Atilla hun uralkodó nevét veszi fel az abai gimnázium

 

 

 

 

 

 

 

 

Az engedély megérkezett, így az országban elsőként veszi fel az abai gimnázium Atilla nevét. Így rövidesen már mindenki így nevezheti a kiváló abai intézményt: Atilla Király Gimnázium.

Sok csoda történt már Abán eddig is: ezek sorába illik, hogy a település történelmet ír azzal, hogy Atilla nevét veszi fel rövidesen a helyi gimnázium, amelynek jó híre már eddig is messze vándorolt a megye határaitól. Amikor Kossa Lajos polgármester meghívására a településre érkeztünk a kalandos életű Cey-Bert Róbert Gyula professzorral, még nem sejtettük, hogy egyik ámulatból a másikba esünk. Igaz, újságíróként sokat tudtam már az ifjú városról, mégis maradt meglepetés.

– Atilla, Szent István és Mátyás, a három szakrális király olyan lelki, szellemi örökséget hagytak maguk után, olyan évszázadokon átsuhanó üzeneteket küldenek felénk, amelyek irányt mutatnak, megerősítenek és nemesítenek, a közösségünket pedig példaértékű tettekre sarkallják. Alkalmazkodni kell a változásokhoz, de lelkünkben nem szabad változnunk, kapaszkodnunk kell az ősi hagyományokhoz – mondta határozottan a településvezető.

„A névben erő van”, mondta Kossa Lajos polgármester (balra). Középen Cey-Bert Róbert Gyula professzor, bal oldalon Szilasy György igazgató az abai gimnáziumban (Fotó: Tihanyi Tamás)

Elmondta, Abán úgy gondolják, négy pillérre lehet építeni a jövőt: ez pedig az oktatás, a kultúra, a hagyomány és a közösség. Sok küzdelem kellett ahhoz, hogy a szellemi háttér megteremtésével, az Életfa Programmal párhuzamosan létrehozhassák 2008-ban a gimnáziumot és kollégiumot, ahová az ország minden részéről, de még külföldről is érkeznek tanulók. Már évekkel korábban felvetődött, hogy Atilla nevét vegye fel az intézmény.

– A névben erő van, és most már eljött ennek is az ideje – mondta Kossa Lajos. Cey-Bert Róbert Gyula főművének tekinti Atilláról szóló könyvét, amely Atilla, a hun üzenet címmel a Püski Kiadónál jelent meg nemrégiben és olvassák nagy örömmel határokon kívül és belül. Az Atilla egy trilógiai első része. Már elkészült a pozsonyi csatáról szóló kötet is, első bemutatója október 22-én – hol másutt – Pozsonyban lesz. Aztán Cey-Bert professzor január elején, mint minden évben eddig, visszavonul Burmába, őserdei magányába, és befejezi Koppányról szóló könyvét, a trilógiai harmadik alkotását. Cey-Bert Róbert nagy elismeréssel gratulált mindazért amit Abán látott, és mindazokért a tervekért is, amelyekről hallott: de ezekről írásban majd később…

– A rendszerváltás után felerősödött a finnugor elmélet hirdetése, és sajnos ma sem csitulnak ezek a hangok. Nem értik meg a mai, globalizált világban, hogy lelki nagyság is van – mondta Atillára utalva az író. Akinek egész élete harc volt: harc a szó szoros értelmében fegyverrel a szabadságért, majd harc azért, hogy megismertesse az igaz magyar történelmet. És ez a küzdelem még messze nem ért véget.

Házi Péter

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás