Erdély – Felavatták a felújított kolozsvári Szent György-szobrot

 

 

 

 

 

 

 

Felavatták hétfőn sárkányölő Szent György felújított lovasszobrát a kolozsvári Farkas utcai templom előtt.

A Kolozsvári Márton és György által 1373-ban készített, Prágában álló Szent György-szobor másolatát 1904-ben állították fel Kolozsváron. A szobor fél évszázada került a mai helyére, a gótikus stílusban épült Farkas utcai református templom elé.
Amint az avatóünnepségen elhangzott, a szobrot Magyarország Külügyminisztériuma támogatásával a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság restaurálta. A munkát a Kolozsi Tibor szobrászművész vezette csoport végezte el. A munkálatok során a restaurátorok egy olyan tőrt is visszahelyeztek Szent György lovag derekára, amely egykori meglétéről már csak a fényképek tanúskodtak.

Sárkányölő Szent György felújított lovasszobra a kolozsvári Farkas utcai templom előtt 2013. augusztus 19-én. A Kolozsvári Márton és György által 1373-ban készített, Prágában álló Szent György-szobor másolatát 1904-ben állították fel Kolozsváron. MTI Fotó: Biró István
Sárkányölő Szent György felújított lovasszobra a kolozsvári Farkas utcai templom előtt 2013. augusztus 19-én. A Kolozsvári Márton és György által 1373-ban készített, Prágában álló Szent György-szobor másolatát 1904-ben állították fel Kolozsváron.
MTI Fotó: Biró István

Gaál György helytörténész, a Kelemen Lajos műemlékvédelmi társaság elnöke az avatóünnepségen elmondta: a magyar művelődéstörténet csak 1874-ben szerzett tudomást arról, hogy a prágai szobor a Kolozsvári testvérek alkotása. Ekkor fedezték fel, hogy a szobor egy – már nem létező – pajzsának az 1600-as években lejegyzett feliratán a Klusenberg szó Klausenburgot, Kolozsvár német megnevezését fedi.
Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja ünnepi beszédében elmondta, Erdélyben mindig voltak és vannak olyan emberek, akik értékeket teremtettek, és értékeket teremtenek ma is.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere hangsúlyozta, hogy 110 évvel ezelőtt is a kolozsváriak civil kezdeményezésére készült el a prágai szobor másolata, most is civilek kezdeményezték a szobor megújítását.

 

Címlapfotó: Sárkányölő Szent György felújított lovasszobra a kolozsvári Farkas utcai templom előtt 2013. augusztus 19-én. A Kolozsvári Márton és György által 1373-ban készített, Prágában álló Szent György-szobor másolatát 1904-ben állították fel Kolozsváron. MTI Fotó: Biró István

(MTI)

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás