38 éve hunyt el a Színészkirály, akit a rendszer ellenségének tartottak

2014. június 4., 08:15

Latinovits Zoltán (Budapest, 1931. szeptember 9. – Balatonszemes, 1976. június 4.) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész. A nemzet legnépszerűbb színészeinek egyike, sokan úgy is nevezik: „a Színészkirály”
1931. szeptember 9-én, Budapesten született, saját bevallása szerint nagyapja, Gundel Károly éttermében, „éppen Krúdy Gyula bácsi asztala fölött”.
Édesapja Latinovits Oszkár földbirtokos, édesanyja Gundel Katalin, a legendás vendéglátós família sarja. Az édesapa gyermeke születése után nem sokkal elhagyta a családot, ami élete végéig fájdalommal töltötte el Latinovitsot. Édesanyja 1941-ben férjhez ment Frenreisz István orvoshoz, akitől még két gyermeke született: István (1942), aki Bujtor István néven színész, és Károly (1946), aki Frenreisz Károly néven zenész lett.

Testvérek között.

Testvérek között.

A konyhaművész Gundel unokájaként a tizenhárom nagybácsi, a gyermeklélek számára csodás-misztikus állatkert, és a nevezetes étterem alkotta hangulatos légkörben nevelkedett.

Tört fényű kagylókkal érkeztem a világra, babonás füvekkel, virágszirmokkal, ördögfintorral, gömbölyű boszorkánykavicsokkal. Felhők, napok, csillagok szikráinak barlanghomályos rajzát hurcoltam magammal, elkezdett kanyaros vonalakat, kis görcsös köröket, befejezetlen görbéket- vallja.

Bár évvesztes volt, hatévesen beíratták a Damjanich utcai elemi iskolába.

Gyermekkor.

Gyermekkor.

1949-ben érettségizett a budapesti Állami Szent Imre Gimnáziumban. Osztálytársai többek között: Abody Béla, Györgyi Géza és Vajda Miklós voltak. A gimnázium önképzőköre bemutatta Sárközi György, Dózsa György című drámáját. Ebben egy epizódszerepet alakított. Szövegét a nézőknek félig háttal, lámpalázasan, beszéd hibával mondta el.
Az előadás után -a vendégként jelen levő- Bajor Gizi csak őt kereste meg és a következő szavakkal inspirálta: “Maga menjen színésznek!”
Ez eddig sem Latinovitsnak, sem másnak nem jutott eszébe.

1952-ig „bizonyos koráramlat” folytán asztalostanonc, majd hídépítő munkás lesz, de hamarosan beiratkozik a Budapesti Műszaki Egyetemre, és 1956-ban építészmérnöki diplomát szerez.
Mindeközben 1951-től már NB I-es (tartalék) játékos a Haladás SE kosárlabdacsapatában, ezenkívül nagyon jó vitorlásversenyző. Az egyetemi évek alatt is folyamatosan szaval, Lehotay Árpád és Galamb Sándor tanítványaként, valamint tbk. a MÁVAG színjátszó csoportjának tagjaként ismerkedik a színészmesterség fortélyaival, s mint később bevallja: igencsak nehezen ment neki. 1956-ban mégis szerződtetik Debrecenbe segédszínésznek.
Latinovits Zoltán modern játékstílusát intellektuális szerepértelmezés, az indulatok aprólékos ábrázolása, kivételes ironizáló hajlam jellemezte.
Művészi pályáján elsősorban klasszikus hősöket, valamint torz lelkű gonoszokat formált meg kivételes találékonysággal, alázatos, tiszta alakításokkal. Színházi munkáinak sorából kiemelkedik a Rómeó és Júlia címszerepe (Júlia Ruttkai Éva volt), a Játék a kastélyban (Ádám), a Mario és a varázsló (Cipolla), a Tóték (Őrnagy), Az ügynök halála (Willy Loman). Jelentős kései alakítása fűződik a Ványa bácsi c. Csehov-darabhoz, amelynek címszerepét játszotta. Veszprémben megvalósíthatta régi álmát: rendezhetett.
Németh László Győzelem c. drámáját valósíthatta meg. Első rendezése az év nagy színházi eseménye volt. Bár a színházi színészetet sokkal előbbre sorolta, a magyar filmművészet számára is maradandót alkotott: először Krisztyán Tódorként az 1962-es Aranyember-feldolgozásban, majd a Pacsirta, a Szegénylegények, az Alfa Rómeó és Júlia, a Szindbád, A Pendragon-legenda, Az ötödik pecsét szerepeiben.
Az Utazás a koponyám körül filmadaptációjáért a San Sebastián Nemzetközi Filmfesztivál legjobb férfiszínésznek járó díját vihette haza.

Először 1957-ben találkozhatunk nevével egy debreceni színlapon. Heltai Jenő, Tündérlaki lányok című darabjában, Pázmán Sándor szerepét adta. Az előadást Thuróczy György rendezte; játszótársai voltak: Timár Ila, Fényes Márta, Csengeri Edit, Schaff Ibolya, Tikos Sári, Ujvárosi Katalin, Petróczky Irén, Bán Elemér, Dánffy Sándor, Puskás Ferenc.
Ebben az időszakban – kisebb-nagyobb szerepekben – havonta voltak bemutatói.
Összeférhetetlennek, „rendszerellenesnek” tartották egyéni véleménye, meg nem alkuvó életszemlélete, nehéz természete miatt. Mindenkinek az igazat mondta, ha néha kíméletlenül és túlzottan szigorúan is, de mindenképpen találóan és bátran.
Alkatából kifolyólag élete utolsó éveiben alig kapott szerepeket, és folytonos zaklatásoknak volt kitéve.
Latinovits azonban – a néha-néha felbukkanó, de mindenképpen pejoratív ítéletekkel ellentétben – nem volt botrányhős, csupán tudatos, felelősségteljes művész, aki színészi érzékenysége, kompromisszumoktól való irtózása folytán került összetűzésbe „ellenfeleivel”. Ellenkezőleg: az örök idealisták és meg nem alkuvók nagy családjának tagja volt.
Alázatos, nem csak a színpadon becsületes, elvhű ember, aki életérzéssé merte és kívánta artikulálni a korabeli színházi és politikai viszonyok ellen meggyőződésből lázadó ember (jobbító szándékú) haragját.

Latinovits Zoltán Balatonszemesen hunyt el; késő délutáni sétája alkalmával a megérkező személyvonat kerekei halálra gázolták. Halálát – a médiában megjelent szenzációhajhász cikksorozatok álközleményeit cáfolandó – baleset okozta, amint azt igen nyomós bizonyítékok is alátámaszthatják.
A Kossuth Rádióban napjainkban megszólaltatott masiniszta, akinek vonata elgázolta – viszont szintén az öngyilkosságot bizonyította: „Föltartott kezekkel, szemben velem lépett a mozdony elé, jóval féktávolságon belül…”.
latinovits-zoltan2Forrás:
Magyar Nő Magazin
MEK
Wikipédia

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

1 hozzászólás

  1. Adler Angéla

    Petròczky Irén az én Nagymamám.Büszke vagyok Rá 🙂

Szóljon hozzá a cikkhez:

e-mail (Kötelező, de nem publikus!) A *-al jelölt mezőket kötelező kitölteni!

*


CAPTCHA Image
Reload Image
Scroll To Top