Most itt vagy
Magyar Nő Magazin > címlap > 89 évvel ezelőtt született Váci Mihály – Tasnádi Gábor: 1956 hűségében, avagy az ismeretlen Váci Mihály (részlet)

89 évvel ezelőtt született Váci Mihály – Tasnádi Gábor: 1956 hűségében, avagy az ismeretlen Váci Mihály (részlet)

Az írói-költői életművek lezárulását követő csönd és feledés, évtizedekig tartóan akár, szinte törvényszerű. Az idestova negyven esztendeje eltávozott Váci Mihály azonban „makacs halott”: halála – 1970 tavasza – óta tizenöt önálló könyve, összesen húsz kiadásban jelent meg, s róla szólóan is tizenöt kisebb-nagyobb kötetet, ebből kettőt külföldön, adtak ki. Utóbbiak az ezredváltó évektől kezdődően sokasodnak, egyéni kezdeményezéseknek és erőfeszítéseknek köszönhetően.

Nemrég szorgos kutatók az egészen fiatalkori írásait – prózát, verset – kiadásra készítették elő. Őrölnek tehát a malmok – a sokféle akadály, minden kedvezőtlen körülmény ellenére is. Ahogy Mezei András mondta 2000-ben: „Váci Mihály költészete visszatér a felnövő magyar generációk szívébe, ha még ma napnyugtával nem, akkor hát holnap…”
Évekkel ezelőtt a Lobogó jegenyéket Váci leghűségesebb olvasói is meglepetéssel fogadták. E tiszta és friss levegőjű könyv meghökkentő s kivételes olvasmánnyá lett, hiszen a bemutatott ötvenhatos napló, a forradalmat és a megtorlás fájdalmait idéző versösszeállítás egyaránt az újdonság erejével hatott. A hozzájuk kötődő-kapcsolódó reprezentatív vers- és prózaválogatással, továbbá a jobbára ismeretlen képanyaggal együtt egészen új megvilágításba helyezték a művet – végre a teljes, az igazi arcával áll előttünk Váci Mihály!

E sorok írója két budapesti és három dunántúli középiskola tucatnyi magyar szakos tanárától érdeklődött – úgyszólván találomra – a hatvanas és hetvenes évek e páratlanul népszerű költőjéről. Nyolcan közülük kifejezetten szeretik, és számon tartják műveit, bizonyságául annak, hogy az olvasók értékrendjében Váci Mihály napjainkban is tovább él. (Ezt egyébként a könyvtárosok is állítják.) Két tanár – fiatalabbak – csak hallomásból ismeri a költőt, és szintén ketten nem szeretik a verseit. Amiben mindannyian megegyeztek: a tanárok egyike sem tudott-hallott Váci Mihály ötvenhatos forradalomról szóló, illetőleg ahhoz kapcsolódó számos írásáról. De ami igazán szomorú: közülük ketten is vélték úgy, hogy a költő 1956 októberét „ellenforradalomként” élte meg!


Lám, még a magyartanároknál is mennyi a félreértés, mekkora a tájékozatlanság közelmúltunk egyik nagy hatású irodalmi életműve körül! Mindezt magyarázza a Váciról még életében kreált egyoldalú hivatalos kép, illetőleg hamis beállítás, amit sikerült elhitetni, széthinteni. A torzkép, a sok sztereotípia, a megrögzült nézetek az utóbbi évtizedekben sem változhattak meg – a média, közoktatás, könyvterjesztés stb., kivételes esetektől eltekintve, nem segítette-segíti a tisztánlátást. Az is zavaróan hat, hogy a forradalmat s a megtorlásokat idéző Váci-írások térben és időben erősen szétszórva, sokszor nagyon megkésve jelentek, jelenhettek meg, s a kiadók a keletkezési időpontokkal gyakran manipuláltak.


Életművének számos fontos darabja először a posztumusz verseskönyvben látott napvilágot (A sokaság fia, Szépirodalmi 1970), amely kötet „…nemcsak az utolsó évek munkáját tükrözi, hanem átfogja Váci Mihály 1955-ben elkezdődött nyilvános költői pályájának egész ívét” – írja utószavában Váci Mihályné Juhász Mária. (A könyv egyik korabeli kritikusa találóan adta ismertetése címéül: Kincsek az íróasztalfiókban.) De vannak olyan versei is, amelyek könyvben máig csak a Lobogó jegenyékben olvashatók. Például az Ó-év, amely feltehetően 1956–57 fordulóján született, s egyik sora szerint „lehetett volna homályosabb”. Így azonban, kellő ködösítés nélkül, esély sem lehetett arra, hogy a cenzorok hálóján átcsússzon. Az 1956-os forradalmat – „népünk legtisztább áldozását” – megörökítő, egyszerre csodálatos és döbbenetes Váci-napló meg kerek negyven évig maradt elrejtve! Hála Vácinak és feleségének, hogy nagy bátorsággal, vállalva az esetleges meghurcol-tatást és retorziót, megőrizték az utókornak. Csak 1996-ban, az egyik jelentős megyei folyóiratunkban sikerült publikálni (Új Forrás, 1996. 8.), ám kötetbe először további nyolc esztendő múltán – a Lobogó jegenyékbe – került.

Az eperfa az igazi fa.
Hízeleg lapos ereszeknek.
De messzelátszón, útrahívón
csak a jegenyék integetnek.
(Válasz egy kritikára)

A forradalommal és a megtorlással kapcsolatos Váci-versek többnyire metaforák, allegóriák, szimbólumok, merész képek, sejtelmes ködök mögé bújnak, így a mondanivaló könnyen elkerülheti a sorok közt olvasni kevéssé tudók figyelmét. Váci Mihály költészetének jellegzetes növény-motívumai: a jegenye, akác, bodza, rozs, labdarózsa, ördögszekér stb. mind szimbólumok is vagy éppen allegorizáló elemek – természetesen nem csak ötvenhat s a megtorlások vonatkozásában. Akár a pacsirták, fürjek, vadlibák, zsezsemadár, pirók, a kócsag és így tovább. A keselyű is előtűnik, persze.

mek/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Minden vélemény számít!

Top