Az őseink hitvilága

2014. július 16., 21:03

Az ősmagyarok vallása, a kereszténység előtti hitvilága már egyre ismertebb, egységet  alkotó mozaikokban maradt fenn.
Az ősi belső-ázsiai vallási világkép a magyar nép mentalitásában még ma is ott él, töredékei megtalálhatók a néphit, a népmese és a népszokások körében.
Maga a “mitológia” szó eredeti jelentése “titkos beszéd” volt, olyan dolgokra vonatkozott, amelyeket az ember nem tudott kifejezni. Származtatott jelentése “hitrege”, amely a hajdanvolt hitvilágába enged bepillantani; az Isten, az ember, a lét kérdéseire keres magyarázatot.
Soha nem légből kapott dolgok ezek, hanem egy titokzatos ismeretanyag, amelyet beláthatatlan időkön keresztül a generációk egymásnak adtak át.
A rokonnépeknél való analógiák kutatása azért olyan fontos, mert a mitológia olyan, mint egy nyelv, melynek hasonlósága minden különbözősége ellenére is rokon eredetre mutat.
Őseink hitvilágába némi bepillantást engednek a régészeti feltárások, a korabeli auktorok és a huszonnegyedik óra után itt-ott fennmaradt hiedelem-töredékek, de ősi, immár elveszett csodálatos vallásunk és hitvilágunk egészét már senki sem tudja rekonstruálni, megismerni.
Csak mozaikokból következtethetünk arra, ami elveszett, de ma is ott él a magyar nép mentalitásában és a legfelső lényhez való sajátos viszonyában.
Úgy szokták mondani, hogy “mi magyarul vagyunk keresztények”.
osi magyar-hitAz ősmagyarok vallásáról

Felvetődik a kérdés, hogy miért nem maradtak fenn ősi magyar istennevek?
Azért, mert ilyenek soha nem voltak. A magyarok ősei egyistenhívők voltak, egy Istent imádtak, a világegyetem teremtőjét, vagy ahogyan azt Anonymus nevezi: “a mindenek Urát”.
Egyedül hozzá fohászkodtak és csak neki mutattak be áldozatokat. Theophylaktosznál ezt olvassuk: “A turkok (magyarok) csupán azt imádják és nevezik Istennek, aki a világmindenséget teremtette”.
Ibn Fadlan pedig azt írja, hogy “a magyarok az égben lakozó Istent mindeneknél feljebbvalónak tartják”. Ugyancsak Anonymusnál olvassuk, hogy “Árpád vezér, akinek a mindenség Istene volt a vezetője…Tas, Szabolcs és Tétény látták, hogy az Isten győzelmet adott nekik… az isteni kegyelem volt velük”.
Kézai Simonnál írta le, hogy hadbahíváskor “Isten és a magyar nép szava” szólt a kikiáltók hangján.
A Lehel-mondában pedig azt találjuk, hogy “Mi a nagy Isten bosszúja vagyunk”.
A Képes Krónika, a Budai Krónika és Thuróczy János krónikája a magyar honfoglalást így kezdi: “Árpád a mindenható Isten kegyelmét kérte…” A kereszt jelét ott találjuk a visszatéréskori bezdédi tarsolylemezen, az akkori nők nyakában bizánci kereszt formájában és a szabadkai magyar temetőből származó öv csatján áldást osztó aggastyán alakjában.
Őseink akár közép-ázsiai, akár későbbi, főleg kaukázusi tartózkodási helyén megismerkedtek a kereszténységgel, hiszen kaukázusi szomszédjuk, az örmények 285-ben vették fel a kereszténységet; püspökeik az onogurok között is térítettek.
Prümwart püspök 926 táján Sankt Gallenben, Szent Wikbert pedig 954-ben a kalandozó magyarok között térített.
A Cyrill és Metód-legendákban 860-ban a magyarok a keresztény vallás ismeretéről tettek tanúságot. A történeti források feljegyezték, hogy 945-948 táján Bulcsú és Tormás (Termacsu), majd 953-ban Gyula törzsfő Konstantinápolyban megkeresztelkedett, Ajtony, Géza és István pedig Vidinben vették fel a keresztséget.
A pusztában élő népek egyistenhívők, de az Istennel a szellemi világ lényeinek személyén vagy a táltosokon keresztül tartják a kapcsolatot.
Tudják, hogy a Teremtő “ott van” közöttük, szertartásaik egy része mégis a szellemi világ lényeihez kötődnek.
Ott élnek szoros kapcsolatban a természettel és tisztelettel adóznak a természet elemeinek anélkül, hogy azokat bármilyen módon imádnák.
A menny, az égitestek és a természeti erőket megszemélyesítő világkép ott él hitvilágukban, de az Isten messze kimagaslik közülük. Isten hírnökei a vadászmadarak.
Vallásuk fontos szerepet töltött be a társadalom felépítésében és a hadviselésben.
A magyarok vallásában a teremtő Isten az egek ura volt és az ő akaratából uralkodott népén a főfejedelem.
Ősi egyistenhitünk bizonyítéka, hogy összes hittel kapcsolatos szavunk török, belső-ázsiai eredetű (Isten, lélek, imád, menny, is [szent], ül, megszentel, boldog, böjt, vétek, bűn, bocsát, búcsú, hisz, hit, teremt, örök stb.).
Úgyszólván az egész Bibliát le lehetne fordítani a honfoglalás kori magyarságunk nyelvével. “Pogány kori” szókincsünkből jóformán csak a “Fiúistenre” vonatkozó hit emlékei hiányoznak.
A magyarok ősvallása sem volt más, mint mindazon belső-ázsiai népeké, akik ugyanazokon a területeken mozogtak, ahol őseink.
A vallások története tanúsítja, hogy egyazon éghajlat alatt, hasonló természeti benyomások közepette, egyforma életmód mellett, a műveltség egyazon fokán hasonlóképpen alakul a népek vallásos szemlélete.
Ezért is keverik össze az európai auktorok a szkítákról, a hunokról, az avarokról, a “türkökről” és a magyarokról kialakított képüket.

A magyar ősi hitvilágával szemben a finnugor népek vallásában ott szerepel Numio-Tórum, Num, Senke, az Embernevelő isten, Orr-iki, a világfelügyelő férfi, a Nahracsi bálvány, Nadim szent helyei, a halotti báb, és még megannyi olyan vallási elem, amely őseinknél sohasem volt jelen; népművészetünkben és hitvilágunkban még csak nyomokban sem lelhető fel.

Nagy Mundzsuk

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

1 hozzászólás

  1. Azért nem árt tudni, hogy semmi de semmi irodalmi,
    vagy történelmi emlékünk nem maradt fenn,
    (ellentétben a németekkel és az angolokkal)
    igy minden csak kitaláció, legenda, mese.
    A megjelenő kereszténység mindent úgy irt le a kódexekben, majd a könyvnyomtatásban, ahogy épp kedve volt, latinul , majd magyarul.
    Az alapokat többnyire idióta költők művei képezték.
    Ahogy telik az idő, nem “közelebb jutunk”, hanem egyre távolabb, hiába a számitástechnika :)

Szóljon hozzá a cikkhez:

e-mail (Kötelező, de nem publikus!) A *-al jelölt mezőket kötelező kitölteni!

*


CAPTCHA Image
Reload Image
Scroll To Top