Donald Trump amerikai elnöknek kelet-európai a hitvese

Szlovéniát meglepetésként érte szerdán Donald Trump republikánus elnökjelölt győzelme az amerikai választáson, ugyanakkor felesége, Melania Trump szülővárosában, Sevnicában ünnepeltek az emberek – közölte a szlovén sajtó.

Egy helyi kávézóban hajnali négy óráig követték az eseményeket a helybéliek, köztük több újságíró és fotóriporter is. Miután kiderült, hogy Donald Trump valószínűleg megnyerte a választásokat, örömujjongásban törtek ki az emberek. A kávézóra amerikai zászlót tűztek, a sajtónak pedig rokonok, régi iskolatársak nyilatkoztak.
Srecko Ocvirk polgármester nem rejtette véka alá elégedettségét. A szlovén közszolgálati televíziónak úgy nyilatkozott: a város valamivel távolabb van ugyan a főbb útvonalaktól, de most majd több ember látogat el hozzájuk. Sevnica 60 kilométerre keletre található a szlovén fővárostól, Ljubljanától. Az ott élők azt remélik: azzal, hogy a város szülöttje lesz a first lady, fellendíti a hely gazdaságát és turizmusát.
A polgármester kiemelte: „Melania példaképe a fiatal lányoknak, megmutatta, mit lehet elérni.”
Miro Cerar miniszterelnök a megválasztott Donald Trumphoz címzett gratulációjában kiemelte felesége szlovén származását.
trumpnak_kelet_europai_a_felesege2 „Gratulálok Donald Trumpnak, az Egyesült Államok elnökének és a first ladynek, Melania Trumpnak, aki szlovéniai” – írta Cerar Twitter-oldalán.
Donald Trump, miután elvette Melania Trumpot, a volt modellt, egy napra Szlovéniába látogatott, hogy megismerje választottja szüleit és felesége szülőhazáját. Sajtóhírek szerint Janez Drnovsek volt miniszterelnök és államfő akkor elutasította a találkozást a New York-i milliárdossal, annak ellenére, hogy többen is azt tanácsolták, fogadja az amerikai mágnást.
A szlovén sajtó arról is beszámolt, hogy Donald Trump győzelmi beszédében minden családtagjának megköszönte a támogatást, a színpadon pedig ott álltak Melania szülei is.

magyarno.com

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

6 thoughts on “Donald Trump amerikai elnöknek kelet-európai a hitvese

  1. Azóta Sevnicában a helyi dalárda irt egy dalt Melaniaról,
    a neten is kint levő video arról szól:
    nagyon örülnek, hogy a hölgy jó messze került tőlük 🙂

  2. „Sevnicában a helyi dalárda irt egy dalt Melaniaról,
    a dal arról szól szól:
    nagyon örülnek, hogy a hölgy jó messze került tőlük 🙂
    A hir igaz: Az összes (valamirevaló) tv társaság leadta.
    Érthető, a békés csendes falucska nem akarja, hogy
    egy diló „politikus” reklámozza őket, maradjanak csak
    ott ahol vannak: tőlük jó messze. (ismerős)

  3. Sevnicában a helyi dalárda irt egy dalt Melaniaról,
    a dal arról szól szól:
    nagyon örülnek, hogy a hölgy jó messze került tőlük 🙂
    Én is láttam, hallottam a dalt, kedves nóta, jót nevettünk.

  4. Kb 5 tagú banda volt hangszerekkel az utcán énekelve 🙂
    Amúgy ez itt a fidesz egyik reklám-propaganda csatornája, ha még valaki netán nem vette volna észre,
    a hiteles információ itt nem alapszabály a cikkekben (sem)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Antidepresszánsok várandósan? Olvassa el a betegtájékoztatót!

pén nov 11 , 2016
A várandósság alatt szedett antidepresszánsok nemcsak az anyának okozhatnak nagyon súlyos mellékhatásokat, de az újszülöttre nézve is nagyon veszélyesek. Ennek ellenére egy magyar pszichiáter véleménye szerint mind az anya, mind a magzat „jobban jár”, ha a terhesség alatt is szedi őket. A várandósság késői szakaszában alkalmazott antidepresszánsok az újszülöttnél a […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás