A szétdurranó póló miféle belsőt takar?

Hétvégén, az utca forgatagában egyre többen bukkannak fel a kigyúrt, sporttáskás férfiak. Fontos egészségünk megőrzése, testünk rendszeres karbantartása, de kinek tetszik a szabdidejének nagy részét konditeremben töltő sok izomkolosszus?

A nők nagy részének éppen úgy jó élete párja, ahogy megismerte. Nem vágynak nagyobb hústömegre, de a teremtés koronái valami furcsa eszményképtől vezérelve rendíthetetlenül gyúrnak, formálják testüket. Fáradhatatlanul nyomják a súlyokat, családot, barátnőt hátrahagyva. Az új, kívülről szinte távirányítással vezérelt életforma pedig alattomosan beférkőzik az amúgy sem feszültségmentes hétköznapokba.

testepito 3

Divat az elégedetlenség az élet szinte valamennyi területén. A testformánkkal szemben támasztott követelményeink sem maradnak el a többitől. Ha tüzetesen megvizsgáljuk a túlzott alakformálás mentális problémáinak következményeit, érdekes következtetéseket vonhatunk le:

– A sztereotípiák elérése utáni vágy az alakformálás során nem csökken, hanem fokozódik. A legapróbb eredmény sikerélménnyel tölt el, amely pozitív motivációt vált ki, ennek eredményeképpen még több időt töltünk konditermekben, kialakul egy fajta függőség;

– A hétköznapi tevékenységek rangsora átalakul: a szellemi tevékenység és a fizikai terhelés egyensúlya megbomlik;

– A testedzéssel töltött idő egyre növekvő mértéke hatására meglévő társas kapcsolatok mennek tönkre, új “konditermi” barátságok szövődnek.

Kőkemény férfiak vesznek körül minket, dagadó izmokkal. De vajon a szétdurranó póló miféle belsőt takar?

 

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás