Az alkohol mellékhatása: fiatalkori memóriazavarok

2012. november 4., 10:03

 

 

 

 

 

 

Az Alcohol and Alcoholism című szaklapban megjelent tanulmányban a szakértők nemcsak arra hívják fel a figyelmet, hogy a túlzott alkoholfogyasztás az agyat és a májat egyaránt roncsolja, hanem azt is kiemelik, hogy a nők sokkal fogékonyabbak az alkohol agykárosító hatására, és akár idős koruk előtt is jelentkezhet náluk a demencia.

Dr. Jane Marshall, a tanulmány egyik szerzője szerint az emberek úgy gondolják, hogy a demencia a 65 évesnél idősebb embereket érinti, pedig azoknál, akik sok alkoholt fogyasztanak, már jóval előbb is jelentkezhetnek kognitív problémák. Hangsúlyozta: számos olyan fiatal britről tud, akik az ivászat miatt már a negyvenes éveikben járva memóriagondokat tapasztaltak.

Dr. Irene Guerrini kutató, a tanulmány másik szerzője arra hívja fel a figyelmet, hogy a nőkre nézve sokkal nagyobb veszélyeket rejteget az ivászat. “A nők szervezete másképp bontja le az alkoholt, mint a férfiaké, és ez azt jelenti, hogy mérgezőbb hatása van agyukra és az egész szervezetükre. Ha egy nő ugyanannyi alkoholt fogyaszt, mint egy férfi, akkor nála előbb jelentkezhetnek a komplikációk, amelyek ráadásul súlyosabbak is lehetnek” – fűzte hozzá.

A szakértő is kitért arra, hogy az egyre fiatalabb korban jelentkezik az alkoholizmus. “Találkoztunk olyan 18 és 19 éves fiatalokkal, akik már alkoholfüggők voltak. Ők 12-13 évesen kezdték el az ivászatot” – mondta.

 

egeszsegtukor/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Szóljon hozzá a cikkhez:

e-mail (Kötelező, de nem publikus!) A *-al jelölt mezőket kötelező kitölteni!

*


CAPTCHA Image
Reload Image
Scroll To Top