Most itt vagy
Magyar Nő Magazin > címlap > Azok a szikár emberek, akik délben a lebbencset ették, fejükön szalmakalappal

Azok a szikár emberek, akik délben a lebbencset ették, fejükön szalmakalappal

Saját kertben termesztett zöldségből elkészült idén az első lecsó, nagyon ízletes volt. Bio lenne mai, trendi néven, hagyma, paprika, paradicsom saját, a felhasznált zsír sem bolti.
Nem fotóztam le, de írok hozzá némi filozófiát. Más íze van és jobban esett, esik az az étel, ahol az ember első perctől a “szüretig” ott van, ássa, kapálja, ápolja, gondozza, locsolja…
Úgy érzem, mint akik szerencsések és szőlőjük van és ők állítják, a borban, bortól kapják vissza ezt, szerintük minden szem szőlőn, minden csepp borban érződik a sok munka, emberek  fáradtságos munkája, de ők érzik benne a napfényt, magát a természetet is. Falun volt pár sor szőlőnk, néha borral is kísérleteztünk, de a pince nem volt a legjobb hozzá.
Ma még pár fürt szőlő akadna, de a szőlővel sokat kell foglalkozni, borral is.
Sőt, 70-es évekig megvolt a “Szőlőben” Mezőcsát felé a saját kis parcella, szőlővel, gyümölcsfákkal, délben ott főzték az öregek a lebbencset, kis kunyhók, a családunk megvált tőle, nem lett aki gondozza, a gyerekek (szüleim generációja) már városon munkások, nagyapám otthagyta dühében a falut, az államosított falut, és városra ment segédmunkásnak, sokáig egyedül élt falun nagymamám, kvázi a haláláig kapálta a kertet, etette a jószágokat, még a 90-es években is.
Tiszacsege felé is volt még egy kis gyümölcsösünk 70-es évekig, arról vannak sztorik, mennyire volt kemény az a világ.
Vadregényes ártér volt, régen a Tisza is jobban kanyargott arrafelé, gróf Széchenyi kezdte “levágni” a kanyargós folyót, nyomai láthatóak, a parasztok beszéltek róla, gyalog és lovakkal gázoltak régen a vízben, keskeny folyó volt, sekély, majd jött a duzzasztás a szocializmusban, így több 100m széles, több méter mély folyó alakult ki.
Később  a Hortobágyi Nemzeti Park területe lett a rész ahol a falusi ember gyümölcsfája állt, árvízben mentek gondozni, villámlásban mentek gondozni, villám sújtotta halálokról beszéltek, ladikkal jártak, de komp is lett később.
A valaha látott egyik legkeményebb munka, azok a kisparasztok munkája volt, akik drága gépek nélkül, megküzdve az elemekkel, természettel (politikával is) próbáltak a két kezük által elérni valamit, annak leszedni a “gyümölcsét”. Azok a szikár a emberek, akik délben a lebbencset ették, fejükön szalmakalappal (nagy tisztelője vagyok annak a világnak).

Valamit még érzek ebből mára, abból a világból mára, a hagyományokból is sok megmaradt, annak ellenére, hogy 2015-öt írunk, városi polgárként írom. Gasztronómiánál maradva, egy ízletes, tartalmas nyári (téli, vagy évszaktól független) ételről küldök egy fotót. Rakott karfiol. Ez nem bio, piacon vett karfiol, bolti hús és a többi, rizsföldünk sincs,  de finom volt.  Másik változata a rakottkel.
rakott-kelKelkáposztából a főzelék az igazi, és kihagyhatatlan a húslevesből, zöldséglevesből, amiből, levesekből gyakran fogyasztok, de azt nem találom arra érdemesnek, hogy fotót küldjek a 2 szem úszkáló krumpliról benne, mellette a karalábé süllyed le a tányér aljára, zeller (gumó, vagy zöldje, vagy mindkettő), és a kihagyhatatlan répák, és még amit beletesznek, ahány ház, annyi szokás alapon….

Jó étvágyat a mai ebédhez!

Füredi Péter

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Minden vélemény számít!

Top