Életmódváltás – Föld körüli vitorlásversenyre készül egy hatvan éves magyar nő

 

 

 

 

 

 

 

 

Koczka Terézia lehet az első magyar nő, aki körbevitorlázza a Földet. Nem kis vállalkozásra készül Koczka Terézia: ő lehet az első magyar nő, aki körbevitorlázza a Földet – ráadásul mindezt hatvan évesen. Sikeres a munkájában, szerető család veszi körül, közel két évvel ezelőtt mégis úgy döntött, hogy első magyar nőként részt vesz a Clipper Round the World földkörüli vitorlásversenyen.

Mielőtt bárki is azt hinné, hogy a földkerülő vitorlázás lassan tömegsport méretűvé terebélyesedik, azokat ki kell ábrándítsam: nem lesz az. A rajongó, a jószándékú álmodozó incselkedik ugyan a témával, sokat beszél is róla, de nem vág bele. A magyar földkerülők ismertsége, példamutatása, beindította sokak képzeletét, de olyat, aki hatvan évesen, nőként minden különösebb vitorlásszakmai előélet nélkül belevágna, olyat nehéz még elképzelni is.

Nem tudom, ki hogy van ezzel, de én azonnal kíváncsi voltam rá. Nagyon sok gondolat járt a fejemben még ezeken kívül is, amikor egy budai presszóban vártam rá. Sok kérdés. Hogy fogja ezt bírni? Egyáltalán, tudja-e, mire vállalkozik? Milyen ember lehet? Voltak elképzeléseim róla, de ő mindenre rácáfolt. A beszélgetés alatt rengeteg arca volt. A végére pedig egy rendkívül magabiztos nőt láttam magam előtt, akiről azt gondoltam, talán még többet is visz majd a hajóra, mint amit a 11 hónap alatt kapni fog. Ő Koczka Terézia.

Koczka Terézia
Koczka Terézia

A kis Békés megyei községben született Teri és dupla csípőficammal kezdte az életet, ami azt jelentette, hogy az élete első 3 évét mozdulatlanul, fekve töltötte el. Ez az az időszak, amikor egy gyermek felfedezi a világot, járni tanul, futkározik, élvezi a gyermeki lét újonnan felfedezett szabadságát. Szülei – főleg apja – szigorúságával sokat segített neki. Ha ehhez nem ragaszkodik, ma Teri valószínűleg csak segítséggel tud járni.

Ezek után sok más korláttól is szabadulnia kellett. A magyarországi viszonyok, eredeti szakmája, sőt még saját személyisége is szűkítette mozgásterét, de mindig sikerült szabadulnia! A legnagyobb kihívással járó szabadulás még csak most vár rá. Megkerülni a földet. Hajón. Elemekkel küzdve, emberekkel összezárva, mosdatlanul, hitvány ennivalókkal, éjszakai virrasztással, mindig, minden helyzetben topon, állandó éberséggel, az állandó feladatmegoldás kényszerével úgy, hogy nincs magyarázkodás, nincs mellébeszélés, mert a víz az úr…

A Clipper Round the World nem egy szokványos verseny, alapítója a legendás vitorlázó, Sir Robin Knox-Johnston, aki vitorlásával elsőként kerülte meg a Földet egyedül, kikötés nélkül. Az általa alapított verseny az egyetlen, amelyen azok is elindulhatnak, akik korábban sohasem vitorláztak, így bárkinek lehetősége nyílik megismerni a vitorlázás szépségeit.

A 40 ezer tengeri mérföld hosszú, 6 kontinens 15 kikötőjét érintő földkerülő verseny körülbelül 11 hónapig tart. Az immár kilencedik alkalommal megrendezett vitorlásversenyen 12 vadonatúj 70 lábas yacht vesz részt, amelynek mindegyikén egy-egy professzionális kapitány és 20 fős személyzete vág neki a nem mindennapi útnak.

A verseny Londonból rajtol szeptember 1-jén. Az ünnepélyes induláson, amelyre 250 ezer vendéget várnak, a verseny történetében először egy magyar nő is részt vesz versenyzőként. Koczka Terézia, a coachként dolgozó 60 éves magyar nő korábban sohasem vitorlázott, mégis reméli, hogy végig tudja csinálni az élete legnagyobb kihívásának számító versenyt.

„Egy japán mondás szerint mindenki új életet kezd 60 után. Az 50. születésnapomon elhatároztam, hogy születésnapi ajándékként adok magamnak közel egy év távollétet, hogy azzá az emberré váljak, aki a hátralévő éveit majd értelmesen éli. Megtapasztaltam már, hogy a távollét a megszokottól segít világosan látni azt, amit tennem kell a jövőben” – mondta Koczka Terézia, aki főként a saját lelki fejlődését várja az út során tapasztaltaktól.

„Tizenegy hónap a tengeren több tucat, kezdetben ismeretlen emberrel összezárva, ugyanakkor közös cél érdekében dolgozva hatalmas erő, kihívás és egyben lehetőség is, hogy kihozza belőlem azt, ami bennem van – kíváncsian várom, mi lesz az” – tette hozzá a versenyző.

A sok kihívással járó versenyt Terézia arra is felhasználja, hogy támogatást gyűjtsön hátrányos helyzetben nevelkedő gyermekek, fiatalok oktatásához. Magánemberek adományaira számít, minden megtett tengeri mérföldjéért cserében 3000 forint önkéntes adományt kér mindazoktól, akik hisznek abban, hogy a képzett ember képes önmaga számára egy megfelelő, fenntartható életvitelt kialakítani, és két mozijegy árával hozzá is járulnak a képzésükhöz.

Az adománygyűjtést a Hátrányos Helyzetű Gyermekek Oktatásáért Alapítvány Kuratóriuma engedélyezte, az erre a célra nyitott számlán összegyűlt teljes összeg odaítéléséről pályázat útján az Alapítvány Kuratóriuma fog dönteni.

(Porthole,Kisalföld)

 

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás