A kék szarvas – perzsa mese 3. rész

Amikor már valamennyien beteltek, Sehrisztáni így szólt a férjéhez:

– Láthatod, hogy a tündérek sokban hasonlítanak az emberekhez, de azért sokban különböznek is tőlük. Mások a törvényeik, mások a szokásaik, s azokat, ember lévén, még sokáig nem értheted meg. Megeshetik, hogy egyszer-másszor én is cselekszem olyasmit, amit nem érsz fel ésszel, és éppen ezért rosszallni fogod. Ígérd meg, hogy ilyenkor nem firtatsz és nem vetsz a szememre semmit, hanem így szólsz magadban: “Sehrisztáni semmit sem tesz ok nélkül” – és ellenkezés nélkül helybenhagysz mindent. Megígéred-e?

Tuzvánsád furcsállta ugyan a dolgot, de azért megfogadta, hogy mindent ráhagy Sehrisztánira, nem hibáztatja soha semmiért.

– Tudd meg – tette hozzá a királynő -, hogy ha megszeged az ígéretedet, akkor elhagylak, mint ahogy a tóparti kastélyban elhagytalak, és nem látsz többé.

De hát egyelőre Sehrisztáni semmi olyat nem cselekedett, amit Ruzvánsád ne értett és ne helyeselt volna. Békésen, boldogan éltek, a békés, boldog Tündérszigeten. Csak az nyugtalanította Ruzvánsádot, hogy jóformán búcsú nélkül távozott a szülői háztól, s apja, anyja azt sem tudja, él-e, hal-e. Meg aztán az is megeshetik, hogy szükség támad reá odahaza, erős kezére, biztos szemére, okos haditudományára.

– Bízd rám a dolgot – mondta Sehrisztáni.

Egyik tapasztalt tündérét – tisztes külsejű, szavahihető beszédű férfiú alakjában, mindjárt elmenesztette a királyi udvarba. Megüzente vele, hogy ne féltsék Ruzvánsádot, jól van, semmije sem hiányzik, és férfiúi szeretettel üdvözli öreg szüleit. Egy aranydobot is küldött. Ha azt Kínában megüti a császár, Ruzvánsád meghallja, akárhol is van, még álmában is. És ha egyszer meghallotta, Tündérország leggyorsabb úti alkalmatosságán tüstént hazatér.

Egy esztendő múlva Ruzvánsádnak és Sehrisztáninak gyermeke született. Fiú volt és oly szép, mint a ragyogó nap. Ruzvánsád nagy boldogsággal emelte karjába az újszülött királyfit – aki apjára, anyjára egyképpen hasonlított -, majd óvatosan visszafektette Sehrisztáni ölébe.

Ebben a pillanatban a nyitott ajtón egy kutya rontott be a szobába, egyenest odaugrott Sehrisztánihoz, szájával megragadta a csecsemőt és eliramodott vele. Ruzvánsád utána vetette magát, de a királynő elébe állt.

– Maradj! – csak ennyit mondott.

Ruzvánsád előbb félre akarta tolni a királynőt, de azután eszébe jutott ígérete és Sehrisztáni intelme. Nagy nehezen legyőzte haragját és kétségbeesését. “Sehrisztáni semmit sem tesz ok nélkül” – mondta magában, s ámbár igen gyászolta elvesztett gyermekét, nem beszélt többet a dologról.

Eltelt még egy esztendő, s Ruzvánsádnak és Sehrisztáninak megszületett a második gyermeke is. Leány volt, s oly gyönyörűséges, mint az ezüst hold. Ruzvánsád nagy boldogsággal emelte karjára az újszülött királyleányt, aki apja és anyjára egyképpen hasonlított – majd nagyon óvatosan visszafektette Sehrisztáni ölébe. Gondolta, ha már a fiáról le kellett mondania, legalább ez az egy leánya megmarad.

Hanem abban a pillanatban a hatalmas kutya megint berontott a szobába a nyitott ajtón át, egyenest odaugrott Sehrisztánihoz, szájával megragadta a csecsemőt, és eliramodott vele. Ruzvánsád utána vetette magát, de a királynő most is elébe állt.

– Maradj! – szólt parancsolóan.

Ruzvánsád most is félre akarta tolni a királynőt, de aztán újra eszébe jutott ígérete és Sehrisztáni intelme. Ezúttal még nehezebben sikerült erőt venni magán, mint első alkalommal, de azért valahogyan ismét legyőzte haragját és kétségbeesését. “Sehrisztáni semmit sem tesz ok nélkül” – ismételte magában, és ámbár az elsőnél is jobban meggyászolta elveszett második gyermekét, nem beszélt többet a dologról.

De attól fogva sehogy nem tudott megvigasztalódni, és rettegéssel gondolt arra, hogy ha netán harmadik gyermekük születik, az is az előző kettő sorsára juthat.

Egy napon, amikor éppen tenyerébe hajtott fejjel, tépelődve ült a szobájában, egyszerre valami éles, erős csengőhangot hallott. Mintha egy aranydobot ütött volna meg valaki… Ruzvánsád talpra ugrott, mert tudta, hogy azt a dobot atyja ütötte meg. És ha megütötte, nem másért tette, mint azért, mert szükség támadt fiára odahaza, erős kezére, biztos szemére, okos haditudományára. Ruzvánsád nem várt egy percig sem, hanem bekopogott Sehrisztáni szobájába.

– Atyám megütötte az aranydobot – mondotta. – Haza kell mennem.

– Eredj Ruzvánsád – felelte a királynő. Atyádnak bizonyosan nagy szüksége van rád.

Mindjárt elrendelte, hogy álljon elő Tündérország leggyorsabb úti alkalmatossága, a felhőjáró hintó, amelyet tízezer szitakötő vontat. Nem telt bele egy perc, s a tízezer szitakötő pókhálófonálból sodort hámistrángját rángatva, ott toporgott indulásra készen a palota kapuja előtt.

Ruzvánsád megcsókolta a feleségét, és beszállt a hintóba. A tízezer szitakötő pedig nekilendült és surrogva, zúgva, felragadta a hintót a magasba. Sólymok és sasok, rebbent felhőfoszlányok között szárnyaltak a híg levegőégben. Ruzvánsád letekintett és látta, hogy hosszú, fehér fejkendőjével hogy integet búcsút a palota tornyáról a felesége.

Falvak, városok, dombok, hegyek, folyók, tengerek maradoztak el a felhőjáró hintó utasa mögött. Csak úgy kavargott alattuk a nagy kék semmiség, és a szitakötők szikrázó, ezüstös szárnyai nyomán, a fehér, tündöklő tejút futott végig a nappali mennybolton.

Nem kellett mutatni az utat a szitakötőknek, tudták ők, hogy merre a legrövidebb. Kisvártatva le is ereszkedtek a kínai császár palotája előtt.

A császár ott állt a kapuban, mert már türelmetlenül várta haza a fiát. Jóformán meg sem várta, hogy kiszálljon Ruzvánsád a hintóból, már újságolta is nagy rémülettel:

– A mongolok rátámadtak az országra, a felét már el is foglalták, és közelednek a fővároshoz. Én már öreg vagyok, nem harcolhatok. Neked kell a seregek élére állnod, szükségünk van erős kezedre, biztos szemedre, okos haditudományodra.

Ruzvánsád berohant a palotába, megcsókolta édesanyját, azután nagy sietve harci pallost kötött az oldalára. Íjat, tegezt a hátára, s dárdát ragadva kezébe, lóra kapott, és vágtatva indult oda, ahol a kínai seregek gyülekeztek.

Épp jókor érkezett. A mongolok ott táboroztak egy nagy mezőség túlsó felén, a kínaiakkal átellenben, s a táborból fegyvercsörgés, lódobogás, nagy hadikészülődés zaja hallatszott.

Ruzvánsád jöveteléig a császár egyik régi vezíre parancsolt a katonáknak. Ruzvánsád elsőnek őt kereste fel a sátrában.

– Hány emberünk van? – kérdezte. – Győzzük-e erővel?

– Seregünk nem gyengébb a mongolokénál. – válaszolta a vezír, akinek Veli volt a neve -, s bízom is erősen, hogy győzni fogunk. Rövidesen étel is érkezik, s ha a katonák jóllaktak, akár kezdhetjük is a csatát.

– Tele gyomorral elnehezül az ember – felelte Ruzvánsád. – Támadjunk inkább éhgyomorra.

– Nem lehet, nagyuram! – kiáltotta Veli. Ezek az emberek két nap nem ettek, nem ittak. Elgyengülnek, ha tovább koplaltatjuk, szomjaztatjuk őket. Nem telik sok időbe az uzsonna, mert már látom is, hogy megérkezett a karaván.

Csakugyan, egy domb mögül tevék és öszvérek hosszú sora kanyarodott a tábor felé, zsákokkal, ládákkal, tömlőkkel a hátukon. A hajcsárok lerakodtak a tábor szélén, a katonák pedig nekiláttak, hogy szétosszák egymás között az eleséget és az italt.

– Nem innál egy pohár rizsbort te is, nagyuram? – kínálta Veli a királyfit.

– Szó, ami szó, megszomjaztam a lovaglásban – felelte Ruzvánsád -, elfogadok egy kortyot.

Veli mindjárt elszalajtotta az egyik szolgáját, hozzon egy tömlő bort, töltsön egy pohárral a császár fiának.

Hanem abban a pillanatban, mintha hirtelen forgószél támadt volna, surrogva, zúgva, port, párát kavarva, ezer, meg ezer szárnyas lény csapott alá a magasból. Ezüst szárnya volt valamennyinek, de az egyiknek, aki az élen repült, arany színben villant meg a szárnya. Ruzvánsád azonnal felismerte őket. Sehrisztáni érkezett meg, válogatott tündérnépével.

tundersereg

– Most már semmi gondunk! – kiáltotta vidáman a herceg. – Segítségükre jött az egész tündérsereg!

De hát mit lát? Sehrisztáni, meg az ezernyi tündér, alighogy földet ért a lába, nekiesik az élelemnek, amelyet csak az imént hozott a teve- és öszvérkaraván. Sorra felhasítja a tömlőket, szétveri a ládákat, megoldja a zsákok száját, és mind kidönti, kilocsolja, sárba tiporja a sok finom ételt.

Ruzvánsád földbe gyökerezett lábbal, megrökönyödve nézte a kegyetlen dúlást. Azután odarohant, ahol a tündérkirálynő a tulajdon kezével szúrta, vágta a zsákot, tömlőt, a tulajdon lábával taposta péppé a bort, kenyeret, gyümölcsöt.

– Sehrisztáni! – kiáltotta Ruzvánsád kétségbeesett haraggal. – Elpusztítottad a katonáim ételét, italát! Miért tetted ezt? Ha csatát vesztünk, oda az egész kínai birodalom! Látom, nem szeretsz, sőt, ellenségeimet pártolod és mindenáron a vesztemre törsz! Rossz asszony vagy! Tudtam ezt már akkor is, amikor a kutyának adtad két szép gyermekünket, de most végképp megbizonyosodtam róla.

A tündérkirálynő felegyenesedett, s a bortól liszttől maszatos két kezét szomorúan kitárva így szólt férjéhez:

– Nagy ostobaságot műveltél Ruzvánsád! Nem emlékszel, mit ígértél a menyegzőnk napján? Azt ígérted, hogy ha olyasmit cselekszem, amit nem érsz fel ésszel, nem firtatsz és nem vetsz a szememre semmit, hanem azt mondod magadban: “Sehrisztáni semmit nem tesz ok nélkül” Megszegted az ígéretedet.

– Katonáim két napja egy falatot sem ettek, egy kortyot sem ittak – felelte Ruzvánsád. – Elgyengülnek, ha tovább koplaltatjuk őket. Azt akarod, hogy győzzenek a mongolok?

– Jobban tetted volna, ha megbízol bennem és nem kérdezősködsz – sóhajtotta Sehrisztáni. – De ha már megkérdeztél, felelek. Tudd meg, hogy a mongolok királya megvesztegette Velit, a vezíredet. Az áruló vezír mérget kevert a borba és az élelembe, hogy elveszejtse egész seregedet, és téged is megöljön. Ezért siettem ide tündéreimmel, hogy elpusztítsam az ételt, italt, mielőtt bárki megkóstolhatná.

– Nem hiszek én neked! – legyintett Ruzvánsád. – Miért is hinnék? Hiszen egyik gonoszságot a másik után műveled. Hiába, régi igazság: az ember ne álljon össze tündérekkel.

– Ne félj, úgysem látsz többé – felelte keserűen a tündérkirálynő. – De mielőtt örökre búcsút mondanék, bebizonyítom, hogy igazat beszéltem. Hívasd ide Velit, a vezírt és parancsold meg neki, hogy egyék ebből a kenyérből és igyék ebből a borból.

Ruzvánsád vállat vont.

– Megtehetem éppen. Ne mondd, hogy mindenáron meg akarlak hazudtolni.

Azzal maga elé hívatta Velit.

– Egyél ebből a kenyérből, igyál ebből a borból – mondta neki.

– Köszönöm felséges uram – válaszolta a vezír -, majd eszem, iszom, ha étvágyam lesz. Most éppen nem vagyok se éhes, se szomjas.

– Csak épp egy falatot, meg egy kortyot! – unszolta a királyfi.

– Igazán nem kívánom – szabódott Veli. – Csata előtt sosem eszem, így szoktam meg fiatal korom óta.

De csak rá kellett nézni a sápadt arcára, a remegő térdére, hogy az ember tudja, hányadán áll vele.

– Ejnye, a mindenségit! – rivallt rá a királyfi. – Ha nem teszed meg amit mondtam, tüstént fejedet veszem!

S azzal kirántotta hüvelyéből pallosát.

karavan

Az áruló vezír látta, hogy nincs menekvés. Talált egy morzsa kenyeret az egyik zsák fenekén, azt megette, talált egy gyűszűnyi bort az egyik tömlő alján, azt megitta. Menten össze is rogyott holtan a királyfi lába előtt.

– Belátod már, hogy nem vesztedet akartam? – kérdezte Sehrisztáni.

– Belátom, belátom, jóságos feleségem! – kiáltotta Ruzvánsád és megragadta a felesége kezét. – Kérlek, bocsáss meg nekem hebehurgya bizalmatlanságomért.

– Szívem szerint megbocsátanék – válaszolta Sehrisztáni -, de sajnos nem tehetem. Tündérsziget törvényei szigorúak és azok alól még a királynő sem vonhatja ki magát. El kell válnunk. Előbb még gyorsan kiűzöm az országodból a mongolokat, azután örökre elhagylak.

– Ne hagyj el, jóságos, szépséges Sehrisztáni! – kiáltotta Ruzvánsád, és a boros, lisztes, tocsogós sárban térdre hullt felesége előtt. – Ígérem, hogy ezentúl megtartom, amit fogadtam.

– Késő – felelte szomorúan a tündérkirálynő. – Ebbe bele kell nyugodni mindkettőnknek. Elmegyek, és ne is keress, mert úgysem találsz meg. És most már ne tartóztass továbbmert látom, a mongol tábor már nagyon mozgolódik, s még rajtunk üt, ha nem iparkodunk.

Azzal intett tündéreinek, s az ezüstszárnyú sereg, élén az aranyló szárnyú királyasszonyával, surrogva, zúgva, port, párát kavarva a levegőbe röppent. Odaát, a mongol tábor felett libegve megállt egy pillanatra, majd mintha hirtelen forgószél támadt volna, lecsapott a magasból az elámult, megrettent seregre.

Hogy történt, hogy nem, Ruzvánsád nem is igen látta a nagy összevisszaságban. Csak azt látta, hogy a mongol katonák sátrat, tevét, lovat hátrahagyva, kardot, íjat, dárdát eldobálva, fejvesztetten menekülnek a csatamezőről, a tündérsereg pedig ezüstösen, aranyosan eltűnik a felhők között.

Odahaza nagy ujjongás várta a királyfit, mert hiszen ha a csata elmaradt is, végeredményben neki volt köszönhető a győzelem. Apja, anyja csak ölelgette, az ország nagyjai csak őt magasztalták, a város népe csak őt éltette, kendőt lobogtatva, dalolva.

 

Folytatjuk…

Ortutay Gyula

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás