A medve táncoltatók, és másik vándor cigányok

A medve táncoltatók, és másik vándor cigányok. Úgy nevezték őket, sőt ők maguk is, „ vándor cigányok.” Volt olyan, hogy egy család, de legtöbbször több családból álló csoportokban érkeztek.

Fa kerekű igen elnyüstölt kocsikkal, amiken jól látszottak a lepergett kilométerek. Némelyikre sátor féleség volt rászerkesztve, aztán az volt igencsak a gyerekszoba. Már az apróbbaké, mert a nagyobbjai a népes családnak, már a saját vackát birtokolta. Valahol valamelyik fa vagy bokor tövében a tábor területén. Ám voltak néha igen tetszetős kocsik is a karavánban. Néha a vajdának kocsija, deszka oldalú csicsásan kifestett négy keréken járó házikó volt.

A táborhelyüket mindég maguk választották, egy kissé félre helyen, hogy ne zavarja őket a lakosság jelenléte. Attól még a kíváncsiak meg, meg látogatták a tábort. És nem mindég a medvék miatt. A kíváncsiakat oda vonzotta a néha programszerű éltük. Különösen az esti órákban a zene, a tánc a tábortűz körül, érdekes előadás szerű volt. Amit sokszor a ráérők ki is használtak. Amikor a bámészkodok haza értek, bizony volt akit meglepetés ért. És a meglepetés okát nem nagyon tudták senkire rábizonyítani.

A medvék, néha kettő három esetleg, egy – két boccsal valamelyik kocsi oldalhoz kötve pihentetett a sokszor hosszú út után. Vagy éppen a napi munka, a fáradalmas táncolást pihente a kocsi alatt . A vándorlás alkalmával igen csak volt kísérőjük a kocsi mellett, vagy után. Csak azzal a változattal, hogy annak nyakán nem lógót a lánc.

Érkezés után megalakították a „csérgát,” avagy tábort, és már éget is a tűz a közepén a bogrács vagy nagy lábos alatt. A gyerekek terepszemlére körül járták a tábor környékét, hátha találnak valami megtetsző dolgot. Bár a lakosság látván az érkezésüket nyomban résen volt. De akik ügyesek voltak akkor is okoztak meglepetéseket. Valamit holnapra is bele kellett csalogatni a bográcsba. Így legnagyobb veszélyben voltak a baromfi ólak. Bár egyik másik kocsi oldalán volt valami ketrec alkalmatosság, egy két tyúkkal benne a netalán igazolásra, hogy honnan a hús a paprikásban.

Reggel indult a munkanap. Az asszonynép kosárral vagy szatyorral a karján rótta a házak udvarát, felkínálva jóslásukat. Ha éppen elutasítást kaptak egy kicsit kéregettek, meg szétnéztek a házak táján. Ha netalán lassú járású volt a házi nép, még az is megtörténhetett, hogy valami eltűnt az udvarról. Akár egy két száradó ruha a kötélről.

Az emberek sétára indultak a medvékkel, meg a biztató bottal és feneketlen dobjukkal. Láncon vezették a medvét, időnként megállva ahol több ember volt. Boltnál piactéren kocsmánál mindenhol ahol több nézőre lehetett számítani. Aztán ritmust dobolva, botjával táncra parancsolta a medvét. A dob szavára ugrált a szerencsétlen állat, és ha netán megállt jött a lánc rángatás, ami az orr karikára volt kötve. Fájdalmas lehetett néki. Ezt sokszor bőgéssel is jelezve gyorsan felvette újra a dobhang ritmusát. És a medve tánc után körül sétáltatta a néző kőrön, dobjába begyűjtve az adományozott apró pénzt.

Néha ha sokan voltak az érdekesség érdekébe a gazdaúr énekelgetett valami sajátos szöveg nélküli dalocskát, csakhogy mindenki érthesse. Egy kevés medve dalolással aláfestve, amit a lánc rántással idézett elő. Időközben a csérga a felnőttek távollétébe egy két asszonyra volt bízva.

Ahogy az ebéd készítés úgy a nem széjjelszökött apróbb gyerekek felügyelete ellátása. Egy két szoptatós anya végig szoptatta az őszes apróságot. És így ment ez napról napra, míg csak csöpögött egy kis gázsi a szatyorba, meg a feneketlen dobba. Míg csak a közelben tartózkodott a vándor tábor rése volt az egész falu – város. Mégis történtek furcsa dolgok, amikre persze megvolt a nép magyarázata is. Nem tudom mennyire hiteles volt az, hogy gyermekeket is loptak. Akiket később koldulásra felhasználtak nyomorúttá téve őket. Vagy eladták valahol gyermektelen házaspárnak. Meg ennél rémisztőbb dolgokat, eseteket, meséltek, különösen nekünk gyerekeknek. Meg is volt a hatása, mert ha nem volt felnőtt a közelben, bizony nagy ívben elkerültük a medvést. És még a gyerekeikkel sem társalogtunk.

És amikor lecsappant a gázsi, össze pakolt a csérga és tovább állt, csak a szemét maradt utánuk, és a megkönnyülő fellélegzés. Így vonultak át városunkon vándortáborral a szitások és teknőfaragók.

Egy civilizáltabb változatban élő ugyancsak vándor életet élő cigányok. Ők már hasznos mesterek voltak, maguk elvégzett munkájával. Bár életmódjuk hasonló volt ami a táborozást, költözködést illeti. De ők már a kétkezű munkájukkal keresték meg inkább a betevő falatot. Kevésbé jóslással, lopással kéregetéssel. Szívesen vásároltak tőlük az asszonyok mosó teknőt, szitát, rostát, nyújtófát fakanalat. Az emberek meg sózó teknőt, disznót fórázó nyárfa teknőt, akár kétszáz kilós disznó leforrázására is kifaragták a fateknőt.

Mesélték egyesek akár dicsekvésként, hogy dédapjuk, nagyapjuk még csónakot is vájtak a halászoknak. Érdekes fa kerepölőket gyártottak kisebb – nagyobb méretben. Ezek különösen a gyerekeknek voltak kedvesek játékként. Forgatva erős kerepelő hangot adtak, hosszabb ideig hallgatva elég idegesítő volt. Valóban védekező szerszám volt a madarak elriasztására a vetésről.

A parasztok napszámos gyerekeket fogadtak a tányérrózsa, azaz napraforgó elvetése utánra. A feladat az volt, hogy átjárja, körül járja a vetett parcellát forgatva a kerepölőt. És néhány napig a kerepölő hangjával elijessze a madarakat, galambokat a vetésről. Mindaddig míg ki nem bújt a csira a földből. Hosszabb rövidebb ideig tartózkodtak táborukba a vásártéren. Néha sikeresen kihasználva valamelyik idényi vásárunkat. Az asszonyaik tisztán öltöztették, még ha szegényesen is gyerekeiket. Az adott piac elteltsége, tovább küldte őket vándorlási útjukon ami sokaknak közülük élete végéig tartott.

Sírjuk ott található ahol éppen találkozásuk volt a halállal. Sokszor talán nem is a temetőkben kapták meg végső nyugvó helyüket. Csak valahol egy út menti öreg fa közelében búcsúzott tőle a tábor népe jelölés nélkül, maguk mögött hagyva. Csak az élő emlékezést vitték magukkal, meg a tőle tanult favájás fortélyait amit hátra hagyott utódainak, írja Agócs András itt.

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás