A magyar médium

2014. június 3., 21:24

Bár arról nem tudok, hogy Magyarországon ma igénybeveszik – e időnként ilyen médiumok segítségét elakadt nyomozásoknál, azt tudom, hogy 1945 előtt igen sikeres munkát végzett az akkori rendőrségnél a hivatalosan is állományba vett Kele János, a “léleklátó”. Számtalan eltűnési esetet oldott meg. Egy szenzációs rendőrtisztviselő volt.

Az 1930 – as évek egyik világszenzációja volt a Budapesti Rendőrkapitányság, ahol egy Kele János nevű fiatalember hivatásos léleklátóként dolgozott.
kele5

A visszaemlékezések szerint Kele kedélyes, kedves, jóságos léleklátó volt, havi fizetést kapott érte, de örömmel rendelkezésre állott volna ilyen élesen megfogalmazott ellenszolgáltatás nélkül is, derűs segítőkészségből. Viselkedésében semmi színház nem volt, semmi titokzatoskodás, rájátszás, vidáman és kedvesen viselkedett, egyszerű, mondhatnám, együgyű vicceket csinált, reggelenként megmondta a Zrínyi utcában a főkapitányságra érkező tiszteknek, hivatalnokoknak, detektíveknek, hogy ki mit reggelizett, hogy ki mivel töltötte az éjszakát.

Keléről Nyírő József, A zöld csillag címmel regényt írt (1951 – ben jelent meg Madridban), de önéletrajzából Szabó Pál és Török Sándor is megemlékezett a híres léleklátóról.

Kele János pedig nem volt mindig híres és nem született hivatásos léleklátónak. 1900. május 7 – én látta meg a napvilágot Pécsen. A szegénység miatt családja néhány évre egy környékbeli faluba, Ivándárdára költözött, ahol az édesapa uradalmi kocsisként szolgált. Az édesanya iparos családból származott, de csak rövid ideig élt otthon. Talán ez az oka annak, hogy gyermekeivel ridegen bánt s nem barátkozott senkivel. Hajnali négytől késő éjszakáig dolgozott, és a munkán kívül sem ideje, sem kedve nem volt mással foglalkozni. A család hamarosan visszaköltözött Pécs proletárnegyedébe, a Havi – hegyre. Kele János tanulóévei hamar befejeződtek, és az ifjú nyomdászinasként helyezkedett el.
Ekkor kezdett komolyan figyelni különleges adottságára:

Ezen a helyen vettem észre valami ravasz, megmagyarázhatatlan látomást – írta később önéletrajzában. – Amikor megkaptam a kéziratokat, nagyon gyorsan át tudtam futni a sorokat.
Azonnal megértettem, mit jelentenek, s hogy mit kell kiemelni belőlük. Könnyen eligazodtam azokon a kéziratokon is amelyeket mások nehezen tudtak elolvasni. Szinte magam előtt láttam a szerzőt, noha egyetlen egyszer sem jött le a nyomdába, hogy korrigálja a szedést. A szedőasztalnál, a betűk között babrálva többet tudtam róla, mint kollégáim együttvéve. Minden mulatságos és különös volt, s nagyon élveztem.

Ez az élet azonban nem tartott soká. A világháború után, az őszirózsás forradalom alatt a nyomda bezárt, s Kele az utcára került. A fővárosba indul, de munkát ott sem kap, csupán rossz társaságban keveredik, s mindenét elveszíti. 1923. május 29 – én három barátjával hajóra száll Budapesten, hogy Bécsen keresztül Regensburgba, onnan pedig Berlinbe utazzanak. Németül ugyan egyikük sem tudott, de ez nem tántorította el őket az utazástól.

Németország ez időtájt kezd ocsúdni abból a sokkból, amelyet a háború elvesztése okozott. Az ország forrong, az embereket különböző társadalmi mozgalmak jelszavai hívják az utcára. Kele idegenül forgolódik ebben a különös, számára egyelőre érthetetlen világban. Barátai cserbenhagyják, elszegődnek egy iparoshoz lakatosmunkára, s mivel az iparosnak nyomdászra nincs szüksége, Kele munka nélkül ődöng a berlini utcákon. Munkás- és diákotthonokban szállva meg, alkalmi munkából tartva el magát, bebarangolja Észak Németországot. Ezután Hamburg, majd Olaszország következik, s Kele egyre gyakrabban jósolgat ismerőseinek.

Sorsát nem ismerjük pontosan, mert életének ezt a szakaszát gondosan kerülte visszaemlékezéseiben, de a húszas években egy csapásra híressé válik. Armin Forker professzor, lipcsei kriminológus például így ír Keléről a Pszichoanditikus a budapesti rendőrségen című tanulmányában:

A világgazdaság válság idején a megbénult imperialista államoknak óriásira duzzadt bűnözési hullámmal kellett szembenézniük. Az emberek pszichonalitikusoknál, sőt távolbalátóknál és más okkultistáknál próbáltak menedéket keresni. Ekkor működött Lipcsében a húszas évek leghíresebb pszichonalizátora, a magyar Kele János is. Kele kétségtelenül nagy beleélési képességekkel rendelkező, jó beszédkészségű ember volt.

Kelét a korabeli német újságok is hamar felfedezték. A léleklátó ekkor, mint tenyérjós működött, igen kiváló eredménnyel. Megjósolta többek között Max Shmeling ökölvívó váratlan világbajnoki aranyérmét, s ezzel olyan hírnévre tett szert, hogy a húszas évek végén már könyvet is írtak róla.

Max Schmeling

Max Schmeling

1931 – re több ezer páciense volt, akik mind esküdtek tehetségére. A Johannisplatz 5. szám alatti lakásban Kele kérdések özönét zúdítja a látogatóra. Megfogja kezüket, aztán kikérdezi őket a betegségeikről, a szüleikkel való kapcsolatukról, a gyerekeikről, a konfliktusaikról, stb. Sokszor egy óra hosszat is elhúzódik a beszélgetés. De nyoma sincs misztikus, démoni pillantásoknak, a titkos szavaknak, a félelmet keltő hókusz – pókuszoknak.

Kele pszichológus, tanár, orvos, házassági és pályaválasztási tanácsadó egyben. Elsősorban pszichoanalizátori módszerekkel dolgozik, s bizonyos intuitív képességeit akkor kamatoztatja, amikor a páciensektől kapott információkat egységes egészé kell összegyúrnia.

1929 – ben meghívták a lipcsei Kunstgewerbe Museum egyik kiállítására, ahol Raffaello világhírű festményét, az athéni iskola – t lehetett megtekinteni. Pontosan a képről 1777 – ben Párizsban készült gobelin – másolatot, melynek értéke vetekedett az eredeti  festményével. A német restaurátorok Kard- és lándzsaszúrás, pisztolygolyók nyomait fedezték fel a képen, sőt a hátoldalon találtak egy vérfoltot is. Sejtették, hogy a korábban orosz cárok tulajdonában lévő kép szerepet játszhatott II. Katalin fiának, I. Péternek meggyilkolásában, de erre nem volt bizonyítékuk.

Kele megállt a festmény előtt, kissé elrévedt és a következőt mondta:

A gobelin mögött rejtett ajtó van … Egy üres terembe vezet … Néhány férfi sétál át a szobákon … egy másik kártyát vet … Hirtelen felugrik, dob valamit a behatolók felé. Leütik. Kétségbeesetten igyekszik menedéket keresni a titkos ajtó mögött … Szúrás éri hátulról, a lapocka táján. Vére a kezére csorog. Belekapaszkodik a képbe, lerántja a falról … A férfi testét újabb szúrások érik. Görcsösen markolja a festményt, amíg csak el nem ernyed a keze …

Kele korábban sohasem hallott a gobelinről, és nem is látta azt. Nem ismerte a cár halálának körülményeit sem, és azt sem tudta, hogy a kárit annak idején I. Péter szobáját díszítette. Csupán a gobelin első oldalát látta, arra nem volt módja, hogy  a képet alaposabban megvizsgálja. Mégis azonnal felismerte, hogy a kárpiton vérfolt van, méghozzá a hátoldalon.

Később három pontot tartottak rendkívül figyelemre méltónak Kele látomásában. A felső vérnyomok értelmezése, melyek addig megmagyarázhatatlanok voltak. A véres kéz lenyomata a hátlapon, illetve ennek megmagyarázata. Határozott állítása, miszerint a férfiak először két szobán mentek keresztül. Ezt később történeti adatok (beszámolók, tudósítások, jelentések) igazolták. Valóban felfedezték a Kele által látott, addig ismeretlen nyomokat. De közben Kele csak a gobelin elejét látta! Vajon lehetséges ez?

Akar vezető pszichológusai szerint az ilyen látomás magyarázata az, hogy minden drámai indulattal teli esemény rezgéseket kelt, amelyeket a környezet felfog, és konzervál. Eszerint a látnok tevékenysége abból áll, hogy ezeket a rejtett de még jelenlévő rezgéseket felfogja, és az eredeti történésekre lefordítja. Ez persze csupán feltételezés volt, de ettől különb magyarázattal ma sem szolgálnak a tudósok. Az pedig kétségtelen tény, hogy Kelének csodálatos adottsága volt arra, hogy megtörtént eseményeket felidézzen.

A léleklátót a weimari társaság annak idején szívesen látták Németországban. Jövedelmező praxisa volt és remek sajtóvisszhangja. Hazájának azonban mindvégig Magyarországot tartotta, és német menyasszonyát is Pécsett vette el.

1933 – ban, amikor megjövendölte Hitler és Mussolini bukását, népszerűsége hirtelen csökkent, ezért Budapestre költözött, ahol a rendőrfőkapitányság egyik vezető munkatársa lett. A hazai lapok rögtön világgá kürtölik a szenzációt, miszerint a rendőrség hivatalos léleklátót alkalmaz. Kele viszont önmagát csupán lelki tanácsadónak mondja. Hiába, a Pesti napló és a baloldali sajtó hecckampányt indít ellene.

A rendőrség életvédelmi osztálya azonban igényt tartottak Kele munkájára. Bűnügyeket véleményezett, de munkája nagyrészt az öngyilkosságok megelőzéséről szólt, és eltűnési ügyekben segédkezett. 1935 nyarán a következő tudósítás jelent meg Kele munkájáról:

A főkapitányság életvédelmi osztályán néhány nappal ezelőtt széleskörű nyomozást indítottak egy rejtélyes öngyilkosság felderítésére. Még a múlt héten, csütörtökön történt, hogy a Lukács – fürdő törökfürdőjében öngyilkosságot követett el egy 30 – 32 év körüli ismeretlen férfi, az életunt ember revolverrel lőtte át koponyáját, s azonnal meghalt. A zsebében csak egy cédulát találtak, amelyre többek között a következőt írta: Gyógyíthatatlan betegségem miatt lettem öngyilkos. Nevemet hozzátartozóim, és beteg, öreg édesanyám miatt nem mondom meg. Nemsokára vidékről levél fog érkezni a rendőrségre, s ez mindent megmagyaráz.

A rendőri bizottság a helyszínen vizsgálatot tartott, hogy az öngyilkos kilétet megállapítsa. Ez a fáradozás azonban teljesen eredménytelenül maradt, mert az életunt fiatalember a zsebéből mindennemű, személyazonosságára utaló jelet eltüntetett. Egyetlen, útbaigazító nyom volt csak, az ingébe hímzett monogram: MS.

A névtelen öngyilkosról szóló detektívjelentések és akták az életvédelmi osztályhoz kerültek, hogy ott a nyomozást folytassák, és derítsék ki, hogy ki volt a Lukács – fürdő ismeretlen öngyilkosa. Azt a levelet, amit a törökfürdőben találtak, Kele János  a kezébe vette, és megállapította, ezt egy valószínűleg irodai munkában jártas, katona vagy katonaviselt ember írta. Közben a detektívek tovább nyomoztak.

Tegnap délelőtt az egyik detektív feletteséhez akart menni referálni egy másik öngyilkossági ügyben, és a kezében lévő akták tetején egy kék borítékot tartott. Kele meglátta ezt, felugrott és a detektívhez sietett:

Ez a levél fogja megoldani a névtelen öngyilkossági ügyét – mondotta.

A levél aznap érkezett Pécsről. A borítékban két megcímzett és leragasztott levél feküdt, mellette papírcédula, amelyen a következő sorok állottak:

Kérem a mellékelt leveleket felbontatlanul szíveskedjenek a címzettnek kikézbesíteni.

Az egyik levélnek a címzése: Szüleimnek. A másik levélben egy budapesti klinika címe és egy női név. Az ápolónő már fél óra múlva bent volt a rendőrségen, és megmutatták neki az öngyilkos mellett talált levelet. Az ápolónő a legnagyobb megdöbbenéssel ismert a betűkben vőlegénye, Milecz Sándor pénzügyőr kezeírására.

De Kele nem csak hivatalból nyomozott. Még szabadsága idején sem tudott megszabadulni különös mániájától. A Pécset megjelenő Dunántúl tudósítása egy ilyen esetről szól 1936 – ból.

Az egészen különleges intuíciókkal megáldott Kele János napok óta Pécsett tartózkodik. Érdeklődését természetesen felkeltette a Romanyán rejtélyes körülmények közt elhunyt Hellfich József gazdálkodó esete. Kele, aki a helyszínen soha nem járt, ma megjelent a Dunántúl szerkesztőségében, s ott pontosan felvázolta a rejtélyes gyilkosság helyszínét. Elmondta, érzete szerint egy dombtetőn fekszik az öreg, dülledő présház, kocsiút mellett, amelytől keskeny ösvény vezet a házhoz. Megmutatta a priccset, amelyen a holttestet, s a hordót, amelyen a vadászfegyvert megtalálták. Miután a Dunántúl munkatársai jártak a helyszínen, megállapították, hogy Kele aprólékos pontossággal vette fel a helyszínrajzokat, bár sohasem járt Romonyán.

Később megállapításai még érdekesebbek voltak. Elmondotta, hogy meggyőződése szerint a romonyai gazda véletlen szerencsétlenség esett áldozatul. Valakinek a kezében elsült a Hellfich vadászfegyvere, s halálra sebezte a szerencsétlen embert. Aki akaratlanul is gyilkosa volt, hogy a következményektől megszabaduljon a holttestre gyújtotta a présházat. Kétségbeesett elhatározás arra mutat, hogy a szerencsétlenség előidézője nem lehetett idegen, hanem kizárólag falubeli, mert csak így volt érdeke félrevezetni a nyomozó közegeket. Rablógyilkosságról nem lehet szó, mert Hellfich úgyszólván semmit sem tartott a pincéjében. Haragosai nem voltak, s így a nyomozásnak is a Kele által megjelölt irányban kell keresnie a titokzatos romonyai eset megoldását.

És íme egy újabb tudósítás ezúttal Miskolcról:

Az elmúlt év februárjában, közel másfél évvel ezelőtt, a hozzátartozók jelentették a rendőrségen, hogy Zsarnovszky János 72 éves nyugdíjas eltűnt a lakásáról, és semmi életjelet nem ad magáról. A bejelentés utáni napon a Sajóparton egy kalapot találtak, amelyben felismerték az eltűnt személy tulajdonát. Kétségtelenül látszott, hogy Zsarnovszky János a Sajóba ölte magát, mert előzőleg többször emlegette, hogy jobb volna meghalni.

A Sajó medrében napokon át keresték Zsarnovszky János holttestét, de sehol nem találták. Hetek múltán ismét megkísérelték a kutatást, de az is eredménytelen maradt. A hozzátartozók ezután Budapestre utaztak, és a sokat emlegetett Kele János léleklátót keresték fel, mondaná meg, hol lehet az édesapjuk holtteste. Kele János ugyanis már többször működött sikerrel hasonló esetekben.

Legutóbb egy a Magas – Tátrában eltűnt férfi holttestének helyét jelölte meg egy szakadékba, pedig Kele sohasem járt a Tátrában. A léleklátó Kele János Zsarnovszky hozzátartozóinak a Sajó – Fecskeszög környékét, közelebbről a kotrógépet jelölte meg. Erre újra keresni kezdték a homokkotró és a Fecskeszög környékén az idős férfi holttestét, de nem találták. Újból elmentek Kele Jánoshoz, aki ismét a már említett helyet jelölte meg. De a további keresés sem vezetett eredményre. Most, csütörtökön délelőtt, közel másfél év múltán a Sajó a Fecskeszögtől kicsit délebbre felvetett az idős férfi erősen oszlásnak indult holttestét. A hozzátartozók kétséget kizáróan felismerték benne édesapjukat, Zsarnovszky Jánost.

Kele János munkájával az életvédelmi osztály vezetője, dr. Szimoz István is elégedett volt. Véleménye szerint Kele nagyon sokat segített nekik, és lelki tanácsadóként végzett működése eredményeként azokban az években mintegy negyven százalékkal csökkent Budapesten az öngyilkosok száma az évtized elejéhez képest.

Kele 1944 végén mégis elhagyta az országot. Ennek okát csupán találgatni lehet, mert sosem magyarázta meg. Mindenesetre visszatért első sikerei színhelyére, Németországba, ahol Passauhoz közel, Eggenfeldenben telepedett le. Amennyire közismert személy volt Budapesten, annyira visszavonultan élt a német kisvárosban. Léleklátó tevékenységét ugyan folytatta, mégis évek teltek el, amíg a német közvélemény felfigyelt rá.

A Magyar Nők című emigráns lapban vezetett egy lelki segélyszolgálatot, és különböző parapszichológiai kísérletekben vett részt. Ezek során megállapították, élményei során Kele teljesen öntudatánál van, tehát olyan állapotban, amelyben külsőleg semmiben nem különbözik más emberektől.

Természetesen Kele maga sem tudta megmagyarázni, hogyan és milyen körülmények között keletkeznek ezek az élmények.
A képek egyszeriben ott voltak, a legtöbbször úgy fakadtak, mint egy pillanatnyi tudás megmagyarázhatatlan impulzusai, eleven elképzelései. Kele maga azt mondta erről az állapotról, hogy ilyenkor az az érzése, mintha a jelenség belőle szólna, azaz a számára megmagyarázhatatlan tudás magától jön, anélkül, hogy ő valamit hozzátenne, hogy szavakkal toldaná meg.

Kele János 1957 – ben halt meg az eggenfeldeni kórházban. Két esztendeje súlyos betegséget hordozott magában, s gyógykezelése nem járt sikerrel. Önmagát nem tudta meggyógyítani. Utolsó fényképéről egy fáradt mosolyú, bizakodni akaró férfi néz ránk.
kele3Szilvy

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

1 hozzászólás

  1. Sok különleges képességű ember vész el, mert környezete vagy nem veszi komolyan, vagy bolondnak nézik. Ha szerencséjük van, mindig idegen országban boldogulnak, ahol nem boldogok, itthon pedig kezdődik minden előlről.
    Itthon is igénybe vesznek hasonló adottságú asszonyt például, de nem ütik dobra, mert ugyanúgy, mint anno, a baloldali sajtó nevetségessé teszi úgy a rendőrséget, mint a léleklátót. Pedig nem kellene, de ők így védekeznek…

Szóljon hozzá a cikkhez:

e-mail (Kötelező, de nem publikus!) A *-al jelölt mezőket kötelező kitölteni!

*


CAPTCHA Image
Reload Image
Scroll To Top