Most itt vagy
Magyar Nő Magazin > címlap > A kék szarvas – perzsa mese 4. rész

A kék szarvas – perzsa mese 4. rész

Ruzvánsád nem tudott osztozni az ország örömében. Nehéz gyász, fekete bánat ült a szívén, hiszen elvesztette Sehrisztánit, és vele együtt azt a reménységét is, hogy hírt kapjon két szép gyermekéről.

Lehorgasztott fejjel, töprengve, tépelődve ült szobájában napszámra, hétszámra, ezerszer elátkozva kishitűségét, amellyel elüldözte magától a világ legtündéribb tündérasszonyát. Vagy ha nem a szobájában ült, akkor az erdőt járta, békétlen, nyugtalan lélekkel bolyongva a vastag törzsű, dús lombú fák és bogyótermő magas bozótok között, ahol más nesz sem hallatszott, mint a falevelek zizegése a száraz avaron.

De akár a szobájában ült, akár az erdőt járta, éjjel-nappal csak azt leste, nem másítja-e meg szavát Sehrisztáni, nem esik-e meg a szíve a bánatán, nem jelenik-e meg előtte újra, nem mutatja-e meg, merre vezet az út Tündérsziget felé.

Egy napon azonban megelégelte a várakozást. Fejébe vette, hogy tűzön-vízen keresztül felkutatja Tündérszigetet, feleségét, két gyermekét. Nekivágott a nagyvilágnak – s hogy mi minden történt vele, mennyi viszontagságot kellett kiállnia, mennyi veszedelemmel kellett megküzdenie, az szinte el sem mondható.

Egyszer egy nagy repülő ládán menekült, de a láda tüzet fogott egy lángoló szakadék felett, és Ruzvánsád a mély, viharzó tengerbe zuhant.
Hát onnan hogy menekült? Úgy, hogy megragadta egy óriási hal farkát és akármennyit bukdácsolt is a hal, nem eresztette el, amíg csak meg nem látta a szárazföldet. De vajon miféle szárazföld volt az? Nem más, mint az emberevők országa, s Ruzvánsád bizonyosan ott is veszti életét, az emberevők katlanában, ha az utolsó percben, amikor már a bugyogó vízbe hajította az emberevők főszakácsa, fel nem kapja és magával nem ragadja egy hatalmas rukhmadár. (mesebeli madár – szerk.) S a rukmadár karmaiból, vajon hogy szabadult? Úgy, hogy a madár a fiókáinak szánta ezt az apró falatot (ő maga inkább óriásokkal táplálkozott), s ezért a zsákmányt élve rakta le fészkébe. A fiókák jól kiköszörülték csőrüket mielőtt hozzávágták volna, Közben földrengés támadt, és összedöntötte a hegyet, amelynek a tetején a fészek állt.

S a hegyomlás nem zúzta össze Ruzvánsádot? Nem bizony, mert lágy, füves rétre gurult a hegy tövében.

És ez még csak a kisebbik fele sincs mindannak a rengeteg kalandnak, amelyet Ruzvánsád megélt, s amelyből hol szerencsével, hol bátorsággal, hol ésszel, hol erővel verekedte ki magát. De közben, akármerre járt is, szárazon, vízen, sivatagban, vagy népes városokban, fagyban, vagy forró napsütésben, soha, egy percre sem feledkezett meg arról, akit keres.

Nem feledkezett meg róla, de lassan már-már feladta a reményt, hogy valaha is megtalálja. Hiszen kerek tíz esztendeje vándorolta világban, s Tündérszigetnek még csak a tájékára sem vetődött el.

Csüggedten bolyongott egy nagy erdőben, vastag törzsű, dús lombú fák és bogyótermő, magas bozótok között, s hallgatta a fák levelének zizegését a száraz avaron.

tunderkiralyno

Hanem egyszerre csak megrezzen a bozót. Ruzvánsád odatekint, és látja, hogy Sehrisztáni szépen, mosolygósan, fiatalon lép ki a tisztásra.

Ruzvánsád csak bámulta, egy hang sem fért ki a torkán. De beszélt helyette a tündérkirálynő.

– Amikor elbúcsúztam tőled, azt mondtam, hogy nem látsz többé soha. Ezt kellett mondanom, mert törvényünk szerint újabb próbát kellett kiállnod, tíz kerek esztendeig kellett a világban vándorolnod, anélkül, hogy hűségedet megszegd, reménységedet feladd, bátorságodat elveszítsd. A tíz esztendő letelt, s most eljöttem, hogy végét vegyem a bánatodnak.

– Keserves próba volt – suttogta Ruzvánsád.

– Az volt, elismerem – felelte Sehrisztáni -, kemény próba, de megérte. Mert most már azt is megmondhatom, amit eddig titokban kellett tartanom: az a kutya, amelyre gyermekeinket bíztam, Tündérország legbölcsebb tanítómestere. Nincs, aki nála jobban értené a tündérséget. Tündér is, kutya is. Képzelheted, milyen hűséges, milyen becsületes és okos! Ő nevelte két gyermekünket mostanáig.

Ha akarod, mindjárt láthatod is őket.

– Hogy akarom-e? – kérdezte Ruzvánsád. – Egyéb vágyam sincs!

Sehrisztáni tapsolt egyet, s a bozótból előlépett a kutya, nyomában pedig két nagyobbacska gyermek. Az egyik szép volt, mint a Nap, a másik szép, mint a Hold, s mindkettő egyképpen hasonlított apjára is, anyjára is. A kutya illendően meghajolt a herceg előtt, a két gyermek pedig apja nyakába ugrott. Ruzvánsádnak meg a királynőnek csak úgy potyogott a könnye, s a derék kutya is alig győzött szipogni a meghatottságtól.

Amikor aztán jól kisírták magukat, így szólt Sehrisztáni:

– No, szedelőzködjünk, gyerünk.

– Hová? – kérdezte Ruzvánsád.

– Hová? – ismételte a királynő. – Hát, haza, Tündérszigetre.

– Áll-e még Tündérszigeten a törvény, hogy ha nem érem fel ésszel, amit cselekszelnem kérdezhetek és nem vethetek a szemedre semmit, hanem így kell szólnom magamban: “Sehrisztáni semmit sem tesz ok nélkül”? – tudakolta Ruzvánsád.

– Áll, hogyne állna – válaszolta a tündérkirálynő.

– Hát, akkor mondok én neked valamit, feleségem – szólt Ruzvánsád. Ne menjünk Tündérszigetre, gyerünk inkább Kínába. Elég próbát kiálltam életemben, szívesebben élnék most már olyan országban, ahol mindent felérek ésszel. Belőlem úgysem lesz jó tündér, belőled azonban még jó asszony lehet, és a gyerekeinkből is derék embereket nevelhetünk.

Sehrisztáni egy kicsit elgondolkodott, azután bólintott.

– Nem bánom – mondta. – Van egy húgom, arra ráhagyom az uralkodást, én pedig veled megyek.

Mindjárt el is küldte a kuty, hogy vigye meg a hírt Tündérszigetre.

– Fújjam meg a varázssípot? – kérdezte Sehrisztáni. – Hívjam a felhőjáró hintót?

– Jó lesz gyalogszerrel is – felelte Ruzvánsád.

Egy-két nap alatt hazajutottak. Ruzvánsád bemutatta szüleinek feleségét meg a két gyermekét és attól fogva békében boldogságban éltek együtt, az egész császári család. Néhány esztendő múlva meghalt az öreg császár, és Ruzvánsád vette át tőle a kínai trónust.

Jóságosan, igazságosan országolt sokáig, és Sehrisztáni, akinek magának is volt egy kis jártassága az uralkodásban, gyakran segítette a férjét tündérszívű tanácsaival.

herceg

Vége

Ortutay Gyula

magyarno.com

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Minden vélemény számít!

Top