Bárány helyett sonka

Jellemzően, magyar ember nem fogyaszt bárányt húsvétkor, a szelíd állat mégis az ünnep jelképrendszerének egyik eleme. A számunkra nehezen értelmezhető szimbólum a zsidó tanításokból ered.

A húsvéti bárány Jézust jelképezi, a bárány maga Krisztus. Sok a megválaszolatlan kérdés, ennek ellenére “készségesen elfogadjuk” Jézus képét báránnyal ábrázolva. Miért éppen ennek az ártatlan jámbor állatnak az értelmetlen öldöklése, azaz, áldozati bemutatása  terjedt el a zsidó hitvilágban? Mi köze a katolikus értékrendnek az áldozati oltárhoz? Miért idegen az ősmagyar hitvilágunktól az áldozat bemutatása?

A szálak az ótestamentumig nyúlnak vissza. A tanítás szerint, a zsidók egyéves, hibátlan bárányt áldoztak, majd vérével megjelölték az ajtófélfát, így a halál angyala elkerülte házaikat. A húsvéti bárány mint jelkép emellett kapcsolatba hozható azzal, hogy a bárányok tavasszal jönnek a világra, mint azzal a máig közismert vallási tétellel, miszerint Jézus Krisztus áldozati bárányként halt kereszthalált az emberiség megváltásáért. Ezért nevezik őt a mai napig Isten bárányának. A hétköznapi értelmezés ezzel mintha lezárható lenne, ám maga az áldozat bemutatása sehogy sem illik sem a keresztény, sem pedig ősi kultúránkba.

Az eredeti keresztény tanításoktól és ősi kultúránktól az értelmetlen pusztítás, gyilkolás, teljesen idegen.

„…hímmel és éppel áldozzék. A gyülekezet sátorának ajtajához vigye azt, hogy kedvessé legyen az Úr előtt. És tegye kezét az égőáldozat fejére, hogy kedves legyen őérette, hogy engesztelést szerezzen az ő számára. És ölje meg a tulkot az Úr előtt, az Áron fiai pedig, a papok, vigyék fel a vért, és hintsék a vért köröskörül az oltárra, amely a gyülekezet sátorának nyílásánál van. Azután vonja le az égőáldozat bőrét, azt pedig vagdalja el tagjaira. És az Áron pap fiai gerjesszenek tüzet az oltáron, és rakjanak fát a tűzre. Azután rakják az Áron fiai, a papok, a tagokat: a fejet és a kövérjét a fára, amely az oltáron lévő tűzön van. A belét pedig és lábszárait mossa meg vízben, és füstölögtesse el a pap az egészet az oltáron egészen égőáldozatul. Ez a tűzáldozat kedves illatú az Úrnak.” (3Móz 1:3–9)

Mi áldozati rituálék helyett hálaadással tartozunk a Teremtőnek. A különbség óriási: áldozat esetén egy életet adnak “ajándékba”, hogy Istennek tetsző legyen az a cselekedet, amelynek végrehajtására készülnek. A hálaadást ezzel szemben, egészen másként kell értelmezni: a sikeresen végrehajtott cselekedetet Istennek megköszönjük, hiszen az Ő közbenjárása nélkül nem vezetett volna eredményre. A hálaadás nem jár öldökléssel. (Természetesen az ünneplés része a lakoma, de az állati eredetű étel nem képezi részét értelmetlenségnek, kínzásnak, rituális szertartásoknak.)

barany 3

A zsidók rituális szokásaiknak megfelelően bárányhúst fogyasztanak (köztudottan tormával, amelynek csípős-kesernyés íze többek között az Egyiptomból történő menekülésüket jelképezi). Az Istenember feltámadása a Kárpát-medencében egy fajta hálaadó örömünnep. Húsvétkor ezért sonkát, azaz, a jólét jelképét fogyasztjuk.

Minden kedves olvasónknak bőséget, jólétet, sok sonkát tojással, áldott húsvéti ünnepeket!

magyarno.com

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás