Most itt vagy
Magyar Nő Magazin > címlap > A hosszú redőzöttől a falat miniig

A hosszú redőzöttől a falat miniig

 

 

 

 

 

Az eredeti, középkori szoknya nyaktól térdig érő redőzött ruha volt, övvel megkötve, amelyet mindkét nem viselt. Valljuk be, manapság ilyet csak egy kosztümös filmben láthatunk megrökönyödés nélkül.

A gótikus női felsőruha a XV. Század folyamán vált ketté ruhaderékká és szoknyává- ezzel kezdődik a mai értelemben vett szoknya története. Változó hossza, bősége, formája alapvetően meghatározza a mindenkori divat képét. Többször is divatban volt például a krinolin, legutoljára 1850 és 1870 között. Eredetileg lószőrből készült, merev textíliát jelentett, amiből alsószoknyát készítettek. Később már a szoknyákat kitartó fa- és fémkonstrukciók, bambuszgyűrűk, acélpántok is beletartoztak a fogalomkörébe. A szoknya hátulján lévő, dróttal vagy halcsonttal merevített, kipárnázott, kiálló részét turnűrnek nevezték, amit fodorral, redőzéssel is díszítettek. Az alatta lévő csípőpárna korábbi találmány, már az 1500-as években ismerték a nők, míg a turnűr viselete az 1880-as évekre volt jellemző.

A századfordulón a divatos hölgy harangszoknyát öltött magára, amelyet kör alakban egy vagy több darabból szabtak. Ez a szoknya már láttatni engedte a csípő természetes vonalát, de még nem simult rá. Aztán jött a hosszú, bokánál erősen beszűkített szoknya, amelyben inkább csak bukdácsolni lehetett, innen kapta a bukjelszoknya elnevezést. 1910 és 1914 között volt divatban. Egy korabeli forrás így idézi keletkezésének történetét:” A bukjelszoknya lehetőséget nyújt a viszonylag finom föltűnésre, egy árnyalatnyi groteszkség is van benne, és mégsem üti arcul a hagyományt azzal, hogy eltorzítja. Igen különös módon jött divatba. Eleinte senki sem tudott lelkesedni a színházak nagyjai közül a Paquin-ház legújabb szenzációjáért, még Sarah Bernhardt is tartózkodó volt, pedig ő nem egy merész divatújdonságot felkarolt már. Aztán úgy adódott, hogy Madame Sorel, akinek az ízlését nagyra tartották, egy sajátságos szerephez megfelelő toalettet keresett. Szerepe szerint hosszabb ideig egy oszlop előtt kellett állnia, de úgy, hogy alakja esztétikusan kiváljon az igen keskeny háttérből. Ezt egy önmagában zárt, egységes folttal lehetett elérni úgy, hogy a sziluett ne térjen el lényegesen a női alak körvonalaitól. A bukjelszoknya megfelelt ezeknek a követelményeknek, annál is inkább, mert abban a szerepben nem kellett mozgással, lépéssel eltorzítani. A képtelen, szinte nevetséges szabászati termékből divat lett, így aztán még táncoltak is a szoborszerű mozdulatlanságra szánt bilincsszoknyában. Az értelmetlenség győzött, erőfeszítés, harc nélkül, lényegében szándékán kívül.”

A szoknyával kapcsolatos indulatokat hasonlóképpen kavarta fel az uszály is, amit a szoknya meghosszabított részeként a földön húztak maguk után a hölgyek. Nagyítja, magasítja az alakot, viselőjének emelkedett, méltóságteljes megjelenést biztosít, ezért főleg udvari köröknek volt, fenntartva. Vagy önálló ruhadarabként vállra erősítették, vagy egyszerűen a ruha folytatásaként szabták ki, ahogy már a középkori miniatúrákon látjuk a XII. századtól kezdve. A burgundi udvarban az uszály hosszúságát pontosan előírták, a hosszabb uszály nagyobb méltóságot jelölt. Abban a korban a férfiak is viseltek uszályos köpenyt. A viselettörténet eddigi legnagyobb méretű uszályát Katalin cárnő viselte koronázási ruháján: 7méter széles és több mint 70 méter hosszú volt, 50 apród vitte utána. A barokk öltözködéshez nem illet az uszály. A hátul fölcsípett szoknyáknál tért vissza, és újra megjelent a múlt században a turnűr idején. Utoljára 1900 körül volt divatban az utcai ruhákon, ma már csak báli és menyasszonyi ruháknál ismeretes- nem túl gyakorta. Századunkban elindult a szoknya rövidülése, amelynek eredményeként miniszoknyás hölgyek lábai után forgolódnak a férfiak. Pedig időnként ők maguk is szoknyába bújnak, rakott szoknyába, s nem csak a skót férfiak, hanem a görögök is. Persze, nők is hordanak rakott szoknyát, és annak finomított változatát, a pliszírozottat is, amelyet eleinte kézzel, ma már azonban géppel készítenek. A szoknyával kapcsolatos tervezői ötleteknek se szeri, se száma, egy részük letűnt korok hangulatát idézi. Így kerül a kifutóra a turnűr alá hordott drótmerevítés, meghökkentő módon szoknya nélkül.

Szolidabb szoknyák díszítésben fontos szerep juthat madártollaknak, fodroknak, paszpolozásnak, a mintázat léptékváltásának, csipke- vagy muszlinbetétnek, hajtásoknak, redőzéseknek, színkontrasztoknak, a testre feszülő és a bő szoknyarészek ellentétének, hímzésnek, gyöngyözésnek, zsinórozásnak, raffolásnak, flitterezésnek, rátéteknek, prémszegélyeknek, virágdíszeknek és még ki tudja, mi mindennek. S akkor még nem is szóltunk a távol-keleti vagy az afrikai hatásról, az újonnan kifejlesztett modern textíliákról vagy a különlegesebbnél különlegesebb szabásvonalakról. Mindenesetre túlzás nélkül megállapítható, hogy a szoknya a női öltözködés eszköztárának olyan hatásos darabja volt és lesz, amely ugyancsak alkalmas a nőiesség megjelenítésére.

 

style/magyarno.com

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Minden vélemény számít!

Top