A megmentett örökség Debrecenben

A Megmentett örökség – Kincsek Európa szívéből című régészeti vándorkiállítás bemutatja, hogy a Kárpát-medence népei meghódították a környezetüket, azaz megteremtették saját kultúrájukat – mondta Halász János kultúráért felelős államtitkár a kiállítás megnyitóján kedden a debreceni Déri Múzeumban.

“Egy tájnak sosem az a legfőbb ismérve, hogy milyen áruházak találhatóak a főútjai mellett, hogy hány sávos autóút metszi ketté, hanem az, hogy miképp él szerves egységben a hagyomány, a művészet és a vallási örökség. Ezt az örökséget hozza helyzetbe a tárlat” – tette hozzá Halász János. Az elsőként 2012. április 20-án a Parlamentben megnyílt, majd országjáró körútra indult régészeti kiállítás fontos céljának nevezte Halász János, hogy bemutassa: az elmúlt másfél évtized nagyberuházásaihoz kötődő feltárások miképpen gazdagították régészeti örökségünket.

A kiállítás sajátos, máshol nem látható “helyi ízét” azok a fazekas tárgyak jelenítik meg, amelyek az elmúlt 15 évben Hajdú-Bihar megye lelőhelyeiről kerültek elő: ilyen például a Berettyóújfalu határában, a Nagy-Bócs-dűlőn magtalált, a korai neolitikum időszakából való Vénusz-edény és a Debrecenben feltárt, bronzkorból származó, emberi arcot formázó pohár – sorolta a példákat az államtitkár.

Halász János végezetül a muzeológus szakma fontosságára hívta fel a figyelmet, megjegyezve: “kreatív szemlélet és szigorú tudományosság nélkül nincs sikeres emlékezetpolitika”. Lassányi Gábor, a Magyar Régész Szövetség elnöke szakmai megnyitójában emlékeztetett arra, hogy a tárlat 8000 év történelméről ad áttekintést, a Kárpát-medence első telepesei korától egészen a török hódoltság idejéig.

A kiállítás egyik kuriózuma a római dunai limes, vagyis határvédelmi rendszer Paks melletti erődjében (Lussonium) feltárt bronz császárszobor-lábtöredék. A bronz szobrokat többnyire újra felhasználták más tárgyak készítéséhez, ezért egy ekkora részlet igen ritka darabnak számít. A rádpusztai hun üst a kiállítás – és a közelmúlt hazai régészeti kutatásának is – egyik leglátványosabb lelete. A szertartásokon használt üst egyike azon kevés tárgynak, amelyeket egyértelműen a hun néphez köthetünk – tette hozzá a szakember.

Kiszely István régész A magyar nép őstörténete című könyvében az ősi magyar ételkultúrát az ősi világfa jelképrendszeréből gyökerezteti. Ennek lényege, hogy Belső-Ázsia népei, köztük a hunok, ősidők óta öt alapelemet különböztettek meg: a tüzet, a vizet, a földet, a fát és a fémet, szemben a nyugati négy alapelemmel: a tűzzel, a vízzel, a földdel és a levegővel. Ősi ételeik elkészítésében ez így jelentkezett: az áldozati ételt bronzból vagy vasból készített, földön álló üstben főzték, alatta a tüzet a táltos által kiválasztott fa biztosította, az áldozati ételek elkészítéséhez vizet használtak. A táltos az áldozati étel alapanyagait is a világfa hármas szintű jelrendszerének megfelelően válogatta össze: az égi világot a fán termett gyümölcsökkel, levelekkel, virágokkal, a fán összeszedett mézzel, a földi világot a föláldozott állattal és a földön összegyűjtött növényekkel, fűszerekkel, a föld alatti világot a földben megtermett gyökerekkel, gumókkal és hagymákkal. Az áldozati üstöt eleinte bronzból, öntöttvasból, később rézből készítették. Ezek igen jó hővezetők, s így a bennük lévő étel egyenletesen főtt meg. A lovas népek hitvilágában az üst fontos szerepet játszott, mert ami belekerült, az megszentelődött, a benne készített étel pedig az újjászületést és átváltozást jelképezte. Az áldozati étkezés jelképesen közös ima és áldozás volt, amelyen keresztül a résztvevők kérték az ősök és az Ég Ura segítségét, áldását. A Kárpát-medencei leletek pl. a Törtel-Czakóhalmai Kiszely István szerint "újgur feliratos" üst Belső-Ázsiával való kapcsolatra utal. Bakay Kornél régész, az Őstörténetünk régészeti forrásai III. kötetében a fémüstök elterjedését a nagyállattartó szkíta-szaka-szarmata-xiongnu-hún-alán népek körében a Kr. előtti I. évezred elejétől a Kr. utáni VI. század végéig tartónak teszi. Megemlíti még, hogy megtalálható az avaroknál és cserépből készítve a magyaroknál is. Cey-Bert Gyula A Hunok és magyarok konyhája című könyvében írja, hogy a sziklarajzok tanúsága szerint a táltosüstök öntése a hunok magas fokú fémmegmunkáló képességét bizonyítja. Erre egy pusztán vándorlónak tartott nomád nép nem lett volna képes. A hun bronzüstök felső peremén két fogantyúszerű, gombafejekben végződő díszítés van, amelyek valójában "kapukat" képeznek, és az üst belső szent területét jelzik. A magyar ősvallás című kötetében arra hívja fel a figyelmet, hogy az áldozati ételeket csak főzni lehetett, ami persze nem jelenti azt, hogy a sütést nem ismerték. Érdy Miklós A hun lovastemetkezések című munkájában az 1992-es Transzszibériai Expressz vonalán történt utazása alapján azt tapasztalta, hogy az üstöket a hunok vonulásának ugyanezen útvonalán találták a füves puszták és az erdők határán. Mivel az újgur ürümcsi múzeumában általa látott hun bronzüst kísértetiesen hasonlít a magyarországiakéhoz, Érdy kijelenti, hogy a távol-keleti és az Attila vezette Kárpát-medencei hunok azonosnak tekinthetők. Ezt az öntési technika és a díszítések párhuzamai is bizonyítják, állítását 185 bronz-, kerámiaalakban és sziklarajzon megjelenő üst leírásával, rajzaival bizonyította. Végezetül ismerjünk meg egy, az eddigiektől alapjaiban eltérő véleményt. Poor Miklós, az idei könyvhétre megjelentetett Ősmagyarok hadi művészete című könyv szerzője, másfél évtizede kutatja a magyar őstörténet fehér foltjait. Vizsgálódásai szerint a szkíta népeknél, így a hunoknál nem áldozatról, hanem áldomásról beszélhetünk, amelynek során az étkezés ünnepélyes mozzanat, lényegében szertartás volt. Ezek a népek az étkezéssel megköszönték létüket Istennek, és azt, ami a léthez szükséges, az ételt. Ez a hagyomány egyébként ma is él asztali ima formájában. - Ugyanezt tették, ha győzelmet arattak, amit Anonymusnál a 13. fejezetben olvashatunk. Amikor egy területet meghódítottak, Árpád nagy lakomát csapott, ennek során áldomást ittak. Még a latin szövegben is ez a szó szerepel, mert a latinban nincs megfelelője az áldomásnak. Ez valójában hálaadás valami megtörtént dologért, házasságkötéskor, gyermek születésekor, üzletkötéskor, sőt még halálozáskor is, míg az áldozatkérés valami eljövendőért történik, amiért cserébe állatot, embert is feláldoznak - hívja fel figyelmünket a két cselekvés közötti különbségre Poór Miklós. Véleménye szerint a fehér lovat sem úgy áldozták, hogy tetemét tűzre vetették, hanem ahogy Anonymusnál szerepel, Ketel vezér és társai örömükben egy kövér lovat levágtak, hogy megegyék és lakomát csaptak. Nem véletlen, hogy Szent István törvénybe iktatta a lóhúsevés tilalmát, hogy elejét vegye a szerinte pogány szokásnak. A szkíta népek a lovat nagy becsben tartották, mert amíg az Égen az Istent Nap képében, addig a Földön ló képében tisztelték. Szer-, azaz törvénytartásaikhoz azért vezették elő a lovat, hogy képében az Isten lássa, ők mindent a törvény szerint csinálnak. Poór Miklósnak az üstökről az a véleménye, hogy céljának nagyon jól megalkotott tárgyak, nem véletlenül készítették ilyen alakúra, mert benne tökéletesen megfőtt az étel. Akik öntötték, nemcsak a fémmesterséghez, hanem annak fizikájához is kiválóan értettek. Ezek az üstök tehát bizonyítják a hunokat csupán vándorló nomádnak beállító elmélet tarthatatlanságát, a Kárpát-medencei és belső-ázsiai leletek hasonlósága az Attila vezette európai és a távol-keleti hunok rokonságát, esetükben az esztelen, tűzre vetett áldozatot, az üstök pusztán halotti szertartások céljára történt felhasználását. Mindehhez kíváncsian várjuk a rádpusztai lelet tudományos vizsgálatának eredményét.
Rádpusztai hun üst – Kiszely István régész A magyar nép őstörténete című könyvében az ősi magyar ételkultúrát az ősi világfa jelképrendszeréből gyökerezteti. Ennek lényege, hogy Belső-Ázsia népei, köztük a hunok, ősidők óta öt alapelemet különböztettek meg: a tüzet, a vizet, a földet, a fát és a fémet, szemben a nyugati négy alapelemmel: a tűzzel, a vízzel, a földdel és a levegővel. Ősi ételeik elkészítésében ez így jelentkezett: az áldozati ételt bronzból vagy vasból készített, földön álló üstben főzték, alatta a tüzet a táltos által kiválasztott fa biztosította, az áldozati ételek elkészítéséhez vizet használtak. A táltos az áldozati étel alapanyagait is a világfa hármas szintű jelrendszerének megfelelően válogatta össze: az égi világot a fán termett gyümölcsökkel, levelekkel, virágokkal, a fán összeszedett mézzel, a földi világot a föláldozott állattal és a földön összegyűjtött növényekkel, fűszerekkel, a föld alatti világot a földben megtermett gyökerekkel, gumókkal és hagymákkal. Az áldozati üstöt eleinte bronzból, öntöttvasból, később rézből készítették. Ezek igen jó hővezetők, s így a bennük lévő étel egyenletesen főtt meg.
A lovas népek hitvilágában az üst fontos szerepet játszott, mert ami belekerült, az megszentelődött, a benne készített étel pedig az újjászületést és átváltozást jelképezte. Az áldozati étkezés jelképesen közös ima és áldozás volt, amelyen keresztül a résztvevők kérték az ősök és az Ég Ura segítségét, áldását. A Kárpát-medencei leletek pl. a Törtel-Czakóhalmai Kiszely István szerint “újgur feliratos” üst Belső-Ázsiával való kapcsolatra utal.
Bakay Kornél régész, az Őstörténetünk régészeti forrásai III. kötetében a fémüstök elterjedését a nagyállattartó szkíta-szaka-szarmata-xiongnu-hún-alán népek körében a Kr. előtti I. évezred elejétől a Kr. utáni VI. század végéig tartónak teszi. Megemlíti még, hogy megtalálható az avaroknál és cserépből készítve a magyaroknál is.
Cey-Bert Gyula A Hunok és magyarok konyhája című könyvében írja, hogy a sziklarajzok tanúsága szerint a táltosüstök öntése a hunok magas fokú fémmegmunkáló képességét bizonyítja. Erre egy pusztán vándorlónak tartott nomád nép nem lett volna képes. A hun bronzüstök felső peremén két fogantyúszerű, gombafejekben végződő díszítés van, amelyek valójában “kapukat” képeznek, és az üst belső szent területét jelzik. A magyar ősvallás című kötetében arra hívja fel a figyelmet, hogy az áldozati ételeket csak főzni lehetett, ami persze nem jelenti azt, hogy a sütést nem ismerték.
Érdy Miklós A hun lovastemetkezések című munkájában az 1992-es Transzszibériai Expressz vonalán történt utazása alapján azt tapasztalta, hogy az üstöket a hunok vonulásának ugyanezen útvonalán találták a füves puszták és az erdők határán. Mivel az újgur ürümcsi múzeumában általa látott hun bronzüst kísértetiesen hasonlít a magyarországiakéhoz, Érdy kijelenti, hogy a távol-keleti és az Attila vezette Kárpát-medencei hunok azonosnak tekinthetők. Ezt az öntési technika és a díszítések párhuzamai is bizonyítják, állítását 185 bronz-, kerámiaalakban és sziklarajzon megjelenő üst leírásával, rajzaival bizonyította.
Végezetül ismerjünk meg egy, az eddigiektől alapjaiban eltérő véleményt. Poor Miklós, az Ősmagyarok hadi művészete című könyv szerzője, másfél évtizede kutatja a magyar őstörténet fehér foltjait. Vizsgálódásai szerint a szkíta népeknél, így a hunoknál nem áldozatról, hanem áldomásról beszélhetünk, amelynek során az étkezés ünnepélyes mozzanat, lényegében szertartás volt. Ezek a népek az étkezéssel megköszönték létüket Istennek, és azt, ami a léthez szükséges, az ételt. Ez a hagyomány egyébként ma is él asztali ima formájában. – Ugyanezt tették, ha győzelmet arattak, amit Anonymusnál a 13. fejezetben olvashatunk. Amikor egy területet meghódítottak, Árpád nagy lakomát csapott, ennek során áldomást ittak. Még a latin szövegben is ez a szó szerepel, mert a latinban nincs megfelelője az áldomásnak. Ez valójában hálaadás valami megtörtént dologért, házasságkötéskor, gyermek születésekor, üzletkötéskor, sőt még halálozáskor is, míg az áldozatkérés valami eljövendőért történik, amiért cserébe állatot, embert is feláldoznak – hívja fel figyelmünket a két cselekvés közötti különbségre Poór Miklós. Véleménye szerint a fehér lovat sem úgy áldozták, hogy tetemét tűzre vetették, hanem ahogy Anonymusnál szerepel, Ketel vezér és társai örömükben egy kövér lovat levágtak, hogy megegyék és lakomát csaptak. Nem véletlen, hogy Szent István törvénybe iktatta a lóhúsevés tilalmát, hogy elejét vegye a szerinte pogány szokásnak. A szkíta népek a lovat nagy becsben tartották, mert amíg az Égen az Istent Nap képében, addig a Földön ló képében tisztelték. Szer-, azaz törvénytartásaikhoz azért vezették elő a lovat, hogy képében az Isten lássa, ők mindent a törvény szerint csinálnak. Poór Miklósnak az üstökről az a véleménye, hogy céljának nagyon jól megalkotott tárgyak, nem véletlenül készítették ilyen alakúra, mert benne tökéletesen megfőtt az étel. Akik öntötték, nemcsak a fémmesterséghez, hanem annak fizikájához is kiválóan értettek. Ezek az üstök tehát bizonyítják a hunokat csupán vándorló nomádnak beállító elmélet tarthatatlanságát, a Kárpát-medencei és belső-ázsiai leletek hasonlósága az Attila vezette európai és a távol-keleti hunok rokonságát, esetükben az esztelen, tűzre vetett áldozatot, az üstök pusztán halotti szertartások céljára történt felhasználását. (atw)

A Perkáta mellett feltárt és a kiállításon bemutatott templom és a hozzá tartozó temetők leletanyaga az Árpád-korban betelepített kunokhoz köthető. A halottakkal eltemetett viseleti tárgyak és a túlvilágra szánt felajánlások még a kunok pogány hagyományait tükrözik, azonban az idő előrehaladtával ezek a tradíciók kikoptak és helyüket már a keresztény jelképek és szokások vették át. A Megmentett örökség – Kincsek Európa szívéből című régészeti vándorkiállítást március 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők Debrecenben.

(MTI)

Címlapfotó: Bronzkori hun üst a Megmentett örökség – Kincsek Európa szívéből című régészeti vándorkiállításon a debreceni Déri Múzeumban 2014. január 21-én. A tárlat 2012. április 20-án nyílt meg az Országházban, majd 2012 nyarától országjáró körútra indult, és így ért Debrecenbe. A kiállítás fazekas tárgyai az elmúlt 15 évben Hajdú-Bihar megye lelőhelyeiről kerültek elő.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás