Elfeledett népi lakberendezés – A faddi bútor

A faddi bútor: asztalosbútor, melyet Faddon (Tolna m.) asztalosok és faragó specialisták (kontárok) állítottak elő a község és a környező falvak, így részben a Sárköz számára.

A jellegzetes virágozású faddi bútor a 19. sz. közepétől a 20. sz. elejéig készült; díszítőstílusa a komáromi bútor második periódusának hatására bontakozott ki. A faddi bútoron a tulipáné a főszerep. Virágkorának – a 19. sz. második fele – darabjaira a lényegében két színre leszűkített színskála a jellemző: sötétkék alapon erőteljes piros virágok, amit csupán élénkít a fehér cifrázás, míg a zöld belevész az alapba. Az idők folyamán a virág kompozíciók túlburjánzanak a század végére, különösen a menyasszonyi ládákon és a tisztaszobák (szobaberendezés) bútorain a díszítmény szerkezete megbomlik, miközben az alapszín is részben fehérré, zölddé válik, sőt szokásba jön, hogy az egyazon szoba számára egyidejűleg készülő bútorokon is váltogassák az alapszíneket. – Irod. K. Csilléry Klára: A Néprajzi Múzeum 1962. évi tárgygyűjtése (Népr. Ért., 1963); Molnár Mária: Faragóspecialista műhelye Faddon (Népr. Ért., 1965); K. Csilléry Klára: A magyar nép bútorai (Bp., 1972).

Faddi bútor (Tolna m.) Sarokpad fele (Felirata: „Keserű Ádány Anno 1865”), Téka (19. sz. 3. negyede), Szék (1876) Mindhárom Bp. Néprajzi Múzeum

 

tankonyvtar/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

1 thought on “Elfeledett népi lakberendezés – A faddi bútor

  1. Sziasztok!

    Nagyon szépek ezek a népi bútorok, én régi kanapé stílusra lennék kíváncsi.

    Gyönyörű képek!

    Üdv!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás