Erdélyi siker a XXI. Hajnal Akar Lenni népdaléneklési vetélkedőn

2012. november 13., 07:57

 

 

 

 

 

 

 

Összesen harminchárman jelentkeztek arra a népdaléneklési vetélkedőre, amely november 10-11. között került megrendezésre a szatmárnémeti „Dinu Lipatti” Filharmóniában. A rendezvényen négy versenyző képviselte Szatmár megyét – tudtuk meg Ilonczai Annamáriától, a MADISZ társelnökétől.

Huszonegyedik alkalommal került sor a Hajnal Akar Lenni népdaléneklési versenyre a Szent-Györgyi Albert Társaság, a MADISZ, a Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége-KÓTA szakmai támogatásával.

A versenyre harminchárom – 18 erdélyi és 15 magyarországi – versenyző jelentkezett, akik november 10-én, szombat délelőtt mérték össze tehetségüket egy öt tagból álló, szakavatott zsűri előtt. A zsűri tagjai Birinyi József népzenekutató, hangszerkészítő, Gerdonics Magdolna népzenekutató, Berta Alaexandra citerás és népdalénekes, Higyed Gyöngyi énektanárnő és számos kórus vezetője és Lőrincz Szilveszter zenész, zenetanár voltak.

„A szombat délutáni döntőbe összesen tizenhat versenyző jutott tovább és egy rendkívül szoros versenyhelyzet alakult ki az énekesek között. A XXI. alkalommal megrendezett vetélkedőn négyen részesültek díjban, az első helyezést egy temesvári hölgy érte el” – mondta el Iloncai Annamária a Szatmár.ro-nak.

Az első díj név szerin, Tóth Dorottya XII. osztályos diákot illette, aki a temesvári Bartók Béla zeneiskolában tanul és jelenleg készül a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémiára. A második helyen a debreceni Tímár Levente végzett, míg harmadikak Juhász Eszter és Girhiny Sára, magyarországi versenyzők lettek.

Tóth Dorottya

Szatmár megyét idén négyen – Lackó Ferenc (Batiz), Dali Andrea, Dali Annamária (Ákos) és Óbis Kinga (Kaplony) – képviselték – tudtuk meg a szervezőktől. A verseny keretében megrendezésre került a táncház, a gála és egy népi hangszerbemutató is, amelyet Birinyi József tartott vasárnap délelőtt a Dinu Lipatti Filharmóniában.

Ilonczaitól megtudtuk: már meghatározták a jövő évi népdaléneklési verseny időpontját (november második hétvégéje) és a MADISZ honlapján egy rendezvénynaptárt is létrehoznak a napokban, ahol szintén szerepelni fog ez a dátum.

„Sajnos 21 év óta még nem nőtte ki magát olyannyira ez a rendezvény, hogy több érdeklődőt vonzzon. A vasárnap délelőtti gáláról hiányoltam a kisgyermekes családokat és azokat, akik igazán szeretik a népdalt, a népzenét” – magyarázta Ilonczai.
szatmar.ro/Póti Orsolya/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Szóljon hozzá a cikkhez:

e-mail (Kötelező, de nem publikus!) A *-al jelölt mezőket kötelező kitölteni!

*


CAPTCHA Image
Reload Image
Scroll To Top