Most itt vagy
Magyar Nő Magazin > címlap > ÁTVERŐDÜNK – MÉRGEZŐDÜNK

ÁTVERŐDÜNK – MÉRGEZŐDÜNK

A Nyugat szervezetünkre mérgező, szintetikus élelmiszereinek főfogyasztói vagyunk.
Az üzletek tele vannak szörnyszülött kreálmányokkal: tejnek látszó „reggeli ital”, virslinek látszó szójatöltet + vágóhídi vakarék, marhakonzervnek látszó csirkecsont darálmány, gyümölcslének látszó cukrozott aroma, marhavérrel színezett „tejcsoki”, edami sajtnak látszó műanyag nemtudommi.

Ez a sok szemétség néha azért szórakoztató tud lenni.
Olvasom az ALDI borpolcának a végén virító üveg címkéjét:

„BORALAPÚ ITAL”.

Ez a magyar nyelv szerint szőlő erjesztéséből származó valami, amit megbuheráltak, kiszedték az értékes javát, így csak „alapú” maradt.

Aztán alatta tovább: „Alkoholfrei” – eddig világos, lepárolták az belőle az alkoholt is és valami cukros löttyöt kreáltak belőle.

A következő sor azonban megdöbbentő, teljesen más megvilágításba teszi az ügyet: „ERDBEER” azaz „eperízű”.

Nézem az összetevőket, a 12 komponensben a nagy adag cukor mellett csak úgy sorjáznak az „E” betűs adalékok.

Szóval valami kotyvasztott, szintetikus szarság, ami sosem látott szőlőt. Meg epret sem.

Minek is bajlódtak volna must erjesztéssel, lepárlással, amikor a polcról egyszerűen leszedhetők a receptúrához szükséges szintetikus összetevők. És már kész is a kotyvalék.

Készült Németországban, valószínűleg:

„NUR FÜR OSTLAENDER”

Szelekovszky Ernő

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Minden vélemény számít!

Top