végez majd Ócsán.

cserkesz 2

9 nap buli, 240 hektáron

A szervezők a Honvédséggel együttműködve választottak helyszínt. Azért Ócsára esett a választás, mert megfelelően nagy terület (240 hektár), könnyen megközelíthető, egy tulajdonos kezében van és a forgalomtól távol esik.

A Nemzeti Nagytábor augusztus 11-én vasárnap nyitja kapuit, s 19-én zárul majd. Ezt megelőzően 180 cserkész a Tiszán hajózik le a Vági Tutajútra emlékezve. A cserkészek maguk építik tutajaikat. Célba érkezve a tutajutat teljesítők is csatlakoznak a Nagytáborhoz.

Nem ez az első óriástábor a Cserkészszövetség szervezésében. A Tihanyi vízi tábor, a Megyeri Nagytábor, a Gödöllői Dzsembori, a Pax Ting (leánycserkész világtalálkozó ), a Csillebérczi Nagytábor, a Gödöllői Emléktábor, a Milleniumi Tábor, valamint a Visegrádi Négyek által kétévente megrendezett események tapasztalatait felhasználva készülnek a jubileumi alkalomra.

Nyitott meghittség

A nevelő mozgalom a vallást is a mindennapok részévé kívánják tenni. A szövetség nem kirekesztő egyetlen vallással sem, csupán a vallás felé való nyitottságot várja tagjaitól. Az imádság, az együttlét, a transzcendens felé való fordulás átlengi majd az altáborok életét. Sok egyházi személy vesz részt a táborban, többek cserkész mivoltukban is, ami lehetővé teszi, hogy a fiatalok megismerjék ‘személyes, emberi oldalukat’, hiszen közösen élik meg a tábort.

A Magyar Cserkészszövetség a nyáron Erzsébet-táborokat is szervez a cserkészet iránt érdeklődők számára, akiket képzett cserkészvezetők ismertetnek meg ezzel a különös és izgalmas világgal. Jó hír azoknak, akik a Nemzeti Nagytáborra kíváncsiak, hogy augusztus 16-án délután a tábort megnyitják az érdeklődők számára is, így betekinthetnek a magyar ifjúság legnagyobb rendezvényére.
(Orient Press)

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Cey-Bert Róbert: Atilla üzenete a magyarság számára

ked júl 23 , 2013
                A több ezer éves hun-magyar történelem legnagyobb egyénisége, Atilla uralkodása idején, az V. században a Hun Birodalom világhatalommá vált. A hun uralkodó, a kor két legjelentősebb európai nagyhatalmát, a Kelet-Római és a Nyugat-Római Birodalmat térdre kényszerítette és adófizetőjévé tette. A nyugati hadtörténészek […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás