2012 december 21. Egy korszak lezárul – KeReCSeNY ünnep

 

 

 

 

 

 

 

A foton öv

1961-ben fedezték fel műholdak segítségével, hogy a Plejádok körül valami furcsa, aranyló energia felhő jelenik meg. Pontosan nem tudták definiálni, hogy mi ez, de az észrevehető volt, hogy határozottan közeledik a Naprendszer felé.

Ahogy Napunk halad az Alcyone körül, ki és belép ebbe az övbe, amit Foton övnek nevezünk.


Napunk keresztülhalad a Foton övön megközelítőleg 2000 év alatt és a övön kívül 11.000 évig. A teljes ciklus felépítése: a naprendszerünk belép a Foton övbe (2000 év), kilép a Galaktikus Éjszakába (11.000 év), és ismét be (2000 év), és ismét ki (11.000 év).

A foton keletkezéséről, a fizika szintjén annyi elmondható, hogy amikor egy pozitron találkozik egy elektronnal, a másodperc töredéke alatt lenullázódik a töltésük, és a kiegyenlítődés pillanatában az anyag energiává, fotonná, fénnyé alakul át. Tulajdonképpen ez az abszolút Fény, ami a részecskék találkozásából született.


Akármilyen megdöbbentő ís, a NASA először kidolgozta a tervet a Foton öv felrobbantására, és állítólag tettek is erre kísérleteket. Ez tökéletesen kifejezi ezen csoport valódi szándékait, hatalmi gőgjét, és hamis mindenhatóság tudatát. Hamarosan azonban rá kellett döbbenniük, hogy a Foton övet nem tudják megsemmisíteni, és az határozottan, ellentmondást nem tűrve közeledik.

A Nap 1998-ban lépett be a Foton övbe, amit a csillagászok is visszaigazoltak, ugyanis igen intenzív napaktivitás volt akkortájt, és különféle napkitörések zajlottak a felületén.
A tudósok bejelentése szerint az utóbbi évek legnagyobb viharai dúltak most a Nap felszínén, és a Föld mágneses terét elért gázfelhők mérsékelt geomagnetikus viharokat keltettek. Ezek következtében a műholdas rendszerek, az elektromos hálózatok, és a mobiltelefonos hálózatok is megbénulhattak részlegesen. Mivel a gázok elektromosan töltött részecskéket tartalmaznak, ezért valóban érzékelhetőek voltak ezek a zavarok a távközlési, a műholdas, az áramszolgáltató, és a navigációs rendszerekben. Arról is vannak statisztikai adatok, hogy az emberek érzelmi, és mentális állapotára is erősen hathatnak ezek a napkitörések, ilyenkor több baleset, katasztrófa, és akár erőszakos cselekmény is történik. A nap jelenléte a Foton övben 2002-től vált teljessé.

A tudósok az előrejelzéseikben sok olyan dolgot említenek, melyek részben már érzékelhetőek, csak talán finomabban, és nem egy univerzális kataklizma jellegével. Arról beszélnek, hogy a szeizmikus aktivitás fokozódhat, vagyis földrengések, vulkán kitörések, nagyobb gyakorisággal várhatóak. Esetlegesen pólusváltás is történhet, és ezeket a jeleket valóban már mind tapasztaljuk is. Ha a Nap lép be először a Foton övbe – mondták a tudósok -, akkor lehet, hogy 5-6 napra teljesen kialszik az égbolt fénye, és totális sötétség borul a Földre. Sőt bizonyos fokú lehűlés is elkezdődhet, ami akár egy átmeneti, kisebb fajta jégkorszakkal is felér majd. Utána pedig, az abszolút Fény sugárzó jelenléte lesz várható.


A Plejádok üzenetei úgy szóltak, Barbara Hand Clow szerint, hogy 1987. március 16-a és 22-e között a Föld belépett a Foton övbe, egyetlen hétre. Ezután, minden évben egy héttel ez előtt léptünk a Fénysávba, és egy héttel ez után hagytuk el ezt a mezőt. Vagyis minden évben kitolódik ez az időszak 2-2 héttel. 1988-ban már három hetet, 1998-ban pedig már közel fél évet tartózkodott a Földbolygó a Foton öv sugarában. Minden évben, az idő hossza növekedni fog 2012-es esztendő téli napfordulójáig, amikor a Föld teljes keringési pályája a Foton övben lesz, és ezzel a Nagy Ciklus véget ér és ez az a dátum, amikor a maják naptára is végződik.

A Foton övbe való belépés óta a Földre nagyon erős spirituális energiák áramlottak, ez elindította finoman ezt az átalakulási folyamatot. Ahogy haladunk előre az időben, egyre többször vagyunk ennek a spirituális átalakítő erőnek a hatása alatt, egyre többet tartózkodik a Föld a Fotonövben, így az átalakító hatások egyre folyamatosabban és intenzívebben érnek bennünket.


A Foton övvel való találkozás valóban hozhat kataklizmákat, mint ahogy a legutóbbi Oroszlán világkorszakhoz kötődik Atlantisz pusztulása is, és az azt követő Özönvíz, i.e. 10 800 körül. Tehát a Foton övbe való belépés, nem mindig kellemes, de mindenképpen egy hihetetlen mély transzformáció. Lehetőség az emlékezésre, egy kvantum ugrás megélésére, amikor is egy egész civilizáció felemelkedhet a létspirálján egy magasabb szintre.

A mi kollektív és egyéni rezgésszintünkön múlik, hogy mit fogunk ebből megélni.

Amikor végleg megérkezik a Föld ebbe az állapotba, akkor ez a változásokkal teli szakasz lezárul és egy stabil állandó szakasz következik be.

 

KeReCSeNY ünnep

Szeretettel és belépődíj nélkül várunk minden hagyományaink iránt érdeklődő nemzettestvérünket Pilisszántóra, az idei év- és korszakzáró KeReCSeNY tűzgyújtásra és az azt követő virrasztásra

2012. 12. 21-én, 17 órás kezdéssel

 

A tervezett program:

17.00-17.30 Találkozó és Naptűz gyújtás a pilisszántói Sziklaszínháznál

Szabadtéri előadások:
17.30-18.30 Aradi Lajos: A téli napforduló hagyományai
18.30-19.30 Szőnyi József: Szántó a szent hely
19.30-20.30 Dr. Czeglédi Katalin: A magyar nyelv keleti kapcsolatai a napforduló kapcsán
20.30-21.30 Hőgyes Károly: Nimród- Atilla- Árpád- Szent István hagyatéka

További program:

21.30-22.00 A Csillagösvény végigjárása, tiszteletadás nagy eleink szobrai előtt,
22.00-24.00 Néphagyományok felelevenítése,
24.00-07.30 Újévi szokások felelevenítése, virrasztás, reggel felkelő Napanyánk üdvözlése. A helyszínen forralt bort főzünk.

A szertűz gyújtás előtt Aradi Lajos Dobogókő hegytetőről induló,

hagyományos TURUL túráján is érdemes részt venni.

Bővebben: www.apilis.fw.hu

 Érdeklődni lehet:

Facebook: PiLiS szakrális történelme oldalon

Elektronikus levélben: kerecsen31@freemail.hu

Tel: 06/20-2293460

 

magyarno.com

 

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

7 thoughts on “2012 december 21. Egy korszak lezárul – KeReCSeNY ünnep

  1. 5-6 napra teljesen kialszik az égbolt fénye, és totális sötétség borul a Földre. Sőt bizonyos fokú lehűlés is elkezdődhet, ami akár egy átmeneti, kisebb fajta jégkorszakkal is felér majd.Baromság, 48 óra után eléri a tragikus -78 fokot,

  2. Könyörgöm, ha 5-6 napos vaksötét lesz az egész bolygón, mégis ki marad életben? Nemhogy fűtés nem lesz, de a panleban mégis milyen tüzet rakok és honnan veszek a lakótelepen fát? A mínusz 70 fokot senki sem fogja tudni befűteni…nem a sötét miatt lesz baj, hanem a hideg miatt. De akkor nem értem, minek szerveztek Kerecseny ünnepet? 🙂

    1. Nem a fűtés a fő gond Magdolna,78 fokon a levegő Szén-dioxidja deszublimál ,és akkor a világűr hidege akadálytalanul behatol azaz −270 °C

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás