Az amerikai őslakosok és az észak-európaiak közelebbi rokonok a gondoltnál

Az észak-európai népek – köztük a britek, a skandinávok és a franciák – két ősi populáció keverékétől eredeztethetők, amelyek közül az egyik népcsoport közeli rokona az amerikai őslakos indiánoknak – állapították meg genetikai elemzéssel és statisztikai eszközökkel amerikai kutatók.

A felfedezés segít kitölteni azokat a lyukakat, amelyek egyrészt az észak-európaiak, másrészt a őslakos amerikaiak eredetének tudományos leírásában eddig léteztek. Egyúttal magyarázattal szolgál az eredmény az igen távolinak tűnő népcsoportok közti genetikai hasonlóságra is.


A Genetics című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány szerint genetikai kapcsolatot találtak a Harvard Egyetem kutatói Európa paleolit kori népei és az amerikai őslakosok között. “Az eredmény azt mutatja, hogy az a népcsoport, amely a Bering-szoroson át több mint 15 ezer évvel ezelőtt Szibériából Amerikába érkezett, rokonságban lehetett Európa egyik ősi népcsoportjával” – idézte Nick Patterson kutatásvezetőt a ScienceDaily című tudományos ismeretterjesztő portál.
Tanulmányukhoz a világ 53 népcsoportjából összesen 934 embertől vettek DNS-mintát a kutatók, majd genetikai elemzés után az általuk kifejlesztett statisztikai módszerrel analizálták az egyes népcsoportok eredetét. Az eredményük szerint az egyik ősi európai népcsoport az volt, amelyik elsőként foglalkozott mezőgazdasággal Európában. Az ő DNS-vonaluk viszonylag sértetlenül él tovább a jelenlegi szardíniai és baszk emberek között. A másik elődpopuláció Európa eredeti vadászó-gyűjtögető népcsoportja lehetett.
Ez a két ősi európai populáció jelentősen különbözhetett összetalálkozásuk idején. A genetikai adatok statisztikai analízise szerint a második ősi európai populáció a legközelebbi hasonlóságot az északkelet-szibériai emberekkel és az amerikai őslakosokkal mutatja.
(http://www.sciencedaily.com/releases/2012/11/121130151606.htm)

 

MTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás