Most itt vagy
Magyar Nő Magazin > címlap > Amit a világ tud, a magyarok viszont nem – őstörténetünk bemutatása világszerte

Amit a világ tud, a magyarok viszont nem – őstörténetünk bemutatása világszerte

A világ régen tisztában van hazánk igaz történelmével. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a tárgyi bizonyítékok, kiállítások, a megjelent újságcikkek, amelyek néhol, itt – ott elakadtak…

2007. Városi Múzeum, Berlin

Arany Griffek emlékeinek nevezték a németek azt az elképesztően gazdag kiállítást, amelyet 2007-ben Berlinben mutattak be, a német archeológiai intézet rendezésében. Az öt kilós katalógus, amit kiadtak erre az alkalomra könyvművészeti remekmű, mert a bemutatott aranytárgyak, szinte megfogható érzékletességgel szerepelnek a sík papírlapon. Eurázsia 33 nagy gyűjteményéből állították össze azt a kiállítást, amelyet egy nap alatt még futólag sem lehetett áttekinteni. Kazakisztán, Ukrajna, Tuvai Köztársaság, Oroszország, Irán, Németország, Magyarország, Románia múzeumai szállították a gondosan kiválogatott anyagot. Amint a prospektusból látom, a kazakisztáni Air Astana légitársaság szállította Berlinbe és vissza a kölcsönadó múzeumokba, mert ezáltal is segíteni óhajtották azt a sok nehézséget átélt szkíta utódnépet, akiknek országában a németek a szkíták területi központját látják. Münchenből a bajor HYPO Bank adta kölcsön szkíta aranytárgyait, mivel ez a bank egyik fő feladatának tekinti cégének aranyfedezettel való ellátását, s ehhez a legkézenfekvőbb kincsegyüttes a szkíták aranykincse. A katalógus bevezetőjét Dr. Frank-Walter Steinmeier kultuszminiszter írta, aki nemcsak megköszönte a kölcsönadó országok segítségét, de leírta a német tudomány állásfoglalását is a szkítákkal kapcsolatban, vagyis, hogy a szkíták Eurázsiában évezredeken át tartó idők alatt uralkodó népcsoport voltak, s ma EURÓPÁBAN a magyarságot lehet utódnépéül tekinteni, akik megtartották az eredeti, agglutináló nyelvüket is.

Dr. Frank-Walter Steinmeier

Gyakorlatilag leírta a magyar őstörténet főelvét: ázsiai eredetünket kazahsztáni figyelőállással, nyelvünk ősi voltát, s egyetemesen azt az eredeti európai nézetet, amely szerint a magyarok ősei szkíták voltak, egyazon nyelvcsaládba tartoznak és a magyarság kárpát-medencei hazája és Belső-Ázsia közötti út Európa kulturális feltöltődésének útja volt.

2008. HYPO BANK, München

Ezek után 2008-ban megnéztem a bajor HYPO BANK rendezésében az ATTILA és a Hunok című kiállítást, amely német pontossággal mutatta be a mai őstörténetünket… A HYPO Bank székhelye München belvárosában van, s maga egy hatalmas palota. Ebben foglalt helyet az óriási kincsanyag, amely főleg magának a Hypo Banknak tulajdonát képezte, de sok kölcsöntárgyat is összehordtak. Ugyancsak több kilós maga a prospektus, amelyet kiadtak, és amelyben feltűnően dominál az aranyba foglalt gránát, a hunok kedves ékköve, amelyet a magyar nők Jézus vérének tartanak.

2006-2008. Tibold László gyűjteménye, Magyarország

2005-2008-ig hordtuk körbe Magyarországon azt a 100 képből álló kiállítást, amely kinagyított fotókon mutatta be a szkíta örökséget, kurgánonként, áttekinthető, közérthető feliratokkal. A fotókat Tibold László, külföldön élő hazánkfia fényképezte eredeti helyszíneken, s itthon Dr. Pap Gábor és Dr. Bakay Kornél professzorok szakavatott közvetítésével jutott el őseink emléke a kiállítások nézőihez, szívükhöz, tudatukhoz. Végül a Műemlékvédelmi Felügyelettel szerződést kötve, a több példányból egyet – képeket és tárgyi anyagot – az Edelényi Önkormányzat tudtával és köszönetével az EDELÉNYI Koburg-kastély lovagtermében helyeztük el, s ahol CSODASZARVAS címmel sokáig látható volt. Most renováljak a kastélyt, gondolom, utána újra láthatóvá válik, mert, ha máshol nem, a végtelen hosszú, világos folyosókon alkalmasan elfér, és a szkíta kincseknél szebb látványt nehezen lehet elképzelni. Ezt az állandó kiállítást Dr. Bakay Kornél mutatta be, s kiemelt egy gondolatot: „Az edelényiek elsők az országban, akik befogadták őseiket…” Szeretném megemlíteni, hogy a Csodaszarvas c. vándorkiállítás nyitányát a Magyarok Házában rendezte meg Tibold Makk László, s Dr. Pap Gábor nyitotta meg.

2009. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest

magyar-nemzeti-muzeum

A HYPO Bank szívesen elvitte volna az Attila-kiállítást, még 2008-ban, az Attila-év alatt Magyarország bármely múzeumába, hogy méltóan ünnepeljük meg mi is itthon Attila nagy királyunkat, azonban pénzhiányra hivatkozva erre nem volt politikai kedv, vagy a tudományos elit nem érzett elég szakmai indítékot az Attila (Atilla)-év méltó megünnepléséhez. Végre 2009. március 25. és május 31. között megrendezésre került a magyar kiállítás is, Szkíta Aranykincsek címmel a Nemzeti Múzeumban. Nálunk is az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatta, és öt ország kölcsönözte az anyagot, de sajnos végül Romániából valami miatt nem érkezett meg a küldemény.
A tárlókban és vitrinekben látható anyag tematikus műgonddal van összeállítva. Gondot fordítottak arra, hogy a közismert, emblematikus műremekek köré vadonatúj, eddig hazánkban soha be nem mutatott tárgyak is bemutatásra kerüljenek. Itt ismertem meg a szkíta pecsételőt, amelyhez hasonlót soha nem láttam, mert teljesen hasonló küllemű tárgy a Nungál pecsételővel, amely Krisztus előtt jópár ezer évvel készült. A kis fém pecsételőnek mintegy 10 cm hosszú nyele volt, szépen meghajlítva, ahogy mondjuk kézhez való módra. Ugyancsak felfedeztem egy folyamatábrát mutató arany sorozatot, szinte képregényi pontossággal, a hal gúnyába öltözött hercegnő és a Turul nászának történetét. Meghatottan álltam a Zöldhalompusztai Aranyszarvas eredetije előtt, testvérei a filipovkai kurgánban századokig álmodoztak arról, hogy egymás mellé kerüljenek a Kárpát-medenceivel.

zoldhalompusztai aranyszarvas

A kiállítás mellett a falon kettős kísérő szöveg olvasható. Világos felületen a mai történészi felfogás alapján megírt szkíta világ ismertetése, a sötét felületen Hérodotosz szövegét idézték a Szkítákról írt könyvéből. Én az első pár felirat elolvasása után Hérodotosznál maradtam, s hálásan gondoltam arra a munkatársra, aki bevonta a régi történetírót a kiállítás-kísérőbe, mert ez igazi élményt jelentett.

mvsz/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

19 thoughts on “Amit a világ tud, a magyarok viszont nem – őstörténetünk bemutatása világszerte

  1. katasztrófa, hogy ennyire befolyásolva vagyunk, és hogy ennyire el van takarva a szemünk elől az igazság.. és sokszor nem is a környező országok, hanem a saját kormánynak köszönhetően…
    EGY NAGY TAPSOT NEKIK…. :S

  2. a Problema az hogy nagyon sokat nem is erdekel hogy mi volt a tortenelme , honnan jon..elfogadaja a politikai korrectseg alpjan felallitott tortenelmet, hazugsagok halmazat! ea az igazi problema!

    1. mert nincs is mi motiválja őket, mert nem tartják érdekesnek, nem véletlen! a hazugságok, amiket eddig a szemünk elé tártak, nem éppen túl dicsőségesek, vagy érdekesek, vagy olyan tények melyekkel az ember szeret büszkélkedni. Persze, hogy elutasítóan viselkednek az ilyen hírekkel. De ha legalább esélyük lenne rá megismerni őket, akkor szerintem ez hamarosan megváltozna.. Csak, ugyebár nem csak ez változna…

  3. Kedves mindenki! az igazi probléma máshol keresendő.Mátyás király idejében még használták Őseink a rovás írást, majd jött a török,és 150 évig vendégeskedett nálunk, majdnem ki irtottak minket, majd jöttek a sógorok 400 évig a nyakunkon voltak, vagyis durván 550 évig a legnagyobb elnyomásban éltünk,és a történelmünket szándékosan meghamisították.Ma azonban a könyves boltok tele vannak a magyar régmúltakról szóló könyvekkel.Javaslom a Ravás írások lefordítása alapján írt könyveket, mert még mindig kaphatók a félrevezető Fin-Ugor elméletek is.Szóval aki kíváncsi Őseink történetére, van rá mód és lehetőség, ha másként nem, hát ott a könyvtár. BÁR SZERINTEM EZ AZ ISKOLÁK DOLGA LENNE!

    1. sztem már a kereszténység felvételének idejében vagyis szt istván kora alatt eltörölték a rovás írást hisz meg kellett szabadulnunk régi hitünktől mert ez volt állítólag magyarország túlélésének záloga vagy jővője—– mert hisz az is egy isten hit volt csak egy kicsit mégis más volt—-onnan jönnek a jelenleg is koklerkedő sámánok , persze akkor még nem voltak azok

  4. Lehet, hgoy nem is a török akarta kiirtani a magyart, hanem éppen elenkezőleg: a török volt itt a magyart megvédeni a sémi , a tömeggyilkos nép támadásaival szemben! Lássuk be ma is ugyanők akik háborukat provokálnak… gyilkolásznak pl palesztinokat…

  5. … a muzulman török megvédte a keresztény magyart, ezért lett volna itt? Komolyan, ennél nagyobb sötétséget mar lampassal sem lehet keresni. De csak higgyenek, amiben akarnak, ennek nincs tudomanyos alapja, csak propagandaja. Csak a kétségbeesettek kapaszkodnak kézzel labbal a mondakba, a többieknek van kilatasuk és aszerint élnek a mai vilagnak megfelelöen.

    Rovasirast “tanultunk” az iskolaban, nekünk még benne volt a tankönyvben, hogy ilyen volt. De ez nem volt hasznalatos a legnagyobb körökben, hiszen az emberek nagyrésze se irni, se olvasni nem tudott a 18. szazadig, amig nem lett a kötelezö népiskola bevezetve.

    Aki egy picit is tényleg ért hozza, az tudja, hogy sosem volt és sosem lesz semleges történetiras, csakis és mindig a meglévö hatalom eszköze.

    Felsöfoku végzettséggel rendelkezö történészként irom, hogy a szkita, hun és magyar rokonsag kb. annyira van bizonyitva, hogy sztyeppei népek voltak, hasonlo mondakinccsel, ornamentikaval, de tudomanyos alapja nincs, csak feltételezések. Azaz nincs kizarva, de nincs is bebizonyitva.

    Nagyon fontos, hogy ismerjük a multunkat, de az is, hogy ne higgyünk el mindent, ami egy magyarkodo propagandat szolgal.

    1. Kedves Zsuzsa .. amit írtál mint felsőfokú történész , az a mai tanítási színvonal és irányvonal mellett a mai világba , és a magyar honba nem jelent semmit , mivel csak cáfolnak de semmi bizonyíték nincs a kezükbe ……, az aki állami szinten szerzi a tudást az meg van vezetve , vagyis azt tanulja amit a hatalom akar , habár vannak kivételek akik a saját útjukat járják és egy másik tudás forrást keresnek . Szerencsére vannak ilyen történészek és nem az mta-s vonalat képviselik ….Ötletként , mivel az internet egy igen hatalmas könyvtár próbálj meg más alternatívát is kutatni , és amikor végig hallgatod őket akkor majd a józan eszed megmondja , hogy mi a helyes és mi a hazugság ..ha meg beléd ültették a rossz eszmét akkor meg már mindegy ….Akkor elvesztél ….

    2. Helyes, hogy ne higgyünk el mindent (pl. a nyelvészek által írt, spekulatív őstörténetet, a kárunkra torzító nyugati forrásokat, nyelvi családfákat, a sumer-magyar “nyelvazonosságot” /lásd Badiny/ stb.! Rendszer- és szemléletváltásra lenne szükség a közpénzből fizetett MTA-n is!

    3. Az MTA tagjaitól bármit is elvárni naiv dolog. Az MTA tagjai fizetést kapnak, nem tagdíjat fizetnek a tagságért, így csak néhány nagyon elkötelezett ember nem pössent szembe az aktuális széllel. Szememben ilyen elkötelezett ember volt László Gyula, aki az akkori széliránnyal szemben kimondta, hogy a magyarok Árpád bejövetele előtt már itt voltak. A cikk, és a követő üzenetek a felszínt kapirgálják, mint ahogy az egész történetírásunk is, mely igyekszik csak a földben talált, a természet által nem újrahasznosított, nem újrahasznosítható tárgyi emlékekre hagyatkozik, sokszor mellőzve más tudományágak területén elért eredményeket. Ráadásul azokat a tárgyi emlékeket, melyek nem illenek bele a történészek elképzelt teóriájában, figyelmen kívül hagynak. Így a történetírók elfeledkeznek, figyelmen kívül hagynak olyan dolgokat, mint Piri Reisz térképe, melyen – általuk megmagyarázhatatlan módon – szerepel Afrika, Európa partvonalán kívül az Antarktisz SZÁRAZFÖLDI partvonalán kívül DÉL-AMERIKA PARTVONALA is. (Piri Resz Kolombusz kortársa volt, Kolombusz tehát tudhatott a térképről)
      Az újkori történészek figyelmen kívül hagynak olyan tényeket, hogy úgy 10.000 évvel ezelőtt Európa, Eurázsia nagy részét a jégkorszak miatt jég borította. “A jégtakaró Európában a London – Köln – Krakkó – Kijev vonalig (Alpok – Kárpátok vonaláig), Észak-Amerikában pedig kb. az északi szélesség 40°-áig húzódott.” (http://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%B6ldt%C3%B6rt%C3%A9net) Azokon a jeges területeken, ahol a jég alatt tenger van, meg lehet élni, ezt az eszkimók kultúrája bizonyítja, de ahol a jég alatt szárazföld van, ott nincs táplálék, így megélni sem lehet. Európa, Eurázsia nagy része, az északi területei, így aztán szükségszerűen lakatlan volt. A jég olvadásával a szárazföldi területeken megjelenik a növényzet, nyomában az állatvilággal, és annak részével, az emberrel, s újra birtokba veszik a jég alól (túl az üveghegyeken kifejezés vajon honnan ered) felszabadult területeket. Teljesen természetes, hogy a korábban jég által borított területekre, növény, állat, ember csak azokról a területekről terjeszkedhet, ahol korábban, a zordabb időbenmegmaradtak, előfordultak. Bizonyított tény, hogy a Kárpát medence folyamatosan lakott volt a jégkorszak alatt, a Kárpátok a hideg egy részét feltartotta, s a vulkáni utóműködés részeként feltörő hévforrások a hidegebb időben is természetes menedéket jelentettek. Így aztán érhető, hogy a népvándorlás a jég szorításának múlásával a lakott területekről, így a Kárpát medencéből is indul ki. Így, és csak így érhető, hogy egymástól távoli területeken bukkanhatunk olyan jelekre, melyek egyébként nehezen magyarázhatók. Hogy a székely rovásírás jeleivel miért csengenek össze az etruszk és a görög a viking írásjelek, a rúnák, melyeket ugyanúgy pálcikára róttak (rúttak), mint hajdan a székelyek. Miért folyt, folyik vita arról, hogy a mai latin ábc görög vagy (etruszk -) római jelekből származik-e. Allinei Az ősi kapocs magyarul is megjelent könyvében azt írja, hogy az etruszkokról, akik Róma alapítása előtt századokkal építettek birodalmat a mai észak-Olaszországban, s akiket a későbbi Róma meghódított, közismerten a Kárpát medencéből telepedtek át, szóval Allinei OLASZ nyelvész professzor kutatásai alapján ÁLLÍTJA, HOGY AZ ETRUSZKOK MAGYARUL BESZÉLTEK.

    4. mivel egy szerencsétlen alulmüvelt gondolkodásra képtelen idegen vagy,jó lenne ha a hozzád hasonló jött-ment sudra-paraszt-kasztbeli bunkók 5 percig nem hazudnátok a te gusztustalan-cannibál fajod gyilkolta irtotta a magyarokat

  6. “Aki egy picit is tényleg ért hozza, az tudja, hogy sosem volt és sosem lesz semleges történetiras, csakis és mindig a meglévö hatalom eszköze. ”

    Köszönöm.

    Ez a rendszer az ellenségünk… …Meg kell értened, a legtöbbje ezeknek az embereknek nem áll készen a lecsatlakozásra. Sokan közülük már annyira hozzászoktak, olyan reménytelenül függnek a rendszertől, hogy harcolni fognak, azért hogy megvédjék.
    Figyelsz rám?

  7. Az egri csillagokra visszatérve, az csak mese. Az igaz hogy ott voltak Dobóék és védték a várat,de a janicsár hadsereget ismerve,10000 harcos nem hiszem hogy megfutamodott volna egy tüzes keréktől. Sokkal inkább elmentek haza mert hogy október volt,és köztudott hogy a törökök nem harcoltak télen.
    Az akkori vezetőjük vérdíjat tűzött ki Bornemissza fejére és fel is nyomták és Isztambulban.
    Hogy ki nyomta fel?
    Hát Dobó István várkapitány 60 aranypénzért.
    Ez le van írva ,mert ugye a törököknek akkor olyan logisztikájuk volt,hogy minden kiadott pénzről leírták mikor kinek miért és mennyit adtak ki.
    Mondjuk Dobónak sem volt sok választása,inkább egy embert áldozott fel,mint mindenkit.
    Meg persze ugye utánna mégis elfoglalták a várat és kineveztek egy magyar helytartót.

  8. Nekünk,az előző rendszer végén ugyan a könyvből tanították a történelmet de emlékszem ,hogy felhívták a figyelmünket az ott szereplő ellentétes “tényekre”. !
    Sőt,hogy a témánál maradjak,a finn-ugor elmélettel kapcsolatban határozottan (!)kijelentette a magyar tanárnő,hogy nincs bizonyítva …
    Csakhát ahogy akkor ,most is a sorok között kell olvasni, sajnos.

Minden vélemény számít!

Top