Elkészültek az ozorai vár és reneszánsz falu kiviteli tervei

Elkészültek az ozorai Pipo-vár és környezete eredeti, reneszánsz kori helyreállításának kiviteli tervei, és hamarosan megkezdődhet a régészeti feltárás az épülő várfal helyén – közölte a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Szolgáltató Központ elnökhelyettese az MTI-vel.

Az 1,47 milliárd forintos európai uniós támogatással zajló projekt kivitelezői tenderének összeállítása folyamatban van, a tervek szerint 2014 kora tavaszán kezdődhet az építkezés – mondta Dobó Ágota.
A Történelmi település a Cinca mentén – reneszánsz világ Ozorán című projekt keretében hiteles műemléki felújításokat végeznek; megtörténik a 15. századi várfalak és várárok és a várbörtön helyreállítása, reneszánsz élményház, a látogatókat fogadó épület készül, és az egykori Piazzát idéző főteret is részben rekonstruálják.
Dobó Ágota elmondta: a firenzei származású Filippo Scolari – Ozorai Pipo – 1423-ban épült várkastélyának mostani rekonstrukciójában több mint ötezer négyzetméteren folynak majd a helyreállítási munkák, ezek között 1200 négyzetméteren, díszburkolattal épül ki a reneszánsz piacteret idéző tér. Itt kap helyet Donatello Dávid című szobrának bronzmásolata is.

ozorai_pipo_var
A várfal egyik bástyájában szabadtéri színpad készül, lesz kiállítótér, ahol 3D-s film kalauzolja a látogatókat a Pipo-kori Firenzébe, és bemutatja a Pipo-kori – akkor jelentős mezővárosnak számító – Ozorát.
Bővítik a vár belső élményházát: egy második emeleti teremben, ahol még megvannak az épület reneszánsz, pártázatos korszakából származó emlékek, falfestményen elevenedik meg 15. századi ozorai táj. Itt helyeznek el egy nagy méretű vármakettet, amelyben nem csak az ozorai, hanem az összes középkori vár eleme megtalálható és bemutatható.
Felújítják a téren álló barokk stílusú Esterházy-kocsmát is, amely a látogatók fogadóépülete lesz majd. Mint az elnökhelyettes elmondta, a projekt fontos eleme a megújuló energia használata; az Esterházy-fogadót hőszivattyúval fűtik, a parkolóban napkollektorokat helyeznek el, a vár területén pedig ledes fényforrásokkal világítanak.
Az ozorai projektért felelős elnökhelyettes beszámolt arról is, hogy két bronzszobrot már megvásárolt az örökséggazdálkodási központ, Donatello Dávidja mellett Verrocchio „kígyós puttója” kerül Ozorára. Mindkettő magas színvonalú, 19. századi gipszmásolatok alapján készült bronzszobor. A Budapesti Műszaki Egyetem tulajdonában lévő reneszánsz gipszszobor-gyűjtemény továbbra is látható a várban. A kollekció darabjai az eredeti reneszánsz alkotásokról a 19. században készített másolatok.
Dobó Ágota ismertetése szerint a közeljövőben elkezdődhet több műtárgy restaurálása, köztük egy márványból készült, Firenzéből származó reneszánsz kandallóé.
Érdekessége lesz a Pipo-várnak a hologram-kincstár, amely a régészeti feltárásokon előkerült kincsleleteket – aranyozott ezüst evőeszközöket, pecsétet, kályhacsempét – mutat majd be. Ezek a tárgyak más múzeumi gyűjtemény darabjai, a vár kiállításán ezek hologram-másolatai láthatók majd. Hasonló tárlat készült a somogyvári bencés apátságban a faragott köveket bemutató hologram-lapidáriumban.

 

Fotó: Országalbum

(MTI)

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Elmélyült tanulás rendezett környezetben

ked szept 3 , 2013
                  Átgondolt, elmélyült szellemi munka végzésének elengedhetetlen feltétele a világos, jól áttekinthető környezet. Minden tárgy megtalálja a helyét, ha praktikusan kialakított bútorok vesznek körül, polcokkal, fiókokkal, amelyek kézünk mellett, könnyen elérhetők. A gyerekek amúgy is hajlamosak rendetlenséget hagyni maguk után, ha az […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás