Bányásznapra – Visszatartott hírek a márkushegyi bányakatasztrófáról

A chileihez hasonló bányaomlásos helyzet is előadódhatott volna 1983. június 22-én, amikor a márkushegyi bányában sújtólégrobbanás következtében harminchét bányász életét vesztette – állítja Németi Tibor bányász, a szerencsétlenség legfiatalabb túlélője. A ma 51 éves férfi úgy gondolja, a Kapolyi László akkori kormánybizottsági vezető által kivizsgált tragédia igazi okát sohasem hozták nyilvánosságra.

Gyulai származású apám és helvéciai anyám a hatvanas években az Alföldről a munkalehetőség miatt költözött Oroszlányba, és apám bányász lett – kezdi történetét Németi Tibor. – Csillésként, segédvájárként, majd vájárként dolgozott a tizenegyes aknán, s én semmiképpen sem akartam a nyomába lépni. Hentes-mészárosnak tanultam, s amikor felszabadultam, a környei mezőgazdasági kombinátba kerültem, szalag mellett dolgoztam. Istenem, de monoton munka volt! Miután kiforrázták a csülköt és a körmöt, késsel körbetakarítottam, s az inakat felvágtam, hogy fel lehessen akasztani az állatot a kampóra. Reggel hattól délután ötig. Ráadásul a vágóhídon 3600 forintot kerestem, míg egy év múlva havi kilencezerért hívtak a bányába csillésnek. A jövedelem miatt lettem bányász, s mivel aláírtam tíz évet, tizenkilenc évesen lakást is kaptam.

Márkushegyen kezdtem, sokkal elviselhetőbb volt a bányában dolgozni, mint disznót kanyarítani – emlékezik a volt bányász. Három műszakban dolgozott. Néha reggel ötkor, máskor délután egy óra előtt, éjszakára pedig este kilenc óra körül szedte össze a környékbeli településeken lakó bányászokat az üzemi autóbusz. Hatan dolgoztak egy csapatban. Lent a mélyben egymásra voltak utalva, családtagokként kezelték egymást. 1983. június 21-én éjszakai műszakot kezdtek. Vihar volt, leállt a bányamély energiaellátása, majd a 22-én hajnali négy óra tíz perckor bekövetkezett sújtólégrobbanáskor hárman közülük ottmaradtak.

A sújtólég, viheder vagy bányalég a metán és a levegő robbanóképes elegye a mélyműveléses bányászatban – írja a szakirodalom. A berobbanáskor a detonáció miatt a szűk bányatérségben lökéshullám indul el, amely deformációkat eredményez, esetenként omlásokhoz vezet. Embereknél a robbanási égés külső és belső szerveket károsít, a fellépő oxigénhiány fulladást, a keletkező gázok mérgezést okozhatnak. A szénporképződésre hajlamos bányákban a lökéshullám felkavarja a port, és másodlagosan gyakran szénporrobbanás következhet be.
– Semmiféle előjelre nem emlékszem. Azt tanítják, hogy ha porfelhőt látunk felénk közeledni, vegyük fel a maszkot, és kapcsoljuk be a szűrőt tartalmazó önmentő készüléket, mert bármi lehet a levegőben, de ilyen se történt. A robbanás ereje letaglózott, s csak a kórházban tértem magamhoz. Ez azért érdekes, mert mások beszámolói szerint a saját lábamon jutottam el a kasig, majd azzal a felszínre. Valószínűleg annyi szén-monoxid került a szervezetembe, hogy semmit sem fogtam fel a történtekből. A tatabányai kórház főorvosnője azt mondta, azért éltem túl a történteket, mert nem dohányzom. Ugyanis dohányosként eleve nagyobb mennyiségű szén-monoxid lett volna a véremben, s a robbanást követően annyi került bele, hogy így is élet-halál között voltam. A tízes vágat frontján, ahol a kitermelés folyik, nyolc-tíz tonnás marópajzsok voltak, amelyeket arrébb dobott a robbanás ereje. Akit ez az erő nem ölt meg, annak a szén-monoxid elől kellett menekülnie. Közvetlen munkatársaim közül Kottyán Józsi 35 éves segédvájár, Pisch Laci 28 éves vájár a föld alatt, Halász Sanyi 29 éves föld alatti lakatos a mentőhelikopterben vesztette életét.

A napisajtó beszámolói szerint éjjel két óra előtt áramkimaradás volt, s leállt a főventilátor, megszűnt a szellőztetés, ezért a frontokból és vájatokból kihozták a bányászokat olyan vájatokhoz, ahol természetes légmozgást érzékeltek. Hajnali négy óra tíz perckor történt a sújtólégrobbanás. Az érintett munkaterületen 94-en dolgoztak. A bányamentők teljes erővel, nagy apparátussal azonnal megkezdték s a déli órákra fejezték be a munkálatokat. Harminchét bányász életét vesztette, öt súlyos és tizenkét könnyebb sérültet kórházban ápoltak. A szerencsétlenség okának megállapítására kormánybizottság alakult Kapolyi László ipari minisztériumi államtitkár vezetésével. Hat nappal később lezárult a vizsgálat: mindenekelőtt engedélyezték a termelés folytatását, elrendelték a biztonsági feltételek és az ellenőrzés megszigorítását, valamint az üzemzavar-elhárítási terv felülvizsgálatát. Attól fogva áramkimaradás esetén negyedóra elteltével el kellett rendelni az érintett bányarészek teljes kiürítését.


– Két hétig kórházban feküdtem, majd két hónapig otthon lábadoztam. Akkoriban naponta harminchárom szem gyógyszert kellett bevennem, s rendszeresen jártam ideggyógyászatra a szén-monoxid-mérgezés utóhatásai miatt. A bánya vezetősége kétszer keresett meg, egyszer a kórházban, majd odahaza a lakásomon. Arról, hogy mi történhetett, nem kérdeztek tőlem semmit. Mivel a háziorvosom javaslatára sem százalékoltak le, visszamentem dolgozni. Igaz, hogy nem a föld alá, hiszen egy évig külszínen voltam, csak azt követően mentem a föld alá. Vájártanfolyamra jelentkeztem, s 1986-tól vájárként dolgoztam. Szerintem eltussolták a tragédia igazi okait. Gyakorlatilag ráfogták az egészet az egyik elhunyt robbantómesterre. Mivel az áramszünet alatt nem lehet robbantani, azt mondták, hogy ő mégis robbantott, a metán pedig berobbant. Ezzel ellentétesek voltak azok az információk, amelyek szerint a megtalált gyutacsokat megvizsgálták, s a szakvélemény szerint nem a robbantógép elektromos áramától robbantak be a gyutacsok, hanem a sújtólégrobbanás indította be a gyutacsokat. Ez volt a szóbeszéd, de a szocializmusban nem lehetett róla beszélni. Mindenesetre a műszakvezetőt másfél évre börtönbe csukták. Valószínűleg ártatlanul. Műszaki szakértők szerint a bánya első osztályú sújtólég-veszélyességének magasabb fokozatba történő – költségesebb biztonsági feltételű – átsorolása is felmerült, ám az emberi felelősség megállapításával ez a veszély elmúlt. Márkushegy ma is első osztályú besorolású.
– Mit szól ahhoz, hogy Kapolyi László neve, aki a bányaszerencsétlenség évében ipari miniszter lett, ma is kísért? Csakhogy mostanában éppen – a Magyar Villamos Művekkel kötött, az államra nézve hátrányos szerződéséért – a bányászat tönkretételében vállalt szerepéről hallani. Része lehet abban is, hogy év végén bezár Magyarország utolsó mélyművelésű bányája, a márkushegyi.
– Az eocénprogrammal rablógazdálkodás kezdődött, hiszen egy bányát úgy kellene működtetni, hogy kialakítják az alapvájatokat, s részben biztonsági okokból a felszíntől legtávolabb eső helyekről kezdik a kitermelést, itt pedig a termelés hatékonysága miatt fordítva történt – mondja Németi Tibor. – A hetvenes évek olajárrobbanására többek között a széntermelés felpörgetésével válaszolt a magyar iparpolitika, Kapolyi Lászlót pedig, aki amúgy bányamérnök is, sokan az eocénprogram atyjának tartják. Az biztos, akkor a politika érdeke az volt, hogy emberi mulasztás legyen a robbanás oka, s mielőbb folytatódjon a termelés. Sajnálom, hogy mostanában minden jel arra mutat, a márkushegyi bányát az év végével bezárják. Olyan bányászok kerülnek lehetetlen helyzetbe, akiknek néhány hónapjuk hiányzik a 25 év szolgálati idejükből, vagy közel állnak az 5000 ledolgozott műszakhoz, s nyugdíjba mehetnének, ám a bánya bezárásával másféle munkát kell találniuk. Nehezen képzelek el bányászt biztosítási ügynökként vagy szórólap-osztogatóként. Nincs pénz a bánya megmentésére, de van lelkiismeret előnytelen üzletek megkötésére, gondolok itt a bányatulajdonos MVM szerződésére Kapolyi Lászlóval.

Nemrégiben a chilei bányászokért aggódott a fél világ. A Copiapó város közelében lévő bánya körülbelül háromszáz méter mélységben szakadhatott be, a menedékhely, ahol a bányászok meghúzódtak, hétszáz méteres mélységben van. Az ötven négyzetméteres helyiségben egy ideig elegendő felszerelést és ivóvizet találtak a túléléshez, a szellőzőrendszeren keresztül mindeddig friss levegőhöz jutottak, és egy munkagép akkumulátorainak segítségével világították meg a helyiséget, illetve töltötték fel fejlámpáikat. Ott sem lehetett minden rendben. A chilei kormány vizsgálatot indított, ugyanis az omlást követő két napon valamennyi bányászt ki lehetett volna menteni, ha a fő szellőzőakna mellett ott lett volna a meneküléshez szükséges létra. A bányatulajdonosok természetesen minden felelősséget elhárítottak magukról.
– Akkoriban, az autóban ülve az egyik kereskedelmi rádióban hallottam először a tragédiáról, de akkor azt hittem, hogy egy kitalált történeten bohóckodnak a celeb műsorvezetők. Így sem tetszett, amit műveltek. Aztán este a híradót látva döbbentem meg azon, hogy ez nem a fantázia szüleménye, s amazok a reggeli szórakoztató műsorban egy tragédián viccelődtek, például azon, hogy hova fogják végezni a kis- és nagydolgukat. Le kellene vinni őket a bányába, s többet nem lenne kedvük marháskodni. Néhány nap elteltével megkérdezném tőlük: még most is olyan mulatságos dolog ez, gyerekek? Természetesen foglalkoztat a bányászok sorsa, követem a híreket, és sokat gondolok rájuk. Eszembe jut az is, ha a sújtólégrobbanást a nála tíz-tizenötször nagyobb erejű szénporrobbanás követi, mi is könnyen a föld alatt rekedhettünk volna.

Copiapoi bányarobbanás

Kínában és Oroszország távolabbi részein sokkal veszélyesebbek a bányák, minden évben van sújtólégrobbanás. Amikor a bányásztanfolyamra jártunk, volt egy vastag barna könyvünk, annak a hátoldalán ismertettek néhány balesetet és következményeit. Volt egy eset valahol Dél-Amerikában, de az is lehet, hogy Dél-Afrikában, ahol akkora erejű sújtólégrobbanás történt, hogy betemették az aknát, s fölé állítottak egy óriási keresztet. Aki lent volt, mindenki meghalt. Egy bányász tudja, mit jelent az a köszönés, hogy jó szerencsét!
Németi Tibor ma már nyugdíjas bányász, 2006 decemberében meglett a huszonöt ledolgozott éve. Még a bányában megcsúszott deszkákkal a vállán, megrándult a dereka, s gerincsérvet kapott, amellyel háromszor műtötték. „Rehab vájárként” portalanítóként dolgozott nyugdíjazásáig. A vízzárak rendben tartásáért, a poroltók állapotáért felelt. Meg azért, hogy a bányában található hatalmas tartályokban mindig legyen elég víz. Egy életre megtanulta a fontosságukat. Állítólag 1983-ban azért nem követte a sújtóléget az ilyenkor szokásos szénporrobbanás, mert a bányában tárolt víztartályokat pár nappal előbb töltötték fel a biztonságiak. Így viszont kipukkadtak, és víz került a levegőbe, a légrobbanáskor felszálló szénpor pedig nem tudott óriási detonációt okozni.
Azóta sem tudjuk, mi került a jelentésbe.

 

Szerencse fel, szerencse le
Szerencse fel! Szerencse le! Ilyen a bányász élete,
Váratlan vész rohanja meg, mint bérctetõt a fergeteg.
Nem kincs után sóvárgok én, bányász kislányt óhajtok én.
Bányász kislányt óhajt szívem, ki szívében bányász legyen.

Kökény szemû bányász kislány, szívemben csak bányászkodjál!
Kincsekben osztozom velem, s e kincs a tiszta szerelem.
Borulj reám, szép kedvesem, mert nem lehetsz mindig velem.
Az akna hív, Isten veled, de itt hagyom szerelmemet.

Az én igaz szívem helyén, hû szívedet viszem el én,
Megõriz majd az engemet, bányász kislány, Isten veled!
Ne félj, ne sírj, nincs ok, miért, gonosz halál ott nem kísért,
Bár lenn van a bányász hona, mégis közel az ég oda.

Nincsen madár, lomb se fakad, ott a nehéz sziklák alatt,
Mégis a szív úgy feldobog, a csille száll, a mécs lobog.
Örök homály, vad éjszaka, mégis közel az ég oda.
Csillog a mécs, sugárt lövell, Szerencse fel! Szerencse fel!

Van itt alant örök tavasz, a bányásznak hû szíve az.
Nem hervadó a kikelet, benne a virága szeretet.
Te szép virág, bányász kislány, érted virul, érted csupán.
Míg rámosolyg, nem hervad el, Szerencse fel! Szerencse fel!

Ha majd nyugszunk mélyen alant, nem lesz nekünk nehéz a hant,
Anyánk a föld majd átölel, Szerencse fel! Szerencse fel!

Ha majd egykor a föld ölébe’ végóránkat éljük,
Isten kezébe’ életünk, s Õ megsegít, reméljük.
Te kisleány, ne bánkódjál, bányásznak halni szép halál,
Egekbe szállani fel, fel, Szerencse fel! Szerencse fel!

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

1 thought on “Bányásznapra – Visszatartott hírek a márkushegyi bányakatasztrófáról

  1. Amikor azokrol az időkröl beszéltem,amit a bányában,a METRÓ épitésén,a caissonos/keszonos/munkáinkról,társaim szájtátva halgatták aszámukra hihetetlen dolgokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás