Minden emberben élnek természetes érzések. Ezek nem a külső, hanem a belső érzékelésből fakadnak. Életünk eseményeit a modern, fogyasztói világ embere külsődleges események sorozataként éli át. Ha kérdik, mi történt veled ma, a válaszok rendszerint ilyenek: felkeltem az ágyból, fogat mostam, reggeliztem, munkába mentem, elvégeztem a munkám, hazajöttem, tévét néztem.
Ugyanakkor azt is felelhetnénk: álmodtam, aztán felébredés után tornáztam, csodajól éreztem magam, nagyszerű ötleteim támadtak, naplót írtam, jó hangulatban töltöttem az egész napot, élveztem a munkám, munka után otthon a családommal beszélgettünk egy jót, és pingpongoztunk, aztán zenét hallgattunk. Az így átélt életben a belső világ már egy fokkal nagyobb szerepet játszik, mint az előző beszámolóhoz tartozóban. De tegyük fel a kérdést: melyik az alapvetőbb, a belső vagy a külső világ? Érzéseinket melyik világra fűzzük fel, a belső vagy a külső világra? A modern világban egyre nő a veszély, hogy fokozatosan elsorvadnak az emberiség mindazon tulajdonságai, amelyek emberi voltát alkotják – írja a Nobel-díjas Konrad Lorenz „Ember voltunk hanyatlása” című könyvében. A modern világban az emberek nagyobb részét hatalma alá kerítette a külvilág. Ahogy David Riesman írta „Magányos tömeg” című könyvében, az emberek élete külső irányítás alá került. A külső világ eseményei, értékrendszere egységes szervezettsége révén maga alá gyűrte az ilyen szellemi támadásra nem számító egyént. A fogyasztói világ támadása rendszerint kisgyermekkorban kezdődik, már a családban, és mivel a kisgyermek szinte mindent jóhiszeműen fogad, kiszlgáltatott helyzetben van, ezért szinte az anyatejjel szívja magába a társadalom külsődleges hatásait, a modern fogyasztói társadalmat a háttérből irányító gazdasági-pénzügyi-hatalmi körök által a fogyasztók számára kitermelt szemléletet, életfelfogást, értékrendszert. És mivel ezek a hatások az évek, évtizedek alatt sok külső kényszerrel (mint a megélhetési kényszer) párosulva megerősödnek, mindazok, akik nem küzdenek meg önmagukért, aliulmaradnak, személyiségük a külvilággal érintkezés mértékében külsődleges, idegen érdekek által irányítottá válik. A személyiség külső rétegei így elidegenednek az embertől, személyiségünk természetadta magjától, és létrejön a modern, elidegenedett ember képlete: természetadta, természetes mag + elidegenedett héj.
De mit tegyünk, ha szeretnénk legyőzni az elidegenedést, ha szeretnénk visszatalálni természetadta személyiségünkhöz? Ha az elidegenedés olyan mértékű, hogy érzésvilágunk, ízlésvilágunk maga is a bajok okozójává vált, ha már egy kicsit megromlott, manipulálttá vált, hogyan tudjuk ezeket felismerni, és elutasítani magunktól, és hogyan tudjuk természetes érzéseinket felismerni, táplálni és megerősíteni? Ez a kérdés életünk egyik központi kérdése. A válasz: meg kell tanulni küzdeni az életedért, saját, természetadta érzéseidért, azért, hogy figyelmed a külső világtól a belső világ felé fordítsd, hogy érzéssel, körültekintő figyelemmel, szeretettel fordulj belső világod feltárulása felé, s ha így teszel, rendszeresen, naponta sokszor ismétlődően, hamarosan egy hatalmas, élő, belső világegyetem tárul fel előtted, amelynek Napja nem kintről, hanem bentről ragyog. Belső világunk mélyén ugyanis nem kisebb Nap ragyog, mint a külső égen, hiszen belső világunk mélyén ott élnek a természeti erők, teljes fényükben, teljes épségükben, hiszen a természeti erőket sohasem tudják legyőzni a társadalmi hatalmasságok. Minden ember alapvetően természeti lény, amíg világ a világ. Természeti erők gyújtották ki életünk fényét a fogantatáskor, természeti erők segítették, építették magzati szervezetünket, természeti erőktől születtünk meg, természeti erőktől kaptuk életünket, s vele testünket, lelkünket, szellemünket, érzőképességünket. Érzőképességünk természeti kincs, s ha élünk vele, érzéseink felragyognak, és érzéseinkben a Természet örül annak, hogy megszülettünk, a Természet örül annak, hogy élünk és érzünk, és hogy érzéseinkben ráismertünk a természeti erőkre, azokra a természeti erőkre, amelyek nemcsak és nem elsősorban fizikai erők, hanem még inkább és közvetlenebbül életerők, lelkierők, szellemi erők. A Természettől kaptuk születési hozományként az életvágyat, a tudásvágyat, a megismerési vágyat, a jó, szép és igaz élet iránti vágyat, a teljes és igazi, természetes boldogság iránti vágyat. Mindezek a belső természeti kincsek akkor kezdik árasztani felénk varázserejüket, ha figyelmünkkel feléjük fordulunk, ha figyelmünkkel éltetjük őket, mert a figyelem: belső világunk Napja.
Grandpierre Atilla
magyarno.com
Powered by Facebook Comments