Csíkszereda lovasa nyerte a Székely Vágtát – A Vajdasági Vágtát július 27-én rendezik Andrásnépén

 

 

 

 

 

 

 

 

A Csíkszeredát képviselő Márton Gréta nyerte vasárnap a harmadik alkalommal megrendezett Székely Vágtát Orszon nevű, 11 éves angol félvér lovával, a Maksa községhez tartozó Óriáspince-tetőn.

A 19 éves Márton Gréta személyében másodszor nyerte női lovas a Nemzeti Vágta székelyföldi előfutamaként megrendezett Székely Vágtát. Rajta kívül a második helyezett, a kézdivásárhelyi Bódi Albert és a tavalyi győztes lovat megülő, idén a harmadik helyre befutott csíkszentkirályi André Mónika is rajthoz állhat a budapesti Nemzeti Vágtán, amelyet idén szeptember 20-22 között rendeznek a Hősök terén – tájékoztatta az MTI-t Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, a Székely Vágta ügyvezető igazgatója.
A vágta idei nagy reménysége, a házigazda Sepsiszentgyörgy Alkony nevű lova a középfutamon megsérült és nem vehetett részt a döntőben, de az egyik elővágta szervezőjeként Sepsiszentgyörgy mindenképpen képviseltetheti magát a Nemzeti Vágtán.
“A székely virtusnak köszönhetően nem csak Erdélyben kerül sor a Nemzeti Vágta előfutamát jelentő versenyre: a székelyek kezdeményezésén felbátorodva Délvidéken is kedvet kaptak a rangos lovas esemény megszervezéséhez” – mondta a megnyitón Székely Tibor, a Nemzeti Vágta főkapitánya. A Vajdasági Vágtát július 27-én rendezik Andrásnépén (Zobnatica).

szekely_vagta 6
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere köszöntőjében elmondta: a Vágta nemzetpolitikai intézménnyé nőtte ki magát. A városatya szerint ez a rendezvény üzenetet fogalmaz meg Bukarest felé, jelzi, hogy itt székelyek élnek, akik szeretik ezt a földet. “A vágtató ló mindig a szabadság jelképe, így Székelyföldön is a szabadságvágyunk szimbóluma” – fogalmazott a polgármester.
A harmadik alkalommal megrendezett Székely Vágtára harminc székelyföldi település nevezte be lovát és lovasát. A kétnapos hagyományőrző lovas ünneppé terebélyesedett, huszárbemutatókkal, fogathajtóversennyel és lovas bemutatókkal fűszerezett rendezvénysorozatra – a szervezők becslése szerint – több mint tízezer látogató zarándokolt el a Sepsiszentgyörgytől 15 kilométernyire lévő Óriáspince-tetőre.

 

(MTI)

magyarno.com

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás