Most itt vagy
Magyar Nő Magazin > címlap > Angyali üzenet az aranykor hajnalán 2013-ra

Angyali üzenet az aranykor hajnalán 2013-ra

 

 

 

 

 

 

 

2013-ban a legfontosabb feladatunk a szemléletváltás. Az, hogy az őszinteségre és a szeretetteli életmódra koncentráljunk. A materiális világ helyett a spiritualitás kerül majd az előtérbe.

Megkérdeztük az angyalokat, hogy milyen lesz 2013. Egy angyalterapeutát faggattunk erről: Mayer Andreát, aki a leghíresebb angyalszakértő, dr. Doreen Virtue kevés magyar tanítványainak egyike.

Mayer Andrea

Mi lesz ennek az évnek a legfontosabb feladata a számunkra?

– Az angyalok viccesen úgy nevezik: hogy szemüvegcsere, vagyis ha fel akarjuk vállalni az új helyzettel járó kihívásokat, akkor első lépésként egy totális szemléletváltásra lesz szükség. Erről szól az összes – az emberiség történetében 2012. december 21-ét fordulópontként emlegető – spirituális irodalom, amely az emberiség kollektív tudatválását jelöli meg fő irányvonalként. Angyalaink szerint ebben az évben már csak és kizárólag az számít, hogy miben hiszünk, és milyen meggyőződéseink vannak. Teremtésünk ereje megtöbbszöröződött, sebessége felgyorsult. Realitásukat mi teremtjük meg a hit erejével, tehát tapasztalataink attól függnek, hogy teremtő erőnket mire irányítjuk.

– Milyen spirituális fejlődésre számíthatunk?

– Fel kell ismernünk, hogy kik vagyunk valójában. Hogy létünk lényege nem a testünk és a bennünket körülvevő mulandó materiális világ, hanem lelkünk, amely örökkévaló. A túlélés érdekében meg kell értenünk, hogy lelkünk miért választotta azt a testet és életformát, amiben éppen benne vagyunk, más szavakkal: mi az életfeladatunk, mi az életcélunk az adott testben és életformában.

Egy további spirituális kihívás, hogy felismerjük azt, hogy körülöttünk minden energia, beleértve a testünket, a gondolatainkat, a szavainkat, az érzéseinket. Ha megértjük az energia működésének lényegét, megnyílik előttünk egy láthatatlan világ, amellyel megtanulhatunk együttműködni. Megtanulhatunk kapcsolatot teremteni felsőbb énünkkel, az angyalvilággal, a Teremtővel. Ha megtanuljuk olvasni az energiát, megértjük a sajátjaink mellett mások gondolatait és érzéseit is.

Ennek szinte egyenes következményeként jön egy harmadik nagy spirituális feladat: megtanulni a valódi, tiszta, autentikus kommunikációt. Vagyis hogy mindig és minden körülmények között belső igazságunk szerint kommunikáljunk másokkal és önmagunkkal is. Ez egy nagyon nagy kihívás, mert bizony mindannyian ismerjük azokat a helyzeteket, amikor nagyon is tisztában vagyunk azzal, ami a valóság, viszont a körülmények vagy más emberek intenzív befolyása miatt nem vállaljuk fel igazságunkat. Az angyalok szerint ez a gyakorlat meghasonláshoz és integritásunk elvesztéséhez vezet. Nem tehetjük meg tehát, hogy ne vállaljuk fel a kihívást, ha az új energia sodrásában szeretnénk maradni.

– Mit tehet az, aki úgy érzi, a pénzügyek, anyagiak területén teljesen megrekedt az élete? Ő számíthat valamilyen égi segítségre 2013-ban?

– Igen, mindenki számíthat angyali segítségre, aki kifejezetten kéri azt. A segítség megnyilvánulásának egyetlen feltétele csupán az, hogy elhiggyük: kaphatunk égi segítséget még a legkilátástalanabb helyzetekben is. A negatív gondolatok, a félelem, a kételkedés viszont útjába állhat annak, hogy az angyalaink által felajánlott segítségét beengedjük életünkbe.

– Mit tegyünk, hogy bőségben élhessünk?

– Vizualizáld a bőséget magad körül! A teremtés egyik fontos alapelve, hogy kristálytisztán tudjuk és belső látásunkkal lássuk, hogy mit szeretnénk bevonzani életünkbe a matéria, vagyis az anyag szintjén. Az angyalok arra is felhívják a figyelmet, hogy mennyire fontos az, hogy mentális és érzelmi szinten is befogadókká váljunk. Másszóval ha elfogadod és bízol abban, hogy a bőség életed része lehet, illetve ha át tudod érezni annak örömét, mintha már megvalósult volna, akkor ezzel elősegíted a megvalósulását, illetve megengeded égi segítőidnek a támogatást. Ne felejtsd el, a szabad akarat törvényét angyalaink és a Teremtő még ebben az esetben is messzemenően tiszteletben tartják.

– Aki párkapcsolatban él, hogyan mélyítheti el szerelmét? Mi vár a házasságokra, együttélésekre?

– A szerelmesekre is vonatkozik az egymás irányába kifejtett tiszta, őszinte, szívalapú kommunikáció fontossága. Azok a szerelmi kapcsolatok fogják túlélni az új időket, amelyekben a társak egymásra utaltság nélkül, önmagukat és belső nemi lényegüket felvállalva vesznek részt a kapcsolatban. Vagyis a női esszenciát megtestesítő társ töltse be a legmagasabb szinten a kapcsolaton belül női szerepét, a férfiesszenciát megtestesítő fél pedig képviselje a társáért akár önmagát feláldozni is kész erős férfi szerepét. Fontos, hogy egyik fél se azonosítsa önmagát a megmentő, a gondoskodó, az anya/apa vagy a gondozó szerepével, amitől egy szerelmi kapcsolat eredeti lényege súlyosan deformálódik és hosszú távon megreked.

– Hogyan változnak az emberi kapcsolataink? Barátságok, munkatársi kapcsolatok?

– Ezek is átrendeződnek, főleg a már korábban említett kritériumok miatt. Az emberek spirituális érzékenysége az új energia hatására megnövekszik. Ez azt jelenti, hogy egyre nagyobb igényt érzünk az őszinteségre, amikor saját belső meggyőződésünket, illetve igazságunkat kívánjuk kommunikálni mások felé, és mindezt nem a fejünkből, illetve az egónkból, hanem a szívünkből indítva, a másik fél iránt érzett empátiával tesszük. És ez fordítva is igaz, egyre nehezebben tudjuk tolerálni azt, ha valaki nem hasonló módon közeledik felénk. Angyalaink messzemenően támogatnak bennünket abban, hogy legyőzzük a félelmeinket és szorongásainkat, amelyeket munkatársi és baráti kapcsolatainkban érzünk belső igazságunk kinyilvánítása vonatkozásában. Sok gyakorlással egy idő után már nem leszünk hajlandóak megalkuvásra és kompromisszumra, és akár a rizikók felvállalásával is kiállunk meggyőződéseink mellett.

Éppúgy mint a párkapcsolatokban, belátjuk, hogy reménytelen a másik fél megváltoztatásán erőlködnünk. Csak önmagunkért tudunk felelősséget vállalni. Kapcsolatainkban a legfontosabb kérdés az, hogy elfogadom-e a másikat olyannak, amilyen. És ha nem, hogy védem meg magam tőle.

– Aki csak keresi a társát, az megtalálja-e 2013-ban, vagy inkább rendezkedjünk be hosszabb egyedüllétre?

– Nem kell senkinek magányos életmódra berendezkedni, akinek nem ez a vágya. Az angyalok szerint ha kristálytisztán eldöntöttük, milyen társat szeretnénk, azt a teremtés törvényei szerint 2013-ban nagyon gyorsan be is vonzzuk. Arra is felhívják a figyelmünket, hogy a hasonló a hasonlót vonzza. Alapos önvizsgálatra van tehát először szükség ahhoz, hogy azt a társat vonzzuk be életünkbe, akire igazán vágyunk, és nem amilyentől éppen szabadulni szeretnénk.

– Egészségünk megőrzésére milyen életmódot javasolnak 2013-ra az angyalok?

– Legmagasabb szintű egészségünk megteremtése érdekében is az energia törvényeit kell figyelembe vennünk. Törekednünk kell a mentális és érzelmi tisztaságra. Ki kell tisztítani az önmagunkat korlátozó meggyőződéseinket és olyan önemésztő érzelmeket, mint a bosszúvágy, szégyen, súlyos bűntudat, harag stb.

Testünk táplálásában szintén törekedni kell az energetikailag tiszta élelmiszerek bevitelére, továbbá minél kevesebb kémiailag feldolgozott nyersanyag fogyasztására. Természetesen a rendszeres mozgás, szabad levegő és a kiegyensúlyozott mentális és érzelmi beállítottság, a Teremtővel fenntartott folyamatos kapcsolat ápolása együttesen eredményezi tökéletes egészségünket.

– A gyógyításban, egészségügyben számíthatunk-e valamilyen változásra, áttörésre?

– Az egészségügy társadalmi szintű intézményrendszerében 2013-ban még nem lesz látványos változás. Viszont az egyén szintjén már elindul az egyre szélesebb körű felismerés, ami a betegségek igazi eredetét illeti. Egyre több hagyományos orvos fogja érezni szükségét, hogy megismerkedjen az alternatív gyógyászat valamely ágával. Az angyalok iránymutatásai szerint ezen a területen is az energiagyógyászat fog teret nyerni, számos más természetgyógyászati irányvonallal egyetemben. Az emberek spirituális fejlődésével párhuzamosan az öngyógyítási képességünk is megnövekszik, és azok, akik képesek lesznek a gyökeres szemléletváltással járó mély felismerések megértésére, sikerrel fogják alkalmazni megnövekedett öngyógyító erejüket is.

nlcafe/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Minden vélemény számít!

Top