A mély alvás titka

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy hét – 168 óra. Ebből körülbelül 40-et átdolgozunk, 2 órát zuhanyozással, 8-at evéssel, 18-at tévénézéssel töltünk. És a legtöbb időt, körülbelül 56 órát átalusszuk.

Azaz, az ágyban töltjük életünkben a legtöbb időt. Természetes tehát, hogy nagyon oda kell figyelnünk, milyen ágyban, milyen ágyneműben és kivel alszunk. Izzadás, kényelmetlen fekvés, forgolódás. Ha rosszul alszunk, annak keservesen megfizetjük az árát, egész napos nyűgösséggel és fáradtsággal. A szervezet – bár látszólag pihen- tulajdonképpen ugyanakkor keményen dolgozik. Testünkben ugyanis remekül működik a munkamegosztás: éjjel kapcsol be a nappal pihenő vegetatív idegrendszer.

“Mint a színházban a díszletmunkások. Ha előadás közben dolgoznak, akkor is baj van, ha a két felvonás között nem dolgoznak, akkor is baj van, tehát a háttéripar, a keringés, légzés, egyéb tudat alatti működések szabályozásában vesz részt az idegrendszer.” – magyarázza Dr. Bernát István alváskutató.

alvas

A vese, a máj, a lép – mindend szervünk ekkor végzi el a méregtelenítést és a tartalékok feltöltésének munkáját. Mint egy boltban, ahol éjjel pótolják az árukészletet. Szerencsére a modern tudomány mindent megtesz, hogy a legújabb technikai vívmányokat is felhasználva dédelgethessük testünket alvás közben is: ma már egy paplan nem csak melegít, hanem számos más trükköt is tud.

“Olyan kikészítésű textília, amiben gyakorlatilag kapszulák vannak elhelyezve, természetesen mikroszkopikus méretűek, ezek fel vannak, megvannak töltve azokkal az alapanyagokkal.” – magyarázza Dóczi Péter, szakértő.

Dörzsölés hatására ezek a mikrokapszulák gyakorlatilag kiszakadnak, elpárolognak azonnal. Ezért aztán alvás közben kívülről – belülről szépülhetünk is, sőt, a paplan fejünkre húzása nem csak a hideg és a rossz álmok ellen véd, hanem a káros sugarak ellen is.

Bár a kutatók sem tudnak megegyezni abban a kérdésben, hogy a testünket állandóan érő sugárzások, például a mobiltelefonok térereje mennyire hat károsan a szervezetre, a paplanoklegjobbjai még ezt a mikrohullámot is képesek kiszűrni, amint ezt egyszerűen, kísérletünk is bizonyítja. Ez tehát az igazi csúcstechnológia, a paplanok Ferrarija, de mára az egyszerűbb darabok között is találhat mindenki saját ízlésének, fázósságának és izzadékonyságának megfelelőt. Ez a ¾ liter víz – körülbelül ennyi vizet veszítünk egy éjszaka – ennyi folyadékot kell az ágyneműnek felszívnia és elpárologtatnia a levegőbe. Ez bizony kemény munka.

Egy 40 éves paplan már annyi fajta terhelésnek volt kitéve, olyan sok nedvességet szívott magába, annyira összetöredeztek a szálai, hogy bármennyire is gondosan tisztították, már nem az igazi. Tehát akár a nagymama dunyhájába takarózunk, akár a legújabb csúcsmodellt vásároljuk meg, ha igazán jól akarunk aludni, maximum 10 évenként le kell cserélnünk a paplant. Mert egy jót aludni időnként mindenkinek muszáj.

 

(napidoktor.hu)

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás