Curiosity – Meglepetés az első marsi kőzetvizsgálatnál

 

 

 

 

 

 

A NASA csütörtök este tartott sajtótájékoztatóján bemutatták az első részletesebb kőzetvizsgálati eredményeket, amelyek meglepték a kutatókat.

A Curiosity még szeptemberben vizsgált meg először egy érdekes kődarabot a robotkat végén lévő, a kőzetminták kémiai összetételét meghatározó alfa-részecske/röntgen-spektrométer (APXS) nevű detektorával. Egy kis piramishoz hasonló, nagyjából focilabda-méretű kőről van szó, amelyet a NASA egyik mérnökének tiszteletére Jake Matijevicnek neveztek el.

Forrás: NASA/JPL-Caltech/MSSS
A Jake Matijevic nevű szikla a Mars felszínén. A jelölések a különféle műszerek mintavételi helyeit mutatják

Az anyagi összetételt elemző APXS-műszer eredményeit összehasonlították a kémiai kamera (ChemCam) adataival, amely lézernyalábot kibocsátva párologtatott el egy kevés anyagot a Jake Matijevic felületéről, és spektroszkóp-távcsövével azonosította az eközben keletkezett gázokat. Így a két berendezés kölcsönösen alátámasztja egymás megbízhatóságát.

A NASA csütörtök este tartott sajtótájékoztatóján közölt információk szerint változatos összetételű kőzetről van szó, amely alkotórészeit tekintve hasonlít a Föld belsejéből származó magmás kőzetekre. A Marson eddig ilyennel még nem találkoztak a felszíni kutatóegységek, de az ehhez hasonló kőzetek a Földön is ritkának számítanak.

“Földpátokban, gazdag, magnéziumban és vasban szegény ez a kőzet. Ez az első ilyen összetételű szikla a Marson, ezért egyelőre nehéz kontextusba helyezni. Földi viszonyok között a kéreg alatti köpenyből származó olyan kőzetnek tekintenék, amely vízben viszonylag gazdag magma nagy nyomáson lezajlott kristályosodási folyamata nyomán jött létre” – mondta az [origo]-nak Kereszturi Ákos, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának munkatársa, Világűr rovatunk korábbi szerkesztője.

Egy másik képet is közölt csütörtökön a NASA. Ez egy szélfútta, dűnéhez hasonló alakzat szélét mutatja, amelynek oldalába egy kicsit belehajtott a rover. A művelet eredményeként láthatóvá vált az alakzat belsejében lévő poranyag, ahonnan a szemcsék egy része legördült a felszínre.

Forrás: NASA

A legnagyobb szemcsék 1-2 milliméteresek, ezek a darabok főleg a dűne tetején voltak. A dűne anyagának legnagyobb részét finomabb por alkotja, utóbbi szemcseátmérője 50-200 mikrométer. Tehát nem “hagyományos” dűnéről, azonos méretű szemcsékből álló alakzatól van szó, hanem többféle szemcse halmozódott fel a vizsgált helyen. A fotót a MAHLI kamera készítette a közel 50 centiméteres mesterséges feltárásról, 12 centiméter távolságból.

 

origo/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás